Németországban a tüntető bevándorlók már az Iszlám Állam zászlajával követelőznek – olvasható egy mémesített fényképen, amely magyar aktuálpolitikai üzenettel megbolondítva terjed a Facebookon. Régi felvétel, a tüntetők valószínűleg nem is az ISIS-t éltették, és a képnek semmi köze a mostani menekültekhez – foglalja össze a lényeget az Independent cikke a fotóról.

Befogadottak égetik a befogadó ország zászlaját – kommentáltak egy fotópárt. Jó eséllyel volt már példa ilyenre a világtörténelemben, egy most terjedő, több ezer megosztásnál járó, svédországinak mondott fotó esetében azonban nem erről van szó. A képek valójában 2010-ben készültek, és nem Svédorszában, hanem Malaziában és Bangladesben.

Helyreigazítást tett közzé a Blikk egy tavaszi világvégés cikkel kapcsolatban: „Ez év április 14-én tévesen közöltük, hogy Judit Györgyey Reis észlelte a 2012 TC4 jelölésű aszteroidát, továbbá tévesen közöltük, hogy nyilatkozataiban a NASA-éval ellentétes álláspontot képviselt és az aszteroida okozta katasztrófa bekövetkezését valószínűsítette. A Jet Propulsion számításai szerint 2017. októberében az aszteroida földdel való ütközése kizárható. Az aszteroida mérete 12 és 30 méter közé tehető. Nagy valószínűséggel 30 méter alatt van, tehát azt is megalapozatlanul feltételeztük, hogy okozhat világvégét.” (via)

Fekete ponttal harcolhatunk a családon belüli erőszak ellen? Mint ahogy azt a héten sokfelé megírták: egy új kampány arra biztatja az áldozatokat, rajzoljanak fekete pöttyöt a tenyerükbe. A Snopes szerint azonban – bár a kampány egy jószándékú kezdeményezés – nem nyújt megbízható megoldást a családon belüli erőszak áldozatainak ahhoz, hogy professzionális segítséget kapjanak.

Putyin elnök felhívta Elton Johnt, és hosszan elbeszélgettek a melegek jogairól – legalábbis a brit énekes állítása szerint, az orosz elnök szóvivője szerint azonban Putyin nem tett ilyesmit. Az orosz lapok úgy tudják: Elton Johnt két orosz komikus viccelte meg. A telefonhackerek szerint akciójuk pozitív hozadéka az lehet, ha a kamuhívás után tényleg összejön egy találkozó az átvert énekes és az orosz elnök között, legalábbis az orosz hivatalos megnyilatkozások erre utalhatnak. A képzeletbeli beszélgetés a Katona színészeit is megihlette. Update | A következő héten Putyin valóban felhívta Elton Johnt, és elmondta neki: értesült az orosz komikusok átveréséről, és arra kérte őt, ne legyen megbántódva. Egyben indítványozta, hogy amennyiben találnak közös időpontot, kész találkozni és megvitatni vele bármilyen kérdést.

Néhány nappal a montreali polgármesteres hoaxról kitett cikk után a kamu történet Bayer Zsolt Kanada, Québec című publicisztikájában is megjelent, az alábbi kommenttel kísérve: “Amúgy az unió vezetőinek elég lenne az is, ha figyelmesen elolvasnák, mit is írt a montreali polgármester és a jegyző a helyi muszlim közösségnek. (…) Ez így eléggé pontos. Ezt ki lehetne osztani az Európába érkező migránsoknak is.”

Egy hollandiai muszlim petíciót indított a vallása tanaival ellentétes müncheni Oktoberfest betiltására – terjedt a héten az interneten. A jelek azonban több forrás szerint is arra utalnak, hogy az akció mögött internetes trollok állnak, és provokatív kamu petícióról van szó. Ezt alátámaszthatja az is, hogy kiíró még azelőtt lezárta a petíciót, mielőtt komolyabban felkapták volna. Ezen túl még ha igaz is lenne, a Snopes szerint a Change.org petíciós szájtról érdemes megjegyezni: segítségével bárki indíthat petíciót. Azaz egy-egy felhívás megjelenését nem feltétlenül kell komolyan venni, és egy ott megjelenő, komolynak szánt szöveg sem feltétlenül képvisel többségi álláspontot.

Hamarosan jön a Facebookra a Like mellé egy Dislike gomb is – de minden jel szerint nem abban a formában, ahogy gondolnánk. A közösségi oldal ugyanis továbbra sem akar leszavazós gombot, mert állítólag nem szeretné ezzel a lehetőséggel etetni a trollokat, és megbántani a tartalomgyártókat, hirdetőket. A Facebook vezére szerint már évek óta gondolkoznak egy alternatív Like gombon, és ezt egy közelmúltbeli beszélgetésen Zuckerberg újra felhozta. De ez a gomb nem tenné hangsúlytalanabbá, láthatatlanná az így megjelölt tartalmat, mindössze arra nyújtana lehetőséget, hogy a lájk gombon kívül valami mással is kifejezzük érzéseinket a nem annyira boldog pillanatokban (például egy halálozás hírére).

A megfulladt szíriai kisfiún viccelődik címlapján a Charlie Hebdo – számoltak be őszinte vagy épp tettetett felháborodással sokfelé, pedig a szatirikus magazin címoldalán nem ez a kép szerepelt. Az Index először nem tudta felderíteni a címlapra kopizott karikatúra forrását, de aztán egy olvasójuk levelére hivatkozva megírták: a rajz tényleg a Charlie Hebdóban jelent meg, csak épp nem a címlapon, hanem a hátlapon (fordításuk szerint a címlapról leszavazott karikatúrákat tartalmazó rovatból).

Fotó: pexels.com