Emlékezetem egyik főbűne

Kedvenc klubcsapatomnak, a Crvena zvezdának az 1988-89-es idénytől szurkolok rendszeresen, az az évi, Milan elleni BEK-meccstől kezdve. Azóta hallgatom rádión, nézem teletexten, majd műholdas tévén, egy idő óta az interneten – nagy ritkán pedig élőben – a meccseiket (a kapcsolódási pontról már írtam korábban).

Bár a 22 évvel ezelőtti Milan-meccset csak rádión hallgattam, mégsem felejtem el, mennyire szomorú voltam, amikor továbbjutást érő vezetésnél – köd miatt – le kellett fújni a mérkőzést. A lenti videón megtekinthetitek, mit lehetett Szavicsevics ködgóljából a tévében látni. Emlékszem Donadoni balesetére is, amely során lenyelte a nyelvét, és kis híján meghalt, továbbá a másnapra halasztott meccset követő 11-es párbajra, amit végül 4-2-re elbuktunk.

Ez volt tehát az első meccs, aminek sok momentumára emlékszem, és amelynek emlékképeit az archívumok és a YouTube is igazolták. Sőt, utóbbin végre láthattam is azt, amit anno csak hallottam.

A szerelem azonban, mesélem a mai napig, nem itt született, hanem egy még korábbi meccs során, egy Dinamo Kijev-Crvena zvezda mérkőzés alatt. Nem tudom, hány éves voltam akkor, csupán apámra emlékszem, aki kitartóan egyensúlyozott egy szobaantennával a kezében, hogy befogja az „orosz tévét”, valamint az eredményre – 4-2-re győztünk az első meccsen, idegenben.

Apám igyekezete azonban kevés volt a jó képhez. Apró fehér pontok futkároztak a képernyőn, és néha a labdát is el lehetett csípni, de a játékot képtelenség volt követni. Mivel a változó intenzitású sustorgáson kívül hang se volt, így csak a tízpercenként bemutatott eredményjelzőre támaszkodhattunk. De az alapján a meccs jól alakult, nagy volt az öröm.

A mai napig úgy emlékszem: ekkor döntöttem el, hogy a Zvezdának fogok szurkolni. Az egyetlen probléma azonban – mint az tegnapelőtt kiderült – az, hogy ilyen – értsd: Dinamo Kijev-Crvena zvezda nemzetközi kupameccs – a nyolcvanas években NEM VOLT. Hiába néztem végig az összes nyolcvanas évekbeli BEK-, UEFA- és KEK-adatbázist, még csak hasonló – azaz jugó idegenbeli győzelemmel végződő szovjet-jugoszláv – focimeccset sem találtam a 82 és 88 közötti időszakban. (A paraméterekhez a legközelebb a 87-es BEK-sorozat áll, amikor a Zvezda otthon (!), az első meccsen (stimmel) nyert (stimmel) 4-2-re (stimmel) a Real Madrid (!) ellen. Ezt viszont nem valószínű, hogy a szovjet tévé közvetítette volna, még akkor sem, ha a kupasorozatban akkor még a Dinamo Kijev is állt, és éppen a Besiktassal játszott.)

Egy pillanatra az a morbid gondolat is végigfutott az agyamon, mekkora poén lenne 22 év zvezdás lét után azzal szembesülni, hogy nem is a Zvezda, hanem egy másik jugó csapat, mondjuk az ősrivális Partizán, vagy a Dinamo, a Hajduk, netán az akkor szintén erős Zseljeznicsar játszott azon a meccsen, amikor „megszerettem a zvezdát”. Ugye átérzitek a morbiditását annak, ha kiderült volna: azért lettem zvezdás (analógiaként: fradista), mert a Partizán (az Újpest) épp jól elvert valakit? Mert hát simán benne volt a pakliban ez is, apám ugyanis – és így kismajomként akkoriban én is – ugyanúgy szurkolt a többi jugoszláv csapatnak is. Az évkönyvek azonban ezt a verziót sem igazolták, viszont így továbbra is marad a rejtély – milyen meccset néztünk aznap?

Úgyhogy kiteszem ezt most ide, egyrészt hátha erre téved egy őrült focitudós, aki megtalálja ezt a számomra fontos (értsd: identitásépítő) Dinamo Kijev-Crvena zvezda meccset. Másrészt mert a téma – a hamis emlékek rögzülése mentén – szorosan kapcsolódik a blog tematikájához. Pár éve, amikor ezt a másik blogot futtattam, már megfigyeltem, mennyire szilárdan tudunk emlékezni olyan dolgokra is, amik a tények (iratok, fotók, videofelvételek) szerint akkor és ott nem történhettek meg. Nyomozzatok ti is apró saját emlékek után és meséljetek érdekes sztorikat.

Update | A bejegyzés megírása és publikálása között felhívtam apámat, aki már szintén nem emlékezett a meccsre (mondjuk, neki nem is az első volt, csupán egy a sok közül). Megtudtam viszont, hogy a közeli szovjet laktanya miatt lehetett néhanapján „oroszt” nézni, és azt is, hogy a tévé akkor még nem abban a szobában volt, ahová emlékeimben helyeztem.

Update 2. | Két nappal később beugrott, hogy gyermekkorom kedvenc gombfocicsapata a Hajduk Split volt. Színösszeállításuk zöld-lila (!), a két kedvenc játékosom pedig Vujovic I és Vujovic II volt. Ezért aztán gyorsan rákerestem még egyszer a Splitre, és az 1984-es KEK-szezonban találtam is egy érdekes meccset. Ugyan nem Dinamo Kijev, hanem Dinamo Moszkva, nem első meccs, hanem visszavágó, nem győzelem, hanem vereség, és végül nem 4-2, hanem 2-5 lett a meccs, mégis úgy érzem, ezt a meccset nézhettük apámmal – megtaláltam. Szóval, ezek szerint zvezdás csak 88 óta vagyok, de ezt a két évtizedet már semmilyen leleplezés nem fogja felülírni.

October 3, 1984
Gradski vrt, Osijek / Attendance: 40,000
HNK Hajduk Split – FC Dynamo Moscow 2–5
Gól: Deverić 40′ Vujović 50′ (pen.) – Gazzaev 7′ 57′ 77′ (pen.) Bulanov 63′ Khapsalis 80′)

HNK Hajduk Split: Pudar, Andrijašević, Gudelj (captain), Bakrac (Španic, 71), Čelić, Zlatko Vujović, Slišković, Šalov (Dražic, 71), Asanović, Deverić.

FC Dynamo: Prudnikov, Bulanov, Novikov (captain), Fomichyov, Golovnya, Khapsalis, Ataulin, Pudyshev (Silkin, 81), Argudyayev (Chesnokov, 71), Karatayev, Gazzaev.