Megint csak Alex Boese könyvéből idézek néhány érdekes kutatást, ezúttal az emberi figyelemmel kapcsolatban. Itt van mindjárt Daniel Simons és Christopher Chabris sokat idézett, 1998-as gorillás trükkje. Ha valaki nem ismerné: a feladat az, hogy megszámoljuk, hányszor passzolnak egymásnak a fehér pólósok az alábbi videóban:
Ha a nagy számolás közben ti sem vettétek észre a besasszézó és mellét döngető álgorillát, ne szomorkodjatok, a kísérletben részt vevők fele hasonlóan járt. A trükk működése a figyelmetlenségi vakság (vagy másik nevén: akaratlan vakság) nevű jelenségének köszönhető, vagyis annak, hogy egy időben egyszerre csak néhány dologra vagyunk képesek figyelni. Érdekesség, hogy azok a megfigyelők, akiknek a fekete ruhások passzait kellett számolniuk, kevésbé zárták ki a fekete gorillát, és 83 százalékosan teljesítették a tesztet.
Egy másik, Ira Hyman által végrehajtott kísérletben egy egykerekűző bohóccal tesztelték a diákokat, és ez esetben is csak a felük vette észre. A párban haladóknál a felismerési arány jobb volt, a mobilozók esetében sokkal rosszabb, 25 százalékos. Ahogy az az MTI egy korábbi híradásából kiderül, a jelenség egyik magyarázata az lehet, hogy a mobiltelefonos beszélgetés nemcsak az agy hallófunkcióit veszi igénybe, hanem látási mechanizmusait is.
Ki veszi észre a váratlan dolgokat?
A láthatatlan gorilla című könyvükben Chabrisék megjegyzik: sok ember egyfajta intelligenciatesztként tekint a gorillás kísérletre. A kognitív pszichológusok azonban – bár ésszerűnek tartják az elgondolást, hogy az emberek különböznek egymástól abban, mennyire képesek alapvető feladatokra koncentrálni – úgy találták, ez a képesség nem áll összefüggésben sem az általános intelligenciával, sem a képzettséggel.
Ha mégis van egy módszer, amivel meg lehet jósolni, hogy egy adott személy észrevesz-e egy váratlan eseményt, az keveréke az egyénnel kapcsolatos egy fennálló ténynek és a szituációnak, amelyben a váratlan esemény bekövetkezik. Jó példa erre az a Joshua Bell hegedűművész bevonásával kivitelezett kísérlet, amelyben a világhírű művész egy metróaluljáróban adott elő néhány zenei darabot. A több ezer járókelőből csupán heten álltak meg Bell játékát hallgatni: egyikük három héttel azelőtt hallotta a férfit egy koncerten, ketten pedig maguk is zenészek voltak.
Vagyis a szaktudás segíthet a váratlan események észrevételében, de csak akkor, ha az esemény ezzel a tudással összefüggésben van – mutatnak rá a pszichológusok.
A lecserélt turista és a változási vakság
Az első kísérlet kapcsán már idézett Simons egy másik tesztjének – amit Daniel Levinnel együtt jegyzett – főszereplője egy turista, aki segítséget kér úti célja megtalálásához. Miközben beszélgetnek, két férfi egy ajtót visz el a turista és a kérdező között, és eközben utóbbi lecserélődik. A két kérdező nagyjából egykorú, de ezen kívül még a ruhájuk sem stimmel, mégsem veszi észre a váltást a kísérleti alanyok több mint fele.
Ennek a jelenséghez a neve változási vakság. Az eredeti kísérletet itt találjátok, ez pedig egy remake-je:
Nem lehet rá felkészülni
Bármennyire is hihetetlen, a jelenség akkor sem kizárható, ha a kísérletben résztvevőket előzőleg felkészítik. Egy Harvardon elvégzett kontrollkísérletben pszichológus szakos hallgatókat avattak be egy előadás keretében a változási vakságba. Ezután azokat, akik nem akarták elhinni, hogy maguk is elbuknának egy ilyen teszten, felküldték a nyolcadik szintre. Ott egy pult mögött egy kísérletvezető fogadta őket, aki beszélgetés közben hirtelen lebukott, és helyére egy másik személy állt. Egyetlen diák sem vette észre a cserét, annak ellenére, hogy előzőleg bemutattak nekik egy hasonló kísérletet – olvasható szintén A láthatatlan gorilla című könyvben.
Persze ennek a változásnak is megvannak a határai, a sokat látott pszichológusok azonban ennek megállapítását sem bízták feltételezésekre. Egy alkalommal egy férfit nőre cseréltek, egy filmben pedig egy fehér szereplőt színes bőrűre – és az emberek tényleg észrevették a változást. De még ekkor is nehezen választják ki az eredeti kísérletvezetőt egy felsorakoztatásból.
– További kísérletek itt.
– A változási vakságról bővebben itt.
– A figyelmetlenségi vakságról bővebben itt.
Ilyen kísérleteket láttam tv műsorban, tényleg nem sokan vették észre.
Az egyik ilyen kísérletben vagy 20 szemtanú szeme láttára eljátszottak egy rablást. A 20-ból senki sem vette észre, hogy valójában nem 2, hanem 3 rabló volt (ez még érthető is, hiszen váratlan és gyors volt) de egy beépített hamis tanú ráadásul az összes többivel elhitette, hogy a támadó piros kabátban futott el.
A Csinibaba című filmben van egy jelenet, ahol Nagy Natália napozás közben úgy rémlik beszélget valakivel, és minden alkalommal, amikor a kép vált kettőjük között, másmilyen fürdőruha van rajta. Simán nem tűnt fel amikor megnéztem, utólag mondta valaki :)
Elég leterhelt lehet ezeknek az embereknek az agya…
Én észrevettem a gorillát, – bár bevallom fél szemmel figyeltem a fekete ruhásokra is, mert nem tudtam milyen trükk lesz a videóban, azt hittem átpasszolják majd a fehéreknek a labdát vagy ilyesmi :)
Hogy tv-ben nem veszem észre a ruha cserét az valószínű – egy nő észrevenné, a férfi meg nem a színét hanem az alakját és a formáját figyeli :)
A két változás videóról nekem inkább a gátlásosság és konfiktus kerülés jutna eszembe…
Könyebben elképzelem hogy nem meri észrevenni vagy szóvá tenni, mint hogy tényleg nem észleli a cserét.
Nekem feltűnne.
Persze csak ha nem mobilozok közben :)