A VUDU-történelem című könyv szerzője szerint a konspirációs elméletek legtöbbször a politikai vesztesek – köztisztviselők, professzorok, menedzserek, művészek, újságírók – fejében fogannak meg először, fogyasztóik pedig a társadalmi, gazdasági, politikai változások áldozatai. A kísértés Aaronovitch szerint óriási: ha előbbi csoport fel tud mutatni valamiféle összeesküvést a negatív változások hátterében, azzal azt is bizonyíthatja, hogy nem saját gyengeségének köszönheti a vereséget.

Fontos-e, hogy igaz-e vagy sem?

A konspiracionizmus radikálisabb elemzői között van, aki úgy érzi: ha az összeesküvés-elméletek a vesztesek által írt történelem alkotóelemei, akkor az elnyomottak történelmi igazságát is magukban hordozzák. A szerző példaként O. J. Simpson ügyét hozza, amelyben a nagyrészt feketékből álló esküdtszék felmentette a fekete sportolót fehér bőrű felesége meggyilkolásának vádja alól. A döntést sokan úgy ítélték meg, hogy egy bűnös férfi kizárólag a bőrszíne révén került szabad lábra. Mások szerint azonban az esküdtszék döntése azért volt helyes, mivel az egy több évtizedes etnikai elnyomás átfordításaként is értelmezhető.

2005-ben a Katrina hurrikán pusztítása következtében New Orleans víz alá került. Mivel a katasztrófa a szegénységben élőket érintette a legsúlyosabban, és a szegények többsége fekete bőrű volt, rasszizmussal vádolták meg a hivatalos szerveket. Híresztelések születtek arról, hogy egyik-másik gátat valakik tudatosan lerombolták, hogy elárasszák a feketék lakta negyedeket. Ha a konkrét vádak alaptalanok is, ez egyes értelmezések szerint mellékes a bennük feltáruló lényegi igazsághoz képest.

E megközelítés Aaronovitch szerint egyre népszerűbb, sőt vannak, akik ennél is tovább mennek, azt állítva: az összeesküvés-elméletek helyes vagy téves volta kevésbé fontos a puszta létezésüknél. Ugyanis ha helyesen elemezzük őket, kifejeznek valamit a háttérben levő valóságról.

A dogmatikus szemlélet fontossága

Érvelhetnénk azzal, írja Aaronovitch, hogy megérteni, miért hisznek el emberek bizarr dolgokat, hasznosabb, mint dogmatikusan ragaszkodni a tényekhez és tételesen cáfolgatni ezeket a bizarr dolgokat. Ám szerinte „dogmatikus ragaszkodás” nélkül nehéz belátni, hogy „bizarr” dolgokról van szó.

A széles körben terjedő antiszemita agyszüleményekben (lásd A Cion bölcseinek jegyzőkönyveit) talán csak a németség sorsa tükröződött, de az, hogy nem sikerült szembeszállni velük, totális katasztrófába torkollott. A relativizmus Aaronovitch szerint azért veszélyes, mert nem tesz különbséget tudományos felkészültség és kontárkodás, aprólékos pontosság és demagóg általánosítás között.

A paranoia tünete?

Egyes értelmezések szerint az összeesküvés-elméletek kitalálói és keringetői hisztériás betegek, akik külső tényezőkben – vírusokban, vegyi fegyverekben, sátáni összeesküvésekben – keresik pszichés problémáik forrását. És minthogy adva vannak a tömegkommunikáció lehetőségei, hisztérikus elképzeléseiket felkapják más magyarázatkeresők is. Minél gyakrabban kerülnek szóba konkrét állítások, annál többen fogják úgy érezni, ők is szenvedtek ugyanazoktól a tünetektől – mutat rá Aaronovitch.

Ha a konspirációs elméletek a rejtett igazságot hoznák a felszínre, akkor azt várnánk, hogy nincsenek kitéve a divat hullámzásainak, a tapasztalat azonban ennek ellenkezőjét mutatja. Aaronovitch példát is hoz: közvetlenül a 9/11 után az arab sajtón kívül legfeljebb elvétve lehetett arról olvasni, hogy az amerikaiak eltussoltak valamit. A helyzet 2006-ra teljesen megváltozott; és nem azért – állítja ő –, mert új tények kerültek felszínre, hanem az amerikai kormányzat elleni vádaskodás széles társadalmi elfogadottsága miatt.

A narratíva diadala és a közömbösség katasztrófája

Lewis Wolpert humánbiológus elmélete szerint a történetalkotás kényszere biológiai eredetű lehet. Aaronovitch szerint pedig azok a legsikeresebb sztorik, amelyek azt tükrözik, ahogy szerintünk a dolgoknak folyniuk kellene, vagy amelyek a lehető legjobb magyarázattal szolgálnak arra, miért történnek másképp. Ebből a nézőpontból a konteók megnyugtatók, mivel azt sugallják, hogy az embert rend veszi körül. A paranoia emellett védelmet adhat mások közömbösségével szemben – azzal a sokkal rémesebb érzéssel szemben, hogy a kutya sem törődik velünk.

E két pozitív hatás azonban nem jelenti azt, hogy az összeesküvés-elméletek ne lennének károsak – véli Aaronovitch. A történész Stephen E. Ambrose-t idézve leírja: vigyáznunk kell, mert a múltbeli eseményekkel kapcsolatos összeesküvés-elméleteknek a jelenben is döntő hatása lehet. Talán nem következett volna be a nácik hatalomra jutása, a német újrafegyverkezés és a második világháború, ha a hátbatámadás elmélete nem lett volna oly széles körben elterjedt.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!