Dokumentumfilmet készített az HBO az álhírekről, ami – tekintve, hogy a csatorna dokujai általában a műfaj jobbjai közé tartoznak – lehetett volna hiánypótló is, de inkább csak sokszor elpuffogtatott mondások újbóli felmondása lett belőle. Az álhíreknek valós életbeli hatásaik lehetnek, az álhírek választásokat dönthetnek el, a Facebook többet is tehetne a jelenség visszaszorítására – körülbelül ez a három állítás a fő üzenete az After Truth: Disinformation and the Cost of Fake News címen futó filmnek.

Pedig a kidolgozással ezúttal sem volt probléma: a készítők beletettek apait, anyait a megvalósításba, és szinte kétmondatonként váltják egymást a sztármegszólalók. A másfél órás filmben megjelenik majdnem mindenki, akit számít a témában – a First Draftos Claire Wardle-től kezdve Craig Silverman tényellenőrzőn és Oliver Darcy CNN-újságírón át Kara Swisher IT-szakújságíróig. A probléma inkább azzal van, amit a végén ezektől az emberektől belevágtak a filmbe. Pontosabban: ami nem került bele.

A Twitteren évek óta napi szinten követem a fent kiemelt újságírók tevékenységét, meg rajtuk kívül sok más, online dezinformációt kutató emberét. Még mindig nagyon sok mindent nem tudni az álhírek hatásáról, de a vita ma már jóval előrébb tart annál a Facebook-Moszkva-Trump háromszögben zajló, szinte hisztérikus bűnbakkeresésnél, amit a 2016-os amerikai elnökválasztás eredménye váltott ki a sajtóban. Bár az After Truth mellett 2020-as premier dátum szerepel, fő üzenetét illetően nem sok újdonság szerepel benne.

After Truth: Disinformation and the Cost of Fake News (2020) | Official Trailer | HBO

Directed by Andrew Rossi (“Page One: Inside the New York Times,” HBO’s “Le Cirque: A Table in Heaven”) and executive produced by CNN’s Brian Stelter, After T…

Mondom először, hogy mi kapott helyet a filmben

Az After Truth középpontjában négy, korábban is kiemelt figyelemmel kísért eset áll, amely a maga idejében a nemzetközi sajtón is végigfutott.

Az első a Jade Helm összeesküvés-elmélet, amelynek kiagyalói egy 2015-ös belföldi katonai hadművelethez kapcsolódva azt hirdették, hogy a kiképzés csupán egy álca, amelynek leple alatt Barack Obama akkori elnök a politikai riválisaival való leszámolást készíti elő.

A második kör a már itt is feldolgozott pizzagate konteó, amely szerint demokrata fejesek egy washingtoni pizzériában pedofil hálózatot üzemeltettek. Az elmélet hatására 2016 decemberében egy megvezetett ember fegyverrel ment a hírbe hozott Comet Ping Pong pizzériába, és “igazságkereső nyomozása” során a fegyvere is elsült. A támadásban szerencsére senki nem sérült meg – már ha az akcióval okozott, nyilvánvaló lelki sérüléseket nem vesszük figyelembe.

Komoly perceket kap a filmben a Seth Rich-konteó is, amely a Demokrata Országos Bizottság utcai rablás során meggyilkolt munkatársának halálát próbálta összekötni a demokraták választások előtt kiszivárogtatott levelezésével.

A film legfrissebb, egyben legjobban dokumentált szála azt a lejárató kampányt mutatja be, amely a Donald Trump orosz kapcsolatai ügyében nyomozó Robert Mueller különleges ügyészt akarta megbélyegezni szexuális erőszak vádjával. A filmben kulisszák mögötti felvételekkel színezve láthatjuk azt a bizarr sajtótájékoztatót is, amelyen az összegyűlt újságírók elkeseredetten próbálnak valami konkrétumot kisajtolni a vádlókból, de azok csak össze-vissza terelnek. Az HBO filmje rámutat: az ilyen típusú lejárató kampányoknak nem célja az állítások bizonyítékkal való igazolása, csupán el akartak ültetni egy elméletet a sajtóban, ami aztán negatív hatással lehet a besározottra.

Kérdésfelvetésként megjelenik filmben az a dilemma is, amely szerint ha az egyik oldal politikai tevékenységét az álhírekre alapozza, a másik oldal – saját politikai értékei védelmében – visszavághat-e ugyanilyen eszközökkel. Egy gyakorlati szakember szerint igen, és el is mesél egy alabamai választást, amelyen kamuprofillal létrehozott, extrém nézeteket valló, konzervatív facebookos csoportokkal próbáltak elidegeníteni republikánusokat a saját jelöltjükre való szavazástól. Doug Jones alabamai szenátor – akinek a javát szolgálták ezek a machinációk, de azokról nyilván nem érdeke elismerően vallani – azonban úgy véli: “rosszal nem tehet jót az ember”. Szerinte ha a politikai felek folyamatosan egymásra licitálnak az álhírezésben, “a végén azt vesszük észre, hogy nem is igazi a demokrácia, amiben élünk”.

És ami kimaradt a filmből…

Körülbelül ezek az ügyek – na meg persze egy kis Alex Jones – fértek bele a rendelkezésre álló másfél órába. Viszont még az időbeli korlátok mellett is fájóan hiányzott néhány további szempont feldolgozása, például hogy a készítők…

  • rávilágítsanak az álhírek iránti igény szélesebb társadalmi és pszichológiai okaira, köztük például a társadalmi megosztottság súlyosbodásának főbb okaira (utóbbi alakulására épp a közelmúltban láttam egy beszédes grafikont Bobby Duffy Perils of Perception című könyvében, ide is teszem off topic)

 

Perils of Perception

  • bemutassák az álhírgyártás különböző – politikai, zavarkeltési, megélhetési, stb. – motivációit,
  • ellensúlyként említést tegyenek azokról a kutatásokról, amelyek árnyalják azt az álláspontot, miszerint az álhírek képesek befolyásolni, vagy akár megfordítani egy választás végeredményét (Brendan Nyhan politológus professzor például úgy véli: nem az elszaporodó álhírek okozzák a társadalom problémáit, a jelenség csupán válasz a társadalom megosztottságára. Álhírek azért vannak, mert igény is van rájuk, és ezt az igényt leginkább azok a politikusok szolgálják ki, akik valótlan vagy félrevezető nyilatkozataikkal büntetlenül árasztják el a világot. Arra pedig írása keletkezésének idejében nem volt tudományos bizonyíték, hogy az álhírek tömegek szavazási preferenciáit változtatták volna meg.)

Szóval sok mindenről lehetett volna még beszélni az álhírekkel kapcsolatban. Ha ez a film 2017 elején, sebtében készül el annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a 2016-os amerikai választások egyik problémás kísérő jelenségére, még rendben is lett volna. 2020-ban azonban ennél előremutatóbb, bűnbakképzés helyett valós folyamatokra és megoldásokra fókuszáló anyagot vártam volna. Valahogy úgy, ahogy azt például a csatorna egy korábbi, Beware the Slenderman című dokumentumfilmjének készítői tették (bár, ahogy látom az értékeléseket, az meg másoknak nem tetszett annyira).

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!