Még egyszer az áruló Görgeiről

Pár – e felületen is érdekes – részlet az interjúból, a korábbi Görgei-anyaghoz:

„A magyar közvélemény szerintem mindig hajlamos bűnbakot keresni, aminek nyilván történeti okai vannak, 1526 óta nem voltunk különösebben sikeresek, leszámítva bizonyos rövid periódusokat. (…)

1945 és főleg 1948 után Görgei lett a hadseregen belül a megalkuvó köznemesség képviselője, ami azért volt nagyon vicces, mert egyetlen holdnyi földje sem volt. Az 1948 utáni magyar történetírás egészen a 60-as, 70-es évekig próbálta bizonygatni, hogy Görgei, tudatosan vagy öntudatlanul, de kártevője volt az ügynek„.

„… Pedig ma már egyértelműen állítható, hogy erre utaló nyom sem a hazai, sem a moszkvai vagy a bécsi levéltárak forrásanyagában nem található. Semmi nem szól amellett, hogy bármi olyat tett volna, amire az ellenséggel való összejátszás vagy az árulás kategóriája ráhúzható lenne„.

„Egy osztrák történész kollégám mondta egyszer, hogy nem érti ezt az egész „árulósdit”, hiszen Kossuth távozott, Görgei pedig itthon maradt. A vidini levélről {amiben Kossuth árulónak nevezte Görgeit} egyébként már a harmincas években megírta Hajnal István, hogy politikai propagandairat, aminek csak a körítése volt Görgei árulása. A levéllel Kossuth azt akarta érzékeltetni a nyugati közvélemény számára, hogy Magyarország nem a saját gyengesége miatt vesztette el a háborút. Hosszú távon azonban az ‘üzenetből’ csak a ‘körítés’ maradt meg, Görgei árulásának mítosza, amihez Kossuth haláláig ragaszkodott„.

A teljes interjút itt olvashatjátok.

(Az ÉS indoklása az -i végű Görgeire: „1848 tavaszán, a forradalommal szembeni rokonszenve miatt elhagyta családnevéből a nemesi y-t. A végrendeletében emiatt a Görgei Arthur név szerepel, ellentétben síremlékével, amelyen a Görgey Arthur névalak olvasható„.)

Fotó: fortepan.hu