Az 1991-ben alapított Nobel-díj paródiát azok a kutatók kapják, akiknek látszólag értelmetlen felfedezései, használhatatlan találmányai mulatságosnak tűnhetnek az egyszeri hírolvasók számára. A díj elnyerésének kritériuma, hogy valaki olyat tegyen, „amin az emberek felkacagnak, hitetlenkedve rázzák fejüket, elgondolkoznak”, a kutatások pedig olyanok legyenek, “amiket nem lehet vagy érdemes megismételni”.

Az idei ceremónia egyik díját kínai-kanadai kutatók – név szerint Jiangang Liu, Jun Li, Lu Feng, Ling Li, Jie Tian és Kang Lee – kapták, akik azt próbálták megérteni, mi történik az emberek agyában akkor, amikor Jézus arcát látják meg egy pirítósban.

A pareidolia nevén ismert jelenség – amelyről itt is több alkalommal szó esett már – világosnak és kifejezettnek állít be homályos és bizonytalan ingereket. Példa erre az odaégetett pirítósból kirajzolódni látszó Jézus Krisztuson kívül a Marson látott emberfej vagy a régi Polaroid-fotón megjelenő szellemfej. Carl Sagan csillagász szerint az ember hajlama, hogy lepényekbe, felhőkbe arcokat lásson bele, evolúciós okokra vezethető vissza.

Díjazott kutatásukban a kínai-kanadai szakemberek azt találták, hogy az emberekben olyan erős az arcfelismerés képessége, hogy még a leghalványabb utalásokat is azonnal arccá alakítják. A húsz emberen elvégzett funkcionális mágneses rezonancia-vizsgálat kimutatta, hogy a megfigyeltek 34 százalékban észleltek arcot az eléjük tett, egyébként nem arcot ábrázoló képeken.

(Magánvélemény: van egy olyan sejtésem, hogy az egyébként érdekes jelenséget vizsgáló kutatás elsősorban médiamágnesezett címe /Seeing Jesus in toast/ miatt került a díjazottak közé.)