Albert Bourla egy BBC-nek adott interjúban érzelmektől fűtött hangon beszélt az oltásokat övező álhírekről és a családját ért online támadásokról – írja az MTI. Az egyik kamuhír szerint például őt magát letartóztatták, egy másik szerint pedig a felesége halt bele a koronavírus elleni oltásba.

Bourla saját állítólagos őrizetbe vételén még csak nevetett, de a felesége haláláról terjesztett szóbeszéden már felbosszantotta magát. Mindezekből ugyanis egy szó sem igaz, az ezeket az álhíreket kitaláló oldal ellen a Pfizer jogi válaszlépést fontolgat.

A Pfizer vezérigazgatója kijelentette ugyanakkor: amit ő és családja e rémhírek miatt átél, semmiség azokhoz az emberéletekhez képet, amelyek a rémhíreket kitaláló emberek által terjesztett ostobaságok miatt vesznek oda. “Azok ugyanis, akik tényleg elhiszik, hogy feleségem belehalt az oltásba, azt mondják, hogy én ebből nem kérek” – fogalmazott Albert Bourla.

Arra a kérdésre, hogy milyen érvvel szállna szembe az oltásellenesek által terjesztett sztorikkal, Bourla kijelentette: sokan egyszerűen csak félnek az oltástól. Nekik üzeni, hogy a szeretet az egyetlen olyan emberi érzelem, amely erősebb a félelemnél. Az oltás beadatásáról vagy elutasításáról hozott döntésükkel az emberek nemcsak a saját egészségüket befolyásolják, hanem másokét is, mindenekelőtt azokét, akiket a legjobban szeretnek – idézi az MTI a Pfizer vezetőjét.

A gyógyszeripari cég vezérigazgatója az interjúban azt is elmondta, hogy a belátható jövőben valószínűleg évente szükség lesz a koronavírus elleni oltások ismétlő dózisainak beadatására. Várhatóan ugyanis így lehet majd a magas szintű immunvédelmet fenntartani. A Pfizer egyébként már dolgozik az omikron variánshoz igazított vakcinán is, amely száz napon belül elkészülhet.

Fotó: Markus Spiske / Unsplash

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez!