2009. szept. 25.
Szervkereskedők kínai boltokban
marinovAugusztus vége, szeptember eleje óta újra terjed egy korábbi – alaptalan – legenda, mely szerint kínai boltok próbafülkéiből vásárlókat rabolnak el szervkereskedők.
Íme a levél:
“Subject: Ha ez valóban igaz…nagyon durva !
Miután olyan világban élünk, amilyen …………továbbítom ezt az anyagot is, bármennyire hihetetlennek tűnik!
Szerv és lánykereskedők öt áldozatát szabadították ki kommandósok Kecskeméten, egy kínai üzlet pincéjéből. A bravúros fogás egy férjnek köszönhető, aki elkísérte a feleségét a próbafülkéhez, majd hosszú percek múlva türelmét vesztve benézett az ajtón, de már csak az asszony cipője volt ott. A nőt mintha a föld nyelte volna el.
Székesfehérváron ugyan ez az eset hasonlóan történt meg,csak éppen a férj a kinai bolt előtt várta az autóban a vásárolni akaró feleségét (Széchenyi úti Kínai üzlet, azóta lezárta a rendőrség)… 1 óra elteltével furcsálta a dolgot és bement, majd 3 kínai férfit talált ott akik ,mint sem tudva közölték a férjjel,hogy az ő felesége nem is járt az üzletben.
Erre a férj kiment és még várt 1 órát majd hívta a rendőrséget,akik komolytalannak tartották eleinte a dolgot,de mivel a férj csak nem hagyta annyiban,átkutatták az üzletet kommandósok segítségével,mig végül a hölgyet A PRÓBA FÜLKE SZÖNYEGE ALATT EGY PINCÉBEN TALÁLTÁK MEG,EGY LABORBAN AHOL MÁR ELŐ VOLT KÉSZÍTVE MINT VLMI VÁGÓHÍDRA SZÁNT ÁLLAT, LEBOROTVÁLVA MINDENE.. BEKÁBÍTVA.
Azóta a hölgyet idegosztályon kezelik és pszichiáterek foglalkoznak vele, mert sokkot kapott. Komolyan vegyétek mert egy ismerősünkkel történt a Szfvári eset, a Kecskemétit internetes kutatás alapján találtuk meg. 2009.augusztus.
Nem a kamu témák egyike!!!!! Ebből MIÉRT NEM CSINÁL BOTRÁNYT A SAJTÓÓÓÓ???”
Az Urbanlegends.hu rendszeres olvasói több visszatérő elemet is felfedezhetnek a fenti levélben:
- leborotvált, bekábított áldozat, aki épp csak megmenekül, de példája kapcsán fény derül korábbi esetekre is,
- hallgatással vádolt rendőrség, amely annak ellenére sem számol be a rablásokról, hogy már nem először esett meg a bűncselekmény,
- cinkos média, hiszen “nem lehet erről a hírekben hallani”,
- külföldi – jelen esetben kínai – szál,
- “nem kamu, add tovább” figyelmeztetés,
- valamint rengeteg helyesírási hiba és magyartalanság a fogalmazásban.
A levél kapcsán Dr. Nyikos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a hirado.hu-nak elmondta, hogy alaptalan az interneten keringő hír. Hozzátette ugyanakkor, hogy 2007-ben egy kínai üzlet kapcsán már felmerült egy hasonló információ, akkor átvizsgálták a boltot és a hír akkor sem bizonyult valósnak. Kacsának nevezte a hírt a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője is. Itt egyébként az álhír megjelenése óta többször is beverték a kérdéses üzlet kirakatát. A tulajdonos feljelentése alapján a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság becsületsértés miatt eljárást indított.
Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!
Megosztások: Megosztom a twitteren , Megosztom az iWiW-en
Kapcsolódó anyagok:











eszméletlen viccesek a kommentek
gratulálok az észrevételhez Demiurgosz
Igaz én tudom …!! aki nem hiszi járjon utána!!:-(
miskolcon kb 2 hete történt ugyan ilyen eset…. aki nem hiszi így járt menjen és vásároljon kínaiba majd ott köt ki ahol…
Sziasztok!
Én csak ma hallottam a miskolci esetet, igazából nagyon megijedtem, de gondoltam inkább utána nézek neten! Sok helyen az van írva hogy kamu, sok helyen igenis igaznak mondják! Ha csak azt nézzük, hogy ha már nem egyszer megtörtént és nagyon komoly eset, sőt sok áldozatot is szedett már össze, akkor nem hiszem el, hogy a médiát és a rendőrséget bármilyen nyilatkozat, és bármennyi pénz is megállithatna a nyomozásban! Remélem, aki ilyen híreket terjeszt és azt hiszi ez egy jó vicc, megfelelő jutalomban részesül majd!
U.i: Vigyázzatok a csapóajtókkal!!!:P
Meggyőződésem, hogy ez az egész egy nagy baromság.Terjesztői lehetnek például azok a hazai kiskereskedők, akiknek ellehetetlenítik a megélhetésüket. Hány olyan E-mailt kaptam eddig, amiben ezt írták : Bill Gates szétosztja a vagyonát, s ha továbbküldöm, én is részesülök belőle. Ezt mind olyan ismerősök küldik, akik szintén nem hiszik a valóságtartalmát, de a hosszú-hosszú bevezetőben ecsetelik: én se hittem, de ez most tutti, mert annyira biztos helyről jön, stb… Ugyanez volt a Sciennet-tel, meg sorolhatnám ezeket az átverősdiket. Aki belegondol ép ésszel, rájön mennyire életszerűtlen. Aki meg kitart ezen “összeesküvés-elmélet” mellett, csak sajnálni tudom…….
Akkor beszélgess el annak a nőnek a férjével akivel ez meg tőrtént Miskolcon,szerintem nem játszotta meg A BOSCH-ba történteket jó az tény és való hogy a feleségét nem ismerem és nem is láttam de én a BOSCH-ba dolgozom és ezt az illetőt ismerem ugyanis munkatársam de akkor lehet hogy csak ki találta,de nem úgy tűnt őrjöngött ordibált bőgött!!Meg most neki ebből mi haszna volna!!!
Engem maga a történet sokkolt de nem annyira mint h az h pont miskolcon.. annyira hihetetlen barátnőimtől hallottam az egész sztorit nem hittük el aztán rákerestünk neten.. mondhatom h mindannyian ledöbbentünk hogy mégis hova süllyedtünk.. de ha valójában igaz a sztori miért megy még mindig a bolt?? egyis ismerősöm elment arra a helyre direkt bement ruhát próbálni megis nézte van.se vmi ajtóó de ő nem talált semmit:/ hát nem tudom énis azt mondom h inkább jobb az elővigyázatosság és nagyívbe elkerülöm a boltot..
Egy barátnőmtől hallotam h ilyen már budapestenis van:/ ha mindenhol van talán van benne igazság.
Vagy: ha mindenhol van, talán sehol sincs benne igazság.
A szervkereskeledem a világ egyik leginkább figyelt területe… Hülyeségnek tartom, erre már biztos fény deült volna, és a hiradóban is tuti szerepelne…
Kezdjük ott,hogy miért magyarországon akarnának beszerezni, miért nem inkább mondjuk mexikóban ,ahol személyazonosság sincs?
Vagy például afikában?
Ráadásul a szervkereskeledem az egyik legjobban jövedelmező terület, de a legköltségesebb is.. El sem tudjuk képzelni, mennyi pénzbe kerülhet, sterill és normális körülmények között, kioperálni a szervet és 6 órán belül a beteghez jutattni. Tehát mielőtt elhisztek valamit gondoljátok végig, és ne higyjetek el minden hülyeséget.
hát eléggé durva,ezt énis most hallottam nemrég a miskolci esetet ugyanis a közelben lakom.igaz igaz,nem nem,de azért ha belegondoltak…ilyen történik,ha történt…
Ez egy nagy …… Ez kamu az emberek hülyék tisztelet a kivételnek!
Ugyan már ha létezne ilyen kínai rabló pandúrok akkor nem itt leninek!!
Most ez lehet igaz és lehet nem igaz.
Igaz lehet, hogy valaki unalmában terjeszti ezt, de lehet hogy a pletykának van valami alapja.(de aztán ki tudja)
De ami biztos, hogy ha valaki kínai boltba megy vásárolni mielött próbálna nézzen körül a próbafülkébe (aztán ha nincs “kis ajtó” vagy bármi más öltözzön)
Jobb félni mint megilyedni, de nem kell ebből ekkora ügyet csapni.
1. Bocsi ez Demurgiosz pénz-”költő” alaptényeket nyakatekerten közlő, anonym publikáló oldala, vagy valami urban legenda kommentáló?
2.Ma megérkezett hozzám is a friss urbanus legenda, ráadásul szájról szájra, mutter hív hogy az egyik nagynénnim közvetlen ismerősével és annak feleségével történt valami budapesti vásáló kóceráj csájnen részlegében.
)
Az első sokk után körbe szimatoltam a neten.
Kecskemét, Székesfehérvár, Budapest, Miskolc, Budapest.
A cituacija:
- mindenütt próbafülkéből eltünés.
- mindenütt valahol máshol a férj.
- 1-2 sztoriban rejtek ajtó.
- mindenütt a pincében az áldozat
- mindenütt leborotválva
- ujabban már hajától és minden szörzetétől kopaszra
- régebben bekábítva műtétre előkészítve ( mivel egybolt alatti pincében problémás is lehet, nem beszélve a “szállítási határidőről” ezért)
- ujabban is elkábítva leborotválva de “egyben” szállításra becsomagolva.
- az első sztorikban a férj a “becsületes megtaláló” SZUPERHŐS és csak utánna jönnek a nemzeti titokként kezelő rendőri “még meglévő” szerveink!
- az ujabbakban már felismerve a cigorú szamurájkardos csájnen pincéjében egyedül kóborló SZUPERHŐS férj nonszensz mivoltát már a hős de annál hallgatagabb szerveink is bele vannak szőve!!!
- mindenütt hallgat a hivatalos média!
- mindenütt hallgatnak rendőri szerveink! (őket még nem operálták ki
Kissé sok ez így, de mostmár szájról szájra is terjed!!!
A kínai boltokban vásárolni az árúk minősége és a reklamáció nehézsége miatt amúgy is nehéz vásárolni.
Minden magyar szívesen vásárolna a jó magyar Röltex, Ruhaipari szöv. stb jó minőségű magyar gyártmányú termékeket eléhető áron.
Amíg az nincs addig mindig lesz aki mégha akarna mást akkor is csak a kínait tudja megfizetni és mindig lesz márkafüggő sznob és ujgazdag is.
Ha van hol és megfelelő minőség és van miből, vásároljunk hazait!
Mert azzal saját nemzetünket támogatjuk!
Ha nincs az adott termékből akkor vegyük a külföldi “márkásat” vagy ha kevés a pénz akkor kénytelenek leszünk az olcsó de esetleg kétes minőségű kínait.
A divat sznobok márkásat a kisebb pénzűek ugyanazt kínai utángyártottban!
Gagyidas, Niki, Poma, stb. (némelynek a minősége is türhető)
Egy biztos elsősorban nem a saját nemzetünket támogatjuk a vásárlásukkal.
Visszatérve bárkivel is hasonló előfordul az olyan égbekiáltó gazság, amit nem hagyna annyiban, előbb vagy utóbb, ennyi eset után, már kiderülne.
Bárkivel történne ilyesmi addig kell menni míg az ujságok hasábjain nem látja!!!
Mindenesetre a modern népmesét interneten is el lehet inditani.
Hogy nem zörög a haraszt ha a szél nem fujja?
Na ja de vajon hol kezdett el zörögni?
Vajon itthon vagy csak átvette valaki?
Már elnézést, de ezt az égbekiáltó marhaságot, hogy ilyen megtörténik
. Emberek gondolkodjunk egy kicsit……
Ezt a legendát, a plázában eltünk kisgyerek esetével együtt kb 8-10 évvel ezelőtt amikor még a bűnmegelőzés és a családvédelem volt a szakterületem, az ezen a területen dolgozók találták ki figyelemfelhívás céljából. Mind a két meséből aztán képregény született amit szakmai berkeken belül terjesztettünk. A mai napig ez a képregény egy példánya megtalálható az archív irataim között.
Mindenesetre annak örülök, hogy ezt a kis tanmesét ilyen szinten sikerült az emberek fejébe belevésnünk.
Lényeg a lényegben, ilyesmi eset a jelen tudomásom szerint, semmelyik nagyvárosban és főleg Miskolcon nem fordult elő, és kétlem, hogy a közeljövőben előfordulna.
Sziasztok!
Békéscsabán a csabacenter parkolójában volt 2 férfi, és a női mosdóban pedig egy kínai lány kihívott egy lányt, hogy segítsen neki. kimentek, és az a két férfi beakarta tuszkolni a kocsiba és elrabolni. A lánynak az volt a szerencséje, hogy sikított, és valaki meghallotta a parkolóban, majd megmentette.
Aki békés megyében lakik, az nagyon vigyázzon, mert itt is történt, csak nem kínai üzletbe!
Sajnos vannak ilyenek, és aki azt hiszi hogy ez kamu, meg hogy ilyen nem létezik az már elnézést de nagyon hülye!
Ha már megtörténnek durva gyilkosságok más országban, nehogy már ilyenek ne legyenek igazak..
Ez olyan mint az Ufok.. Mindenki mondja h csak kitalált.. Persze kitalált, és hogy jött ez a név??? Biztos volt aki látta azt is és páran csináltak kamut..
Ugyan ez van itt is, tuti h vannak ember/szerv kereskedők, lehet hogy 1-2 kamut irnak páran akik jopoénnak szánják, DE ez 1000% biztos hogy van ilyen sajnos!
Anno volt hogy margit szigetnél a sportolok egyedül futottak és eltüntek.. Az is csak kitalált mi? Azt 4 éve nem került vki elő..
Utálom az ilyen embereket akik biztosan tudják hogy kamu, nem látták még ezt és akkor nem is létezik..
Hisz bárki bárkit, lehet ezt hülyeségből írták.. De, ismertem egy anyukát akinek a gyerekét hasonló módon “tüntették el”.. Én tudom, aki tudja tudja.. aki hiszi, hiszi.. aki nem, így járt.
Hát én rohadtul elhiszem ezt az egészet, ezen a héten szekszárdon is volt egy ilyen eset, egy anyuka 2 lányával eltűnt, 3 óra múlva a férje kihívta a rendőrséget és a raktárban találták meg őket!!!! Bonyhádon is volt ilyen eset! Kinek lenne bármilyen haszna ebből? hogy kitalál ilyeneket!! Sztem semmi értelme kitalálni, de aki nem hiszi el menjen be kínaiba, remélem kiveszik minden szervét és egy kicsit sem fogom sajnálni!!!!
Sziasztok!
A szekszárdi esetet én is hallottam, de már abban a verzióban, hogy a lány barátnőjét tessékelték ki az üzletből és ő hívta a rendőrséget. Szerintem ez is mutatja, hogy nagy pletyka az egész. Másrészt meg melyik kínai üzletben történt? Erről sosem esik szó, illetve arról sem, hogy mi lett az áldozatokkal az eset után.
Úgy látszik ez egy két évenként visszatérő rémhír…
Szandi: ha azt mondom, hogy rendőr vagyok, és sajnos kamu a tolnai dolog, akkor hiszel nekem…?
MINDENKI: gondoljátok végig, egy embereket legyilkoló bűnszervezet micsoda sajtónyilvánosságot kap hazánkban. Gondoljatok a Csepel-szigetre és az elásott hajléktalanokra. Aláírom, hogy van olyan gyilkosság, ami nem kap sajtónyilvánosságot, de az általában olyasmi, hogy egy férfi leszúrja az ivócimboráját, vagy hogy egy öreget megölnek a házában. De még ezeknél is, mondjuk 50% az, ami hírként megjelenik.
Komolyan kérdezem: miért falazna a Rendőrség, pontosabban minden rendőr a kínai üzletnek…?
A hír hülyeség. Kamu. De attól még mindenki vigyázzon magára!
Nyilván vannak benne kamu dolgok …de viszont ha tényleg xy kínaiba történt ilyesmi mértnem záratják be a boltot ? minden megy ugyanúgy tovább ? érdekes.. Meg szerintetek egy ilyen bűnöző csoport ennyire feltűnően csinálná? hogy ők érdekes mindig lebuknak ??? ejejjj vannak hülye pletykák:D
Mind1 akkoris vigyázni kell mert ez a mai világ…
A szekszárdi esetet én is hallottam, mivel ott élek. Én is azt a verziót, hogy egy lány megvárta a barátnőjét, aki még zárás előtt visszament megpróbálni egy felsőt. Közben az őr már zárta volna az üzletet, és mondta a várakozó lánynak, h menjen ki az épületből. Mondta a biztonsági embernek, h a barátnője fent van az emeleten, az őr válasza, h már mindent átnézett. Ekkor hívta a csaj a rendőrséget és végül a raktárban találták meg a lányt, leborotvált fejjel, elkábítva. A Skála fölötti kínaiban történt állítólag, és 2 olyan próbafülke van, ahonnan ajtó is nyílik a raktárba. A lány állítólag a pszichiátrián van.
Az első verzió szerint, ami hallottam: a tükör szerepelt titkos ajtóként, amin belátni nem lehet, viszont a tükör mögött lévők látják a próbafülkét. Persze ez kamu, hiszen nem is a falon van a tükör, hanem a paravánon.
Ja, még annyit hozzátennék, hogy a kínait, most nyitották meg, fel lett újítva, biztos ki kellett alakítani a titkos járatokat,meg műtőt
Azt nem értem, hogy miért nincsenek nevek? Mindig csak az ismerősöm ismerőse, egy ismerősöm lányának az osztálytársa,stb.
Viszont az igaz, hogy sok kegyetlenség folyik a világon, és a maffia nem fél, sőt nyilvánosságra hozza kegyetlenségüket, nézzétek meg csak mi folyik Mexikóban. Videókat raknak fel az emberek kivégzéséről, na az durva!
http://theync.com/media.php?name=23804-chainsaw
Szekszárdon ha ez annyira igaz akkor mértnem zárják be a boltot ?
D Szekszárdon tanulok amúgy ..
Üdv mindenkinek!
Hát én nem tom.Én csak ma hallottam először ezeket a rémhíreket!
Szekszárdon élek.Azért elég fura hogy még a helyi média sem foglalkozott az üggyel.Már ha egyáltalán volt ügy!?Csak gondoljatok bele a tv-ben a hírekben micsoda hírértéke van sok -sok hírnek nevezett baromságnak.Erről meg egyik tv csatornán sem lehet hallani????Az is fura, hogy elég sokan vannak itt akik jól tájékozottak.Mármint az ismerős ismeröse jól ellátta a baromsággal!Csak itt a neten lehet ezekről a hírekről olvasni!
Nyugodtan ki lehet jelenteni sztem,hogy ezek a hírek így azért nem igazak,sőőőt…
De megjegyzem ugyanakkor tanulságos!
Fő az elővigyázatossság!Vigyázzunk magunkra!Ja és egymásra!
Fölösleges riogatásra pedig semmi szükség!
énis nagyon féltem a lányaimat ha igaz a hir , ha pedig igaz mért lapitanak a rendörök ijeneknek nics semmi szeméjiség jogai, hogy az emberek tudják kikk azok a szemetek akikk ijettesznek, azthiszem azért kapják a rendörök a fizetésüket,az adozok pénzét,hogy védjék a polgárokat, szégyen ami itvan ebbe az országba
nah cső elárulom nektek h. azért mert ti egész nap a gép előtt ültök és nincsenek haverjaitok és nem hallotok semmiről az nem azt jelenti h. semmi nem történik a világban nem tudom megmondani 100%-ra h. igaz mert nem voltam ott de a sztorit mindenki ugyanúgy meséli lány> leborotvált haj > pszihológus>magántanuló stb. de azt megsúgom h. igen is volt az újságokba a hírekbe és a rádióba is nem is olyan rég és nagyon sokan hallották olvvasták és látták
jah és igen szekszárdon az ázsiába az adyval szembe volt a skála felett és elvileg régen szekin is volt ugyaniylen sztori a hong kongba h. egy nó bement a gyerekével vásárolni és egy óra múlva se jött ki a férje meg várta:S…..
Akkor mindenki ki elmegy a kínaiak előtt akár küldjön sms-t az ismerősének,h épp…Na,1 a lényeg! Sok emberállat van, bármi lehetséges.
De ez a magyar emberkereskedőknél stb. is előfordulhat akár,nem?????
Mindenesetre akkor tudja meg az ember,ha igaz,ha megérinti közelről az eset.
Én nem tudom, hogy ez most igaz-e vagy sem, és nem is kívánok állást foglalni az ügyben, inkább döntse el mindenki, mit hisz… de azt szeretném megkérdezni, hogy ilyen híreknél, főleg a mai “szabad netes világban” miért nem jelentkeznek az áldozatok, az ‘áldozatok férjei’, hogy akár magukat a képeken felismerhetetlenül is, de némi bizonyítékot szolgáltassanak az esetről?
mi oka lenne a rendőrségnek a titkolózásra…?!
Hatékony felvilágosítás = hatékony bűnmegelőzés = kevesebb bűnözés = kevesebb munka.
A rendőr szereti, ha kevés munkája van, mert egyrészt az mindenkinek jó, másrészt meg neki is.