Marinov Iván Tanulmányok százai bizonyítják, hogy az emberi emlékezet nem egy videokamerához hasonlóan működik, hanem emlékeink más tényezők – például érzelmi állapotunk, a társadalmi elvárások, hasonló fiktív vagy megtörtént események, szuggesztió, stb. – hatására akár a valósággal ellentétesre is változhatnak. A terület egyik legismertebb specialistája az emlékek befolyásolását évtizedek óta vizsgáló Elizabeth Loftus, az alábbiakban az ő kísérleteiből szemezgetek.
1. Áruházi elveszés
Pár éve itt is szó esett arról a kísérletről, amely során a pszichológusnő enyhébb traumatikus emlékeket ültetett el vizsgálati személyek fejében. Elizabeth Loftus „áruházi elveszés” nevet viselő kísérletében tinédzsereket szembesített olyan eseményekkel, amelyeket szüleik írtak össze a gyermekkorukból. Amit az alanyok nem tudtak: a négy felidézett történés közül az egyik – az, hogy gyerekkorukban elvesztek egy áruházban – kitalált volt. Loftus ennek ellenére a megfigyeltek egynegyedéből csikart ki részletes emlékeket eltűnésükről; volt, aki még arra is emlékezett, hogyan nézett ki az őt megtaláló személy.
2. Hamis fotók hatása emlékeinkre
Egy másik kísérletben Loftus és kollégái azt állapították meg, hogy digitálisan átalakított fotókkal manipulálható a történelmi eseményekről kialakított véleményünk. A vizsgálat során szakértők csaknem 300 személynek mutattak eredeti vagy digitálisan módosított fényképeket a 2003-as római háborúellenes tiltakozásról; a manipulált képekre a rendőrséget fenyegető, álarcos felkelőket helyeztek. Ezt követően kérdéseket tettek fel a hatóságok fellépésének jogosságáról, illetve az eseményeken tapasztalható erőszakkal kapcsolatban. A vizsgálatból kiderült: a módosított képeket szemlélők a valóságban rendkívül békés eseményt kifejezetten erőszakosnak, negatívnak érzékelték, az eredeti fotókat néző csoport ezzel szemben teljesen ellentétes véleményen volt.
3. Az össze nem tört ablakok csörömpölése
E kísérletében a pszichológus olyan filmek megtekintésére kérte vizsgálati alanyait, amelyek autókoccanásokat örökítettek meg. Később arról kérdezte őket, hogy véleményük szerint milyen gyorsan haladtak a járművek. Annak ellenére, hogy mindenki ugyanazokat a filmeket látta, a résztvevők egyik csoportja jóval nagyobbnak gondolta a kocsik sebességét. A két csoport között csak egyetlen különbség volt: a sebességre vonatkozó kérdésben egy szó eltért (egymásnak ütköztek illetve egymásba rohantak). Ráadásul azok a résztvevők, akik a nagyobb sebességet sugalló szót olvasták, később hajlamosabbak voltak úgy emlékezni: törött üveget is láttak a baleset helyszínén, pedig az egyik filmben sem szerepelt. Vizsgálatával Loftus azt bizonyította be, mennyire fontos, milyen formában tesszük fel a kérdéseket az emlékek felidézése során.
4. A megutáltatott fagylalt
2005-ben publikált kutatásában Loftus 335 önként jelentkező diákkal töltetett ki három kérdőívet étkezési szokásaikról. A 125 kérdés közül az egyik így hangzott: „Kiskorodban okozott rosszullétet az eperfagyi?” A kérdésre minden diák nemmel felelt. A pszichológus egy héttel később újra összehívta őket és elmondta, hogy egy programmal elemezte válaszaikat és ennek alapján megrajzolta étkezési profiljukat. A profilban, mint kiderült, mindenkinél belefoglalta, hogy rosszul volt az ominózus nyalánkságtól. Ezután újra kitöltette velük a kérdőíveket, és a fiatalok 30 százaléka nemcsak arra emlékezett, hogy rosszul lett a fagylalttól, hanem azt is beleírta, hogy azóta is kerüli.
5. Tapsi Hapsi Disneylandben
Loftus egy másik vizsgálatában arról érdeklődött, emlékeznek-e alanyai arra, hogy kiskorukban kezet fogtak Tapsi Hapsival Disneyland utcáin? A kísérlet résztvevőivel olyan disneylandi manipulált reklámfotókat nézettek meg, amiken Tapsi Hapsival kezet fogó látogatók is voltak. A képek megtekintése után a résztvevők 16 százaléka emlékezett ilyen kézfogásra, ha pedig további kamu tárgyi emlékeket kaptak, az arány csak nőtt. A bibi az egészben annyi, hogy a valóságban Tapsi Hapsival nemigen foghattak kezet Disneylandben, a karakter ugyanis a konkurens Warner stúdió figurája. A pszichológusnő kísérletének alapötletét a nosztalgiára építő reklámok elterjedése adta.
6. Démoni megszállás emlékének elültetése
E vizsgálatában Loftus az ördögűző filmek hatását vizsgálta, közvetve. A pszichológusnő olyan embereknél, akik a kísérlet elején nem nagyon hittek a démoni megszállásban és abban, hogy gyerekkorukban láttak vagy átestek valami ilyesmin, egy kis manipulációval elérte, hogy a vizsgálat végén nagyobb arányban hittek a jelenségben, sőt már a személyes megtapasztalást sem zárták ki olyan magabiztosan. Pedig Loftus még csak nem is egy filmet mutatott nekik: előbb arról szóló cikket olvastatott velük, hogy a démoni megszállás gyakori jelenség, majd az alanyok bizonyos félelmeit (például hogy félnek a pókoktól) arra vezette vissza, hogy valószínűleg gyerekkorukban láttak egy démoni megszállást. Az esetek ötödében ez is elég volt, hogy a kezdeti határozott álláspont és emlékek megváltozzanak, és az alanyok hinni kezdjenek a jelenségben.
+1: a ti történetetek
Az emlékek alakulásáról már saját tapasztalatok alapján is írtam, egy másik blogomon pedig ti meséltetek arról, miként emlékeztek a közelmúlt meghatározó pillanataira.
Most megint rajtatok a sor: legyen a +1 a ti történetetek. Minden tudományos megalapozottság nélkül érdekelne, ti találtok-e az emlékezetetekben valami difit, legyen szó az első focimeccsről vagy az első iskolai napról, a WTC lerombolásáról vagy a csernobili katasztrófáról, egy játszótéri hinta vagy a család első kocsijának színéről.
Vessétek össze emlékeiteket szüleitek, barátaitok azonos emlékeivel, fényképekkel, videókkal, vagy mondjuk – ahogy én tettem – a Wikipedia közösségi memóriájával vagy más tudástárakkal. És ha olyan esetre bukkantok, hogy bár szilárdan emlékeztek valamire, de a tények nem támasztják alá (és mindez persze nyilvános), osszátok meg a kommentek között.
Fotó: sxc.hu / A pszichológia nagykönyve
Támogasd az Urbanlegends.hu-t a Patreonon, a Revoluton vagy banki átutalással!
Kis koromból emlékszem egy csomó állításra, amit a szüleim mondtak, pedig biztos nem mondtak ilyet.
Például úgy emlékszem, hogy anyukám azt mondta, hogy a kerek, rózsaszín C-vitamin tablettának csak a külső bevonata C-vitamin, ami alatta van, az már A-vitamin.
Apukám meg azt, hogy egyszer kijött az orrán a leves, egyszer meg a narancs. (Ráadásul ezt úgy képzeltem el, hogy kijön a leves tányérban, a narancs meg egészben :-D) Asszem a narancs leve tényleg kifolyt egyszer az orrán, ezt jegyeztem meg rosszul.
Arra is emlékszem, hogy az autóban ülünk, és kint láttam egy vontatót, ami egy autót húzott (aminek csak a hátsó kerekei voltak a földön), de úgy, hogy az autó hátsó kerekei ritmusosan egyszer előrébb gurultak (és az autó megdőlt), aztán vissza, a vontatóhoz képest. Lehet, hogy álmodtam, de sok mindenre emlékszem, amit tényleg álmodtam, erre viszont nem úgy.
ez most offtopik lesz, de sehol sem találom, hogy hol lehet beküldeni képet, cikket, legendát, ilyesmit :)
úgyhogy ideírom
ez a kép ma landolt a postaládámban, kérdezném, hogy a szokásos félelemkeltős fotosoppos hülyeség-e, vagy tényleg van már törvényi lehetőség arra, hogy így álcázzanak egy sebességmérőt?
http://www.imageserve.info/img_store/2012/08/24/c/c1930c7a9a6bb988a987b44d36cb5705.jpg
jah, ez lemaradt, a szöveg szerint a dobozban trafi van, „mert ennyivel a tábla előtt már mindenki gyorsít, és így kaszálnak a rendőrök”
Már egyetemista voltam, amikor először láttam a Kubrick-féle 2001. Űrodisszeia c. filmet. Igen nagy hatással volt rám, pl. a komoly zene iránti érdeklődésemet is felkeltette, de a benne lévő történések fizikai alapjairól is sokat vitatkoztunk egy barátommal.
Kb. egy évtizeddel később újra vitába keveredtem a filmben szereplő űrhajóban forgó dob által biztosított mesterséges gravitáció tulajdonságairól. Konkrétan elmlékeztem ugyanis arra a jelenetre, amelyből egyértelműen kiderül, hogy Frank Poole éppen olyan sebességgel fut a forgó dobban, hogy az Űrhajóhoz képest egy helyben marad. Előttem van a jelenet is: az egész dob látszik tengelyirányból, ahogy áll, és benne Poole fut körbe, aztán egy ponton úgy változik a kép, hogy már látszik ahogy forog a dob, és Poole ott marad a képernyő egy helyén. Arra is emlékszem, hogy barátommal annak idején ki is elemeztük ezt a jelenetet és megállapítottuk, hogy így nem jön létre a mesterséges „gravitáció”, tehát ez így nem működne.
Az évtizeddel későbbi vita hosszúra nyúlt, és közben lement a TV-ben újra a film. Gondoltam, hogy most megadom a kegyelemdöfést vitapartneremnek, de megrökönyödve láttam, hogy egyáltalán nincs olyan jelenet, mint amilyenre emlékeztem. A forgó dobban futást teljesen más beállításokból ábrázolja a film. Mivel Poole is kicsit máshogy néz ki, mint amire emlékeztem, ezért kizárt, hogy valami más vágásról legyen szó. Egyszerűen olyan valamire emlékeztem tisztán és világosan, amit sosem láttam. (Még az lehet, hogy ilyesmi jelenet egy másik filmben van, de ennek is kicsi a valószínűsége.)
Csak nekem kapcsolt az agyam rögtön, h. nem találkozhattam Tapsi Hapsival Disneyland-ben mert 1., sosem voltam még Disneyland-ben, 2., Tapsi Hapsi nem Disney-karakter? XD Am. gyanúsan hasonlít az egyes etnikumok által előszeretettel alkalmazott hamis tanúzás példájára ez az egész (ami ugyan büntetendő, de…), amikor 25en összebeszélés nélkül (!), de ugyanazt mondják, csak, h. annak a bizonyos 1nek (az áldozat) ne lehessen igaza… onnantól kezdve az az 1 hiába emlékszik jól, ha többen megcáfolják…
Nekem a WTC lerombolása rémlik… pontosabban van egy olyan emlékképem, hogy a Született feleségek című amerikai sorozatot néztem anno, mikor élő adásban címszalagban beírták a katasztrófát… most utána olvastam a Wikin, és mint kiderült, ez lehetetlen, hiszen az imént említett sorozat Amerikában is csupán 2004-ben jelent meg, hazánkban pedig egy évvel később.
Feltételezem, hogy egy másik fontos hírt játszottak be, és mivel azóta megannyi doku-, illetve egyéb filmet láttam a 2001-es katasztrófáról, szerintem elég furcsán összeállt bennem valami… főleg, hogy a katasztrófakor még csak 6 éves voltam…
Kicsi voltam, és anyummal egy szellemvasúton ültem. Ő meg váltig állítja hogy a bátyámmal volt csak, velem meg nem. De én emlékszem minden részletre :D
Durván jól emlékszem általában mindig mindenre. Szerintem határozottság és magabiztosság kérdése is, mennyire manipulálható az ember memóriája. Elég biztos vagyok magamban, így nem tudják szándékosan befolyásolni az emlékeimet. (Kérdés, hogy vajon az általam eredetinek vélt emlék nem eleve befolyásolt-e???) Azonban olyan képek is elevenen élnek bennem, hogy például ovi kiscsoportban a nagycsoportosok az én szememben már szinte felnőttek voltak, holott tudom, hogy nem ez a valós, mégis máig így él bennem maga az érzés és a kép is. Az egyetlen dolog, amikkel kapcsolatban komoly tévemlékeim vannak, azok a filmjelenetek. Többször tapasztaltam már, hogy miközben egy jelenetre határozottan emlékszem, melyik filmben volt, valójában egy teljesen más moziból való. Általában jó élményű filmekbe emlékezem bele a máshol látott, ugyancsak tetsző jeleneteket.
Én a mai napig így emlékszem rá:
Hintáztunk az óvodában, és azzal versenyeztünk, hogy ki tud messzebbre ugrani, de valamit elrontottam, beakadt a ruhám ujja valamibe, és egy nagyon nagyot zakóztam. Emlékszem, hogy nagyon fájt az oldalam is, és nagyon sokáig bőgtem.
Ezt nem is olyan rég egy családi nosztalgiázás során felelevenítettem, mire mindenki nézett rám, hogy nem vagyok normális, ez nem velem történt meg, hanem az egyik óvodatársammal. Csak én emlékszem máshogy.
Velem egy fordított eset történt: gyerekként álmomban nagyon gyakran jártam egy helyen. Élénken láttam magam előtt egy bizonyos épületet a ragyogó napsütésben, vadgesztenyefákkal és néhány jelenetet.
Aztán egyszer, már huszonévesen, elmentem a családdal Dunakeszire, és kiderült, hogy amit én csak álomnak hittem, az valóban megtörtént, mert felismertem a helyszínt, az épületet a vadgesztenyefákkal.
A rendszeres álmom csak életben tartott egy bizonyos gyerekkori emléket, még 4 éves korom előttről.
Normális gyerekkorom volt a nővéremmel, bár abban az időben ha ritka idióta volt a gyerek, simán kaphatott egy nevelő célzatú fülest, vagy seggrepacsit (nem lettünk tőle se szellemileg retardáltak se depressziósok). Nővérem kristálytisztán emlékszik rá, hogy anya eltört rajta egy fakanalat, úgy rávágott, anya meg csak a fenékreverést ismeri el :D
Emlékmanipuláció az a rengeteg helyesírási hiba is szerte a neten. Néhány hónapja például rengeteg ember rászokott a dátumozásnál a kötőjel előtti ponthasználatra, holott korábban ezt sehol nem igazán lehetett látni, mivel az iskolában megtanították, hogy ez helytelen, mégis használják, mert elbizonytalanodnak, amikor annyi helyen látják.
A másik ilyen a „nyitvatartás”. Tisztán emlékszem, hogy régen egybe írták, de egy magyartanár ismerősöm azt mondta, mikor pár éve rákérdeztem, hogy ezt mindig is így írták, és hogy ’86 vagy mióta nem változott a magyar helyesírás.
Mindig is tisztán emlékeztem arra, hogy a nyolcvanas évek vége felé a bátyámmal együtt láttuk a tévében azt a lottósorsolást, amikor komlói bányászok húzták ki a számokat, és egyikük szájából elhangzott az ominózus „Hatos. A f…-t, kilences!” mondat. Éppen azért nagyon meglepődtem, amikor tavaly nagyszabású kampány keretében nyomoztak ennek a legendának az alapjai után (itt, az UrbanLegends-en is többször esett szó róla). Amit nem értek: én nem a tavalyi kampány apropóján idéztem fel ezt az emléket; mindig is megvolt. Most akkor mégsem igaz?? Vagy nem úgy igaz? De akkor én honnét szedtem?
Én 2009-ben voltam egy osztálykiránduláson Visegrádon. És tisztán emlékszem, hogy egy erdei utón túráztunk le a várból. Mentünk az erdőben és egy függőhíddal találtuk szemben magunkat, amely a túra útvonal része volt, minden egyes momentumra emlékszem, ahogyan átkeltünk rajta és még arra is, hogy onnan hogyan keveredtünk ki a városon kívül lévő buszmegállóhoz. Mikor hazaértem elmeséltem szüleimnek, hogy milyen kalandos utunk volt. Egy jó két évig nem is jött fel a téma, de én természetesen emlékeztem a hídra, de egyszer szüleimmel mentünk a várhoz és mondták, hogy akkor menjünk a híd felé. Bevallom lehet, hogy a letérést elnéztem, mert ez most sincsen meg teljesen, csak nagyjából. De útközben megkérdeztünk egy arra sétáló embert és ő azt mondta, hogy itt lakik a városban, de még soha nem is hallott a hídról.
Természetesen nem hagytam annyiban, megkérdeztem több osztálytársamat és egyikük sem emlékezett, pedig biztos, hogy nem a képzeletem szüleménye, de mégis minden bizonyiték ezt mutatja.
(esetleg, ha valaki mégis tud engem igazolni, azt megköszönöm. :D)
Utólag nem mindig tudom megmondani, hogy egy filmet szinkronnal, vagy feliratosan láttam-e, angol (amin értek) nyelvűnél egyáltalán nem.