Korábban már volt itt egy cikk – szintén a tényellenőrzésere szakosodott First Draft News írása alapján -, amely öt kategóriába csoportosítva mutatta be a kamuhírek gyártóit. Abban megjelent az állami propagandista, a marketinges/aktivista, a magányos médiahacker és a kamuoldal-üzemeltető, ötödikként pedig az átlag internetező. A First Draft News most ez utóbbi kört bontotta motiváció alapján további alcsoportokra. Lássuk, minek, kiknek köszönhetjük a kamuhírek áradatát.

1. A segíteni kívánók

Nem feltétlenül kell rosszhiszeműséget feltételezni a kamuhírek terjesztőiről. Nagy részük ugyanis csak

– segíteni akar a bajba jutottakon (például egy balesetben vagy terrortámadásban megsérült áldozatnak),

– információval, új részletekkel kíván szolgálni egy nagy érdeklődésre számot tartó eseményről (például egy terrortámadásról, egy természeti katasztrófáról vagy épp egy celeb halálának körülményeiről)

– információt szeretne megosztani egy potenciális veszélyforrásról (például emberrablók/szervkereskedők feltételezett megjelenéséről, internetes vagy épp valós életbeli csalók legújabb próbálkozásairól)

Mindezzel a csalók is tisztában vannak, és rendre rá is fekszenek e helyzetek kihasználására. De még ha nem is csalók állnak egy-egy felhívás vagy figyelmeztetés mögött, még akkor is nagyon sok esetben okoz több kárt, mint hasznot egy ilyen közreműködés. Csak néhány példa erre:

– a megégett lengyel kislányt segítő levelek, amelyek hosszú éveken át nem hagytak nyugtot sem a szülőknek, sem a kislányt kezelő kórháznak,

– az ausztrál modellfiú esete, akit önjelölt webes nyomozók kiáltottak ki egy merénylet elkövetőjévé,

– vagy épp egy másik ausztrál férfi, akit a Facebookon pedofiloztak le alaptalanul.

2. A világ érthetetlen jelenségeit értelmezők

A világban jócskán vannak felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan dolgok, de az ember agya úgy van huzalozva, hogy jobban elfogad szerencsétlenségeket, ha okot, magyarázatot talál rá. Ahol információhiány van, ott rövidesen szóbeszédek töltik be ezt az űrt, amelyek aztán idővel elterjednek és megszilárdulnak. Nem könnyű például elfogadni, hogy

– egy gazdag, népszerű, tehetséges és gyönyörű nő is megölheti magát – ha gyilkosság áldozata lett, megkímélhetjük magunkat ettől a kellemetlen gondolattól,

– néhány terrorista egyetlen támadással emberek ezreinek halálát okozhatja az elvileg biztonságáról híres szabad világban – ha mindez a kormány ármánykodásainak eredménye, akkor – bármennyire visszataszító ez a gondolat is -, még mindig inkább hihető és elfogadható,

– de ide tartozik az összes többi összeesküvés-elmélet is, a chemtrailtől kezdve Obama állampolgárságán át a fizetett krízisszínészekig bezáróan.

3. A megosztással közösségi életet élők

Egyre többen élik életük egyre nagyobb részét az interneten, azon belül is a közösségi oldalakon. Megosztásaikkal, lájkjaikkal úgy is részt vehetnek a társadalom életében – kifejezhetik együttérzésüket, támogatásukat, haragjukat, félelmüket -, hogy ki sem mozdulnak otthonról.

Ezekben az esetekben az embereket nem érdeklik, hogy az általuk újraosztott képek, történetek igazak-e, elég, ha annak érzik őket. Jó példa erre

– a merénylők áldozataival való szolidaritást kifejező kamuképek és -videók keringetése (mondjuk, a teljesen más okból elsötétített Eiffel-torony képe),

– vagy éppen a kollektíven megbélyegzettek védelme érdekében keringetett, szintén hamis példamese terjesztése.

4. Az érzelmeket a tények fölé helyezők

Ez az a kör, amelyről mostanában a legtöbb szó esik, és amely jelenség jellemzésére már önálló szavakat (posztvalóság/posztigazság) is bevezettek.

E jelenséget a legsikeresebben a közelmúltban Donald Trump használta ki, aki rájött, hogy felesleges, sőt inkább káros az őt ért vádakkal tényszinten foglalkozni, elég csupán folyamatosan az érzelmekre hatni. Ha Trump kampánya során újságírók rámutattak, hogy hülyeségeket beszél, a republikánus jelölt sosem kért bocsánatot, nem javította magát, hanem mondta tovább a magáét – az érzelmeiket a tények fölé helyező követői legnagyobb megelégedésére. Nem sokat változott ez a választás után sem: miután a vereségüket fájlaló demokraták orosz közreműködéssel elkövetett választási csalást kiáltottak, Trumpék előhozták az ellenfegyvert – Hillaryék illegális szavazatok millióival vették el tőlük az összetett választási győzelmet.

A fentiek tükrében egyesek szerint azon is érdemes elgondolkozni, hogy a Facebookra az információs vagy épp az érzelemkifejező hálózat a megfelelőbb szó-e.

Végezetül pedig, emlékeztetőül és kiegészítésként íme a korábbi cikk a kamuhírek gyártóiról:

Ők árasztják el Facebook-falunkat kamuhírekkel

Megérteni, honnan érkezik egy adott dezinformáció, az első lépés lehet a probléma leküzdéséhez.

Fotó: pexels.com