Miért szeretjük a nézeteinket megerősítő sztorikat, és miért rejtjük el a Facebookon azokat az ismerőseinket, akik világlátásunkkal ellentétes cikkeket osztanak meg? Miért keresünk folyamatosan jeleket mindenben, és miért húzunk minden történésre valamilyen mintát? Miért hatnak sokakra hátborzongatóan Nostradamus próféciái (vagy annak magyar remake-je), és miért nem foglalkoznak többen azokkal a tudományos előrejelzésekkel, amelyek például bolygónk felmelegedéséről szólnak?

Mindenki szereti azt gondolni magáról, hogy ismeri a világ működését, valójában azonban a legtöbbünknek fogalmunk sincs arról, mit miért csinálunk. Döntéseinket, cselekedeteinket sokszor prekoncepciók alapján hozzuk meg, és észre sem vesszük, ahogy agyunk megvezet minket.

Ebben a cikkben – David McRaney Rejtett énünk című könyve alapján – azokat a helytelen következtetésekhez vezető viselkedésmintázatokat (kognitív torzításokat), információfeldolgozást felgyorsító rövidítéseket (heurisztikákat) és logikai tévedéseket mutatom be röviden, amelyek hozzájárulhatnak többek között ahhoz, hogy áldozatul essünk kamuhíreknek, propagandának, anekdotáknak, csalásnak vagy épp tévhiteknek.

Megerősítési torzítás (confirmation bias)

Általában hajlamosak vagyunk olyan infókat keresni és előnyben részesíteni, amelyek megerősítik meggyőződéseinket, és elhanyagolni azokat, amelyek megkérdőjelezik. Vagyis a minket érő infótömegből csak azokat használjuk fel, amelyek kapcsolódnak a fejünkben motoszkáló gondolatokhoz. E torzításnak köszönhetően alakulnak ki például a Facebookon olyan buborékok, amelyekben a felhasználó csak az ő világnézetét megerősítő információkat kap, születnek félrevezető “tudományos” kísérletek, és e jelenség passzív változatának köszönhetően gondoljuk azt, hogy időről időre véletlen párhuzamok kísértenek minket.

pexels.com

Elérhetőségi heurisztika (availability heuristic)

Elérhetőségi heurisztikáról akkor beszélünk, amikor döntéseinket csupán az általunk elérhető információkra alapozzuk, és a többi infóval nem foglalkozunk. Nagyobb valószínűséget tulajdonítunk olyan eseményeknek, amelyekkel kapcsolatban képesek vagyunk emlékeket, példákat felidézni. Például ha sokat hallunk a tévében a cápatámadásokról, hajlamosak vagyunk azt hinni, a cápák megvesztek, vagy hogy épp komoly veszélyt jelentenek az emberiségre, miközben talán csak a média foglalkozik többet a jelenséggel. Hétről hétre megvesszük a lottót, pedig statisztikailag nagyobb az esélye annak, hogy a lottózóba tartva autóbalesetben meghalunk, mint egy telitalálatos szelvénynek. Ez azért van, mert nem számokban gondolkodunk, hanem történetekben. Bemondásra el tudunk képzelni fekete autós szervkereskedő gyerekrablókat, és sokkal nehezebb felkutatni megbízható statisztikákat arról, valójában hány embert rabolnak el évente szervekért.

Érzelmi heurisztika (affect heuristic)

Az érzelmi heurisztika alatt azt a helyzetet értjük, amikor érdekeink helyett megérzéseinkre támaszkodva hozunk döntéseket. Hajlamosak vagyunk például ítéletet alkotni már azelőtt, hogy valaki megszólalna, és ez az első benyomás csak lassan kopik el. Az érzelmi heurisztika segít gyors következtetéseket levonni az új infókkal kapcsolatban, és észrevenni a veszélyeket. De csak összezavar, ha komplex összefüggéseket és elvont folyamatokat kell megértenünk. Az érzelmi heurisztikának köszönhetően buknak el a grafikonokkal és nehezen befogadható számokkal érvelő politikusok, és vesznek le a lábunkról anekdotázó társaik. Minden, ami érzelmet, félelmet, vágyat és büszkeséget hív elő, könnyen diadalmaskodik az unalmas statisztikákon. A tudomány képviselői könnyebben felvehetik a harcot az érzelmi heurisztika ellen, ha maguk is felhasználnak személyes történeteket érveléseik során.

Az utólagos okoskodás torzítása (hindsight bias)

Az elérhetőségi heurisztika közeli rokona az utólagos okoskodás torzítása, amely során úgy módosítjuk emlékeinket, hogy ne tűnjünk ostobának előre nem látott események bekövetkeztekor. Ilyen minden “Előre láttam”, “Tudtam, hogy így lesz” típusú mentegetőzés, amely során a régi infók helyett az adott pillanatban megszerzett tudás alapján hozunk utólagos “jóslatokat”.

A texasi mesterlövész hibája (texas sharpshooter fallacy)

Ez a logikai hiba – amely a megerősítési torzítás és az utólagos okoskodás közös gyermeke – egy példatörténetből eredezteti a nevét. Ebben egy cowboy a csűr oldalára lövöldözget, amelyet idővel szitává lő – némely helyeken több a lyuk, máshol kevesebb. Ha a cowboy lövöldözése után céltáblát fest a lyukaktól legsűrűbben átlyukasztott helyekre, úgy tűnik, mintha szuper lövő lenne. Általánosabban fogalmazva e logikai hiba során mesterséges rendet helyezünk természetes véletlenszerűségek fölé. És miközben ezt tesszük, nem veszünk figyelembe tengernyi különbözőséget, csak az egybeesésekkel foglalkozunk. Mindenben mintázatot látunk, és figyelmen kívül hagyjuk a véletleneket. Erre a jelenségre példa az a Lincoln és Kennedy halálának körülményeivel foglalkozó lista, amellyel itt is foglalkoztam már, vagy épp Nostradamus életművének utólagos értelmezése.

pexels.com

Normalitási torzítás (normalcy bias)

Krízishelyzetben az emberek sokszor abnormálisan nyugodtak maradnak, de még ha előre szólnak nekik, akkor sem képesek felkészülni egy korábban nem látott vészhelyzetre. Ezt tapasztalták nem egyszer repülőszerencsétlenségek és a hurrikánok esetében, de a jelenség olyan nagyszabású eseményekre is kiterjeszthető, mint például a klímaváltozás. A globális felmelegedés kapcsán azért viselkednek sokan teljesen nyugodtan, mert nem tudják elképzelni, hogy az előrejelzések valósággá válásával megváltozhat az életük. A normalitás torzítását táplálják a média alaptalan pánikkeltései is, ugyanis a sok farkast kiáltó híradás közepette nehéz megállapítani, mikor érdemes tényleg félni.

Apofénia (apophenia)

Ez a gyűjtőfogalom azokat a jelenségeket foglalja magába – többek között a már említett texasi mesterlövész hibáját és a pareidoliát -, amely során nem akarjuk elfogadni, hogy véletlenek igenis léteznek, és minden esetleges történés mögé valamiféle mintázatot látunk. A pareidoliáról ezen az oldalon sokszor írtam már: ennek köszönhetően látunk például felhőkbe, odakozmált palacsintákba vagy foltokba emberi arcokat. Apoféniáról beszélhetünk akkor is, amikor arról kezdünk filozofálni, hogy a nagy sztárok mindig hármasával halnak meg (vagy akár csak minden korábbinál gyakrabban), vagy hogy a WTC elleni merénylet körül rengeteg a gyanús 11-es. Az apofénia nem csupán a káoszból megteremtett rendet jelenti, hanem a hitet is, hogy a véletleneknek igenis jelentésük van.

A nem tudás mint érv hibája (argumentum ad ignoratiam)

Amikor bizonytalanok vagyunk, hajlamosabbak vagyunk elfogadni furcsa magyarázatokat, mivel úgy érezzük: minden lehetséges ok egyenértékű. Lehet, hogy előző este csak egy távoli repülő fényeit láttuk az égbolton, de bizonyíték híján azt gondoljuk, akár ufó is lehetett. Pedig csak azért, mert nem tudjuk bizonyítani valaminek az ellenkezőjét, még nem biztos, hogy a mi magyarázatunk a helytálló – a bizonyíték hiánya ugyanis nem igazol és nem cáfol semmilyen állítást.

A madárijesztő hibája (straw man fallacy)

Televíziós vitákban, közösségi oldali kommentfolyamokban gyakran visznek félre társalgásokat ezzel a technikával. A madárijesztő hibáját használó vitatkozó a partner tényeken alapuló kijelentését egy olyan mesterséges érvvel helyettesíti, amit aztán könnyebben meg tud támadni. Például ha egy politikus csökkenteni akarna bizonyos hadi költségeket, egy rivális politikus madárijesztője valahogy így nézne ki: “Tényleg az a célkitűzése, hogy az ország védelem nélkül maradjon?”. Madárijesztőről beszélünk akkor is, ha egy evolúcióról beszélőt vitatkozópartnere ezzel a kijelentéssel szakít félbe: “Hát, nem tudom, nekem nehéz elképzelni, hogy az ember az algáktól származik”. Aki pedig egyetért Trump bizonyos gazdasági nézeteivel, ilyen madárijesztőkre számíthat: “Nem hiszem el, hogy képes vagy támogatni egy rasszistát!

Személy elleni érvelés (argumentum ad hominem)

Ezen érvelési hiba esetén vitapartnerük mondanivalója helyett a személyét vesszük célba, elvonva ezzel a figyelmet a másik állításáról. Használják érvek megsemmisítésére és támogatására is. Előbbire példa lehet az, ha egy újságíró összes állítását megkérdőjelezik, mert egy cikke megírásakor hibát követett el, utóbbira pedig az összes olyan eset, amikor valakinek az álláspontját csak azért tartjuk sokra, mert egy másik területen vagy egykor tekintélyt szerzett magának.

A harmadikszemély-hatás (third-person effect)

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mások könnyebben megvezethetők, mint mi, és jobban átlátunk a politikusok és a sajtó machinációin. A “mások” lehetnek a fiatalabb vagy idősebb generációk, konzervatívok vagy liberálisok, városi hipszterek vagy képzetlen vidékiek – egyszerűen csak valamiben mások. Azt gondoljuk, mi aztán tudjuk, milyen sajtótermékeknek hihetünk, és döntéseinket minden esetben racionálisan, tények alapján hozzuk meg. De ahogy David McRaney rámutat: a kognitív torzításokról és logikai hibákról is egészen biztosan sokan gondolkodnak úgy, hogy rájuk ezek a tényezők nem hatnak, de jó pár ismerősüknek igencsak elkéne egy kis fejtágítás. Egyet azért jegyezzük meg: nem tartozhatunk mindenben a mindentudó kisebbséghez!

Tévesinformáció-hatás (misinformation effect)

Az agyunk nem úgy rögzít emlékeket, mint egy videofelvevő, és nem is úgy tárolja őket, mint egy merevlemez. Emlékeink folyamatosan változnak, jelentősen befolyásolják őket az azóta történt események, információk, mások emlékei. Az Urbanlegends.hu-n rengeteg ezzel kapcsolatos kutatásról beszámoltam, és személyes – kreált – emlékeket is felidéztem már. A tévesinformáció-hatás nehezen cáfolható: ha Bay Éva kristálytisztán emlékszik egy kilencvenes évekbeli lottósorsolási bakira, akkor én nem fogom azt írni, hogy márpedig ez nem történt meg – de ti azért mérlegelhetitek a tévesinformáció-hatás eshetőségét. Letorkollás helyett pedig érdemes elnézőnek lenni, ha esetleg valakiről bebizonyosodik: úgy járt, mint én az első fociszurkolói emlékemmel.

Figyelmetlenségi és változási vakság (inattentional blindness, change blindness)

Az általunk látott információk csak egy kis részének vagyunk tudatában, egy időben egyszerre csak néhány dologra vagyunk képesek figyelni, és keveset tárolunk el belőlük emlékezetünkben. Nem vesszük észre például a labdázók között eltáncoló gorillát, mert a passzok számlálása leköti figyelmünket:

selective attention test

The original, world-famous awareness test from Daniel Simons and Christopher Chabris. Check out our book and website for more information (www.theinvisiblegorilla.com)

A figyelmetlenségi vakság ikertestvére a változási vakság, amely során nem ismerjük fel a körülöttünk lévő dolgok változását, például még azt sem, ha egy pultnál álló idegent levált egy harmadik idegen, amíg mi aláírunk egy papírt.

Önbeteljesítő jóslat (self-fulfilling prophecy)

Ha azt feltételezzük, hogy egy termékből hamarosan hiány lesz, függetlenül attól, hogy feltételezésünknek van-e bármi alapja, annyit vásárolunk belőle, hogy tényleg hiánycikk lesz. Az önbeteljesítő jóslat egy téves helyzetelemzésből indul, amit egy valós cselekedetsor követ, és ha elég sokan értelmezik tévesen a helyzetet, az tényleg megvalósul. Szociálpszichológiai változata a címkézés-elmélet, amely szerint hajlamosak vagyunk megfelelni azoknak a várakozásoknak, amelyeket hisznek rólunk. Városi legendák is elősegíthetik az önbeteljesítő jóslat előfordulását azáltal, ha valakinek egy legendát hallva jut eszébe az abban leírtakat megcsinálni (lásd még az ostensionnal foglalkozó bejegyzéseimet).

Reprezentativitási heurisztika (representativeness heuristic)

Hajlamosak vagyunk elhamarkodott következtetéseket levonni valakiről annak alapján, mennyire látunk benne egy bizonyos személyiségtípust. A reprezentativitási heurisztika annyiban hasznos, hogy segíthet elkerülni a veszélyes szituációkat, de általánosítás révén előítéletek kialakulásához vezethet.

További kognitív torzítások megismeréséhez kattints erre a gyűjtésre. Ha tetszett a bejegyzés, kövesd az oldalt a Facebookon is!

Fotó: pixabay.com / pexels.com