November 9-én jelentette be a Pfizer, hogy az első tesztek alapján több mint 90 százalékos hatékonyságú az a védőoltás, amelyet a német BioNTech biotechnológiai vállalattal közösen fejlesztenek a koronavírus ellen. A híradások szerint a Pfizer 43 500 fővel végezte el a vakcina tesztjét összesen hat országban, és eddig nem merült fel biztonsági aggály.

A bejelentést követően azonnal felreppentek az első konteók az oltással kapcsolatban, első körben a még hivatalban lévő elnök, Donald Trump környezetéből, akik főleg a furcsa időzítést – értsd: a választási hét utáni bejelentést – találták gyanúsnak.

A Recode cikke felhívja a figyelmet: a Pfizer bejelentése egyáltalán nem azt jelenti, hogy a vakcina már maholnap elérhető lesz (főleg nem az egész világ számára), és a hosszú várakozás bizalmatlanságot erősítő hamis infók időszakát vetíti előre. Aminek egyik kiemelkedő terepe az online közösségi szféra lesz.

A járvány kitörése óta a közösségi platformok különféle intézkedésekkel próbálták visszaszorítani az oltással kapcsolatos téves információkat, és hasonló lépésekre valószínűleg szükség lesz majd az egyes vakcinák piacra dobásakor is. Egyesek az oltásokkal kapcsolatos általános ellenérzéseiket próbálják meg majd minél szélesebb körben terjeszteni, de sok olyan konteó is megjelenik majd, amit azon frusztáció vagy harag szül majd, hogy egyes országok, emberek hamarabb jutnak az oltáshoz. Nem utolsósorban a fejlesztések vissza-visszatérő, biztonsági okokból elrendelt leállásai is kiválthatnak majd aggodalmat – és ezzel párhuzamosan álhíreket, bizalmatlanságot.

Folyamatos finomhangolás

Ebben a környezetben olyan élő és folyamatos (és nem kizárva: esetenként átgondolatlan) finomhangolás várható a platformokon, mint azt tapasztalhattuk például az amerikai választás finisében. Ugyanúgy eszköz lehet majd

  • a hiteles források kiemelése,
  • a téves infók elérési számainak csökkentése,
  • de számíthatunk ahhoz hasonló proaktív lépésekre is, mint például amikor a Facebook az influenzaoltások fontosságáról indított tájékoztató kampányt, és megpróbálta kiszorítani az oltásellenes tartalmakat a hirdetési rendszeréből.

Továbbra is lehet azonban a platformokon kritizálni a vakcinát, sőt kételyeket, aggodalmat kifejezni vele szemben, ennek lehetőségét közegészségügyi szakértők szerint sem szabad egyoldalúan elvenni a felhasználóktól. A készülő új vakcina irányába tanúsított ellenkezés, félelem ugyanis bizonyos tekintetben érthető: egyeseket a fejlesztés szokatlanul gyors tempója rémít meg, másokat pedig a kérdés erős átpolitizáltsága.

Szeretjük, vagy nem: a közösségi oldalak elsődleges forrásai lesznek a koronavírus elleni védőoltással kapcsolatos információknak – írja a Recode. A platformoknak pedig erre fel kell készülniük: többek között a vakcinával kapcsolatos várakozások csökkentésével – vagyis hogy az oltás nem lesz kész holnap, nem fog mindjárt jutni mindenkinek, és nem old meg mindent egyik napról a másikra. Másrészt helyet kell biztosítaniuk az oltással kapcsolatos párbeszédnek annak érdekében, hogy a közösségi média olyan tér legyen, ahol biztonságosan lehet kérdéseket feltenni a vakcináról, és arra érdemi válaszokat kapni.

Fotó: pexels.com

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez!