2021 áprilisában keringeni kezdett egy videó, amelyben Albert Bourla Pfizer-vezérigazgató mondta el, hogy ő maga nem kapott koronavírus elleni oltást. A felvételt előszeretettel terjesztették oltásellenesek azzal a felütéssel, hogy még a gyártó cég vezetője sem meri bevállalni saját vakcinájukat. Valójában ez egy félrevezető állítás volt. A megvágott videóban ugyanis a Pfizer-vezér arról beszélt: szeretné mielőbb megkapni az oltást, de el akarja kerülni a kiváltságosság vádját, amiért beelőzne nála idősebbeket és betegebbeket. Albert Bourla végül 2021 februárjában és márciusában kapta meg az oltását.

2021 decemberében a sztorinak egy szinte copy/paste verziója jelent meg, ezúttal a Pfizer koronavírus elleni oltásának kifejlesztésében közreműködő cég, a BioNTech vezérigazgatójának a főszereplésével – írja a Snopes. Ez a felvétel is valós, a német DW adásában ment le 2020 decemberében. Akkoriban azonban az oltás felvételére Németországban még csak néhány kiválasztott csoport, többek között az idősek voltak jogosultak. Így Sahin még nem kaphatta meg.

BioNTech CEO Ugur Sahin: “Our vaccine will likely work for mutated coronavirus variants” | DW News

“Even though this new variant has multiple mutations, only one percent of this protein is changed. And that means 99 percent are still the same,” Biontech CE…

Az interjú felvételét követő hónapokban azonban a BioNTech vezetője is megkapta az oltását, sőt azóta az emlékeztető vakcinát is felvette. Egy The Times-nak adott szeptemberi interjúban Sahin elmondta: 2021 januári első oltása egyfajta belső megerősítő kampányként is szolgált annak érdekében, hogy a cégnél minél többen beoltassák magukat.

A félrevezető kontextusban keringetett interjúrészlet ügyében a Reuters tényellenőrzője elérte a BioNTech szóvivőjét is, aki megerősítette: Sahin túl van már három oltáson is.

Mind Albert Bourla, mind Ugur Sahin rendszeres főszereplői az oltásokkal kapcsolatos álhíreknek és konteóknak. Legutóbb a Bourla letartóztatásával és felesége megbetegedésével kapcsolatos kamuhírek futottak nagyot a neten egy azóta lekapcsolt kanadai álhíres oldal tálalásában.

A vele és családjával kapcsolatos hamis információkra egyébként nemrégiben maga Bourla is reagált. Arra a kérdésre, hogy milyen érvvel szállna szembe az oltásellenesek által terjesztett sztorikkal, Bourla kijelentette: az oltás beadatásáról hozott döntésükkel az emberek nemcsak a saját egészségüket befolyásolják, hanem másokét, többek között szeretteikét is.

Nyitókép: DW

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez!