Marinov Iván Kedvenc klubcsapatomnak, a Crvena zvezdának az 1988-89-es idénytől szurkolok rendszeresen, az az évi, Milan elleni BEK-meccstől kezdve. Azóta hallgatom rádión, nézem teletexten, majd műholdas tévén, egy idő óta az interneten – nagy ritkán pedig élőben – a meccseiket (a kapcsolódási pontról már írtam korábban).
Bár a 22 évvel ezelőtti Milan-meccset csak rádión hallgattam, mégsem felejtem el, mennyire szomorú voltam, amikor továbbjutást érő vezetésnél – köd miatt – le kellett fújni a mérkőzést. A lenti videón megtekinthetitek, mit lehetett Szavicsevics ködgóljából a tévében látni. Emlékszem Donadoni balesetére is, amely során lenyelte a nyelvét, és kis híján meghalt, továbbá a másnapra halasztott meccset követő 11-es párbajra, amit végül 4-2-re elbuktunk.
Ez volt tehát az első meccs, aminek sok momentumára emlékszem, és amelynek emlékképeit az archívumok és a YouTube is igazolták. Sőt, utóbbin végre láthattam is azt, amit anno csak hallottam.
A szerelem azonban, mesélem a mai napig, nem itt született, hanem egy még korábbi meccs során, egy Dinamo Kijev-Crvena zvezda mérkőzés alatt. Nem tudom, hány éves voltam akkor, csupán apámra emlékszem, aki kitartóan egyensúlyozott egy szobaantennával a kezében, hogy befogja az „orosz tévét”, valamint az eredményre – 4-2-re győztünk az első meccsen, idegenben.
Apám igyekezete azonban kevés volt a jó képhez. Apró fehér pontok futkároztak a képernyőn, és néha a labdát is el lehetett csípni, de a játékot képtelenség volt követni. Mivel a változó intenzitású sustorgáson kívül hang se volt, így csak a tízpercenként bemutatott eredményjelzőre támaszkodhattunk. De az alapján a meccs jól alakult, nagy volt az öröm.
A mai napig úgy emlékszem: ekkor döntöttem el, hogy a Zvezdának fogok szurkolni. Az egyetlen probléma azonban – mint az tegnapelőtt kiderült – az, hogy ilyen – értsd: Dinamo Kijev-Crvena zvezda nemzetközi kupameccs – a nyolcvanas években NEM VOLT. Hiába néztem végig az összes nyolcvanas évekbeli BEK-, UEFA- és KEK-adatbázist, még csak hasonló – azaz jugó idegenbeli győzelemmel végződő szovjet-jugoszláv – focimeccset sem találtam a 82 és 88 közötti időszakban. (A paraméterekhez a legközelebb a 87-es BEK-sorozat áll, amikor a Zvezda otthon (!), az első meccsen (stimmel) nyert (stimmel) 4-2-re (stimmel) a Real Madrid (!) ellen. Ezt viszont nem valószínű, hogy a szovjet tévé közvetítette volna, még akkor sem, ha a kupasorozatban akkor még a Dinamo Kijev is állt, és éppen a Besiktassal játszott.)
Egy pillanatra az a morbid gondolat is végigfutott az agyamon, mekkora poén lenne 22 év zvezdás lét után azzal szembesülni, hogy nem is a Zvezda, hanem egy másik jugó csapat, mondjuk az ősrivális Partizán, vagy a Dinamo, a Hajduk, netán az akkor szintén erős Zseljeznicsar játszott azon a meccsen, amikor „megszerettem a zvezdát”. Ugye átérzitek a morbiditását annak, ha kiderült volna: azért lettem zvezdás (analógiaként: fradista), mert a Partizán (az Újpest) épp jól elvert valakit? Mert hát simán benne volt a pakliban ez is, apám ugyanis – és így kismajomként akkoriban én is – ugyanúgy szurkolt a többi jugoszláv csapatnak is. Az évkönyvek azonban ezt a verziót sem igazolták, viszont így továbbra is marad a rejtély – milyen meccset néztünk aznap?
Úgyhogy kiteszem ezt most ide, egyrészt hátha erre téved egy őrült focitudós, aki megtalálja ezt a számomra fontos (értsd: identitásépítő) Dinamo Kijev-Crvena zvezda meccset. Másrészt mert a téma – a hamis emlékek rögzülése mentén – szorosan kapcsolódik a blog tematikájához. Pár éve, amikor ezt a másik blogot futtattam, már megfigyeltem, mennyire szilárdan tudunk emlékezni olyan dolgokra is, amik a tények (iratok, fotók, videofelvételek) szerint akkor és ott nem történhettek meg. Nyomozzatok ti is apró saját emlékek után és meséljetek érdekes sztorikat.
Update | A bejegyzés megírása és publikálása között felhívtam apámat, aki már szintén nem emlékezett a meccsre (mondjuk, neki nem is az első volt, csupán egy a sok közül). Megtudtam viszont, hogy a közeli szovjet laktanya miatt lehetett néhanapján „oroszt” nézni, és azt is, hogy a tévé akkor még nem abban a szobában volt, ahová emlékeimben helyeztem.
Update 2. | Két nappal később beugrott, hogy gyermekkorom kedvenc gombfocicsapata a Hajduk Split volt. Színösszeállításuk zöld-lila (!), a két kedvenc játékosom pedig Vujovic I és Vujovic II volt. Ezért aztán gyorsan rákerestem még egyszer a Splitre, és az 1984-es KEK-szezonban találtam is egy érdekes meccset. Ugyan nem Dinamo Kijev, hanem Dinamo Moszkva, nem első meccs, hanem visszavágó, nem győzelem, hanem vereség, és végül nem 4-2, hanem 2-5 lett a meccs, mégis úgy érzem, ezt a meccset nézhettük apámmal – megtaláltam. Szóval, ezek szerint zvezdás csak 88 óta vagyok, de ezt a két évtizedet már semmilyen leleplezés nem fogja felülírni.
October 3, 1984
Gradski vrt, Osijek / Attendance: 40,000
HNK Hajduk Split – FC Dynamo Moscow 2–5
Gól: Deverić 40′ Vujović 50′ (pen.) – Gazzaev 7′ 57′ 77′ (pen.) Bulanov 63′ Khapsalis 80′)
HNK Hajduk Split: Pudar, Andrijašević, Gudelj (captain), Bakrac (Španic, 71), Čelić, Zlatko Vujović, Slišković, Šalov (Dražic, 71), Asanović, Deverić.
FC Dynamo: Prudnikov, Bulanov, Novikov (captain), Fomichyov, Golovnya, Khapsalis, Ataulin, Pudyshev (Silkin, 81), Argudyayev (Chesnokov, 71), Karatayev, Gazzaev.
Támogasd az Urbanlegends.hu-t a Patreonon, a Revoluton vagy banki átutalással!
Na erre kíváncsi leszek!
…barátságos mérkőzés nem lehetett…?
(nem értek a focihoz; arra gondolok, hogy egy barátságos mérkőzés nem szerepel a BEK stb. adatbázisban…)
Amúgy a dolog ismert: ha valakinek elmeséled, hogy két és fél évesen elveszett az áruházban, akkor egy idő után emlékezni fog rá, mert megvan az agyában a kép „az áruházról”, „az elveszett kisgyerekről” stb., ezek valós emlékké állnak össze. Aztán magyarázhatod neki, hogy _olyan_ áruház a nyolcvanas években nem is volt, mint amilyenre emlékszik :)
Boldog és sikerekben gazdag új évet kivánok az Urbanlegends olvasóinak és neked is Iván.vajdasági olvasód lévén mindég drukolok szerbiának a bajnoki mecseken,fügetlenül mejik csapat jut ki.De a crvena zvezda mindég is közelebb ált a szivemhez.Mégegyszer sok izgalmas legendavadászatot 2011 ben is.huj huj hajrá(bocs orosz tesók)Maradok hüséges olvasód gavrosz85.
Én nagyon jól emlékszem, hogy kiskoromból, hogy a strandon egyszercsak beszippantott a lefolyó ami a medence oldalán volt, de szerencsére a kivezetője a szabadba vezetett, így egy komoly ijedtségen kívül nem esett bajom.
Épp nem volt szülői felügyelet és én nem is mertem elmondani azóta se az esetet.
Felnőtt fejjel belegondolva elég hihetetlen, hogy mi célja lenne egy gyerekméretű kifolyónak a medence oldalán, amiből patak lesz… Élményfürdő pedig biztos nem volt akkoriban.
Köszi, Gavrosz85, boldog új évet neked is!
frissítettem közben a bejegyzést, (egy valószínűsíthető) megoldással
Az update2 olyan, mint az orosz vicc:
– Igaz-e, hogy Moszkvában zsigulikat osztogatnak?
– A hír igaz, csak nem Moszkvában, hanem Kijevben, nem zsigulikat, hanem moszkvicsokat és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.
„csak a tízpercenként bemutatott eredményjelzőre támaszkodhattunk, de az alapján a meccs jól alakult, nagy volt az öröm.”
Hát persze, mert a (Zvezdának) rivális Hajdukot alázták :)
Nekem amúgy szintén egy régi meccs-emlék szegezett hosszú ideig a gugli elé. Az Újpesti Dózsa „híres” kupamenetelésekor, 84-ben, játszottunk az akkor igen jó skót Aberdeen ellen (sokáig azt hittem, hogy „Abredeen”, mert így írta le egy lap…) – ők vertek ki végül. Idehaza 2:0, kint, hosszabbítás után 0:3. Namost, nem tudom, miért, de megmaradt a fejemben az itthoni meccs bírójának neve, bizonyos Talat Tokat (vagy fordítva?) nevű török. De sehogy sem találtam a neten annak a meccsnek olyan részletességű beszámolóját, melyben a bíró nevét is feltüntették volna… Úgyhogy a mai napig marad a bizonytalanság – bár valószínűleg jól emlékszem, mert találtam ilyen nevű török bírót abból az időből már kupameccset vezetni…
Persze, ez legyen a legnagyobb fehér folt a fejemben :D
Namost, a történet, ami miatt ezt itt leírom: egy szurkolói oldalon kis vitába keveredtem, mert én a legvilágosabban emlékszem, hogy azon a meccsen volt egy Aberdeen-helyzet, két játékosuk vitte tök egyedül a labdát Szendrei kapujára, magyar védő sehol, gól is lett belőle, mert a lövést a kapus egyértelműen a gólvonalon belülről pofozta ki, de vagy fél méterrel bent volt – a török bíró meg, aki kb., a félpályánál volt, nem adta meg. Erre senki sem emlékezett, sőt volt valaki, aki szerint ilyen nem volt a meccsen – márpedig az illető olyasvalaki, aki elég sokszor bebizonyította, hogy igen otthon van az adott korszak Újpest-meccseit illetően…
bio
Amúgy, ha jól tudom, a hasonló elemeket tartalmazó nevek egymásba olvasztása a memóriának tökéletesen jól ismert képessége – én pölö iskolás koromban tökéletesen jól emlékeztem, hogy volt egy csoporttársam oviban, akit Hegedűs D. Gézának hívtak – a legvalószínűbb, hogy az illető Hegedűs Péter volt, „D” nélkül – legalábbis egy ilyen nevű tag volt az eggyel felettünk lévő évfolyamban… :)
bio
Iván, nem lehet, hogy apukát valami pornót nézett, amikor rányitottál, és elkezdett mindenféléket mellémagyarázni, neked meg ez állt össze évekkel később?
Ez a focis történet dekonstrukció metaforájaként sem utolsó.
Az igazság fogalma mindig konstruált… A konstruált jelentések láncolata pedig megállíthatatlanul fut a végtelenség felé.
Értem és sokszor megélem azt amit a hamis emlékekről írsz,
Asszem kihúzon a NET-et. :)