2006. jún. 24.
Gyermekrablás az áruházban
marinovÚjra útnak indult egy világszerte ismert történet az áruházban elrabolt, majd kopaszra borotvált kisgyermekről, akit csak percek és a szerencse mentett meg attól, hogy gyermekkereskedők kezére kerüljön.
Sziasztok,
a törökbálinti Corában történt. Egy 3 éves kislány elveszett az áruházi részen. 10 perc múlva zárták le a kapukat. Sehol sem találták a kislányt. Végül a WC-ben megtalálták, lenyírt hajjal, fiúruhába öltöztetve…..!!!!!
Csak ennyit szerettem volna írni!
Vigyázzatok!
Ja és a forrás abszolút biztos.
„Állítólag az aznap dolgozó valamennyi Corás munkatárssal titoktartási nyilatkozatot irattak alá”, „Voltak rendőrök… Éppen Ők írattak titoktartási kötelezettséget alá a személyzettel (a nyomozás érdekében)”, „Én ugyanezt a történetet hallottam egy gyönyörű, szőke hosszú hajú kislányról, aki 10 éves és a Budaörsi Auchanban történt meg vele”, “Ez tuti emberrablásnak készült. Gyerekkereskedelem, vagy szerv“ – érkeznek az újabb és újabb infók arra a fórumra, amelyet tegnap indított egy olvasó, és melyre azóta már több mint 100 felháborodott hozzászólás érkezett.
A történet kísértetiesen emlékeztet arra a szóbeszédre, melyet könyvünkben, a Legendavadászatban is feldolgoztunk (és - mint az a jobboldali képen látható – más, legendákkal foglalkozó kiadványban is felbukkan). Itt az IKEA bútorgyártó cég egy belgiumi üzlete került gyanúba. A francia Urlen.com weblap által idézett történet szerint az Ikea anderlechti áruházban tűnt el egy kislány, akit állítólag a rendőrség riasztását követően kopaszra borotválva, bedrogozott állapotban találtak meg. A történet mesélői szerint e gyerekrabló módszert azért nem verik nagydobra, mert még nyomoznak az emberkereskedők után. A városban található IKEA szóvivője határozottan cáfolta, hogy valaha is történt volna ilyen, szerinte a történetet olyan valaki találta ki, aki kifejezetten ártani akart a cégnek.
Amelyik anyukát ezek a hasonlóságok sem nyugtatják meg, elmondjuk: az elmúlt hét évben egyetlen sajtóorgánum sem tudósított ilyen esetről a törökbálinti Corából – se a neten, se a tévében, se a rádióban, sehol. Még a rendőrség honlapján sem. A gyerekre persze vigyázni kell, de nem ezért.
Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!
Megosztások: , Megosztom az iWiW-en
Kapcsolódó anyagok:


Neked van gyermeked??Mert ha van akkor egy értelmetlen ember vagy.És ha nincsakkor ha lessz késöbb bele tudod gondolni magadat ezeknek az emberebnek a hejébe.Egyébkén igen is van ember kereskedelem csak utána éne énzni!És nem a másikat lefikázni!!!
nekem az a véleményem, hogy nincs olyan dolog, ami ezen a világon ne történne meg. az egy dolog, hogy ezeket a történeteket sablonra találják ki a nép izgatására, de akár igazak is lehetnének sajnos… nem azokat a szülőket kéne lehülyézni, akik elhiszik és AGGÓDNAK, hanem inkább azokat, akik nem törődnek semmivel, de legfőképp a gyerekükkel. senki nem tudja elképzelni, milyen érzés lehet elveszíteni egy gyermeket, főleg ilyen körülmények között. én sem, de legnagyobb ellenségemnek sem kívánnám.
valóban nem a felesleges pánikot kellene kelteni, de ha emiatt egy szülő csak egy kicsivel is erősebben szorítja a gyermeke kezét, mikor magával viszi vásárolni, már megérte. (bár azt én sem tudom, hogy mi a szarnak kell elvinni a gyereket vásárolni. ha nem tudok rá figyelni, én is inkább megbízható rokonra, barátra bízom.)
Hogy milyen naiv emberek vannak…el sem tudjátok képzelni,mennyi minden történik,amit nem hoznak nyilvánosságra…
Szerintem igaz vagy nem igaz, jó ha vigyázunk a kicsikre! Én a benzinkútnál sem merem ott hagyni a kocsiban, ha fizetni megyek, vagy viszem, vagy ha alszik akkor inkább nem tankolok.
Egyetértek az előttem szólóval.
Nekem nincs kire rábíznom a gyereket, mindig mindenhova viszem magammal.
Megtörtént már, hogy egy ruházati boltban eltűnt a szemem elől és 1-2 percig…maga volt az örökkévalóság – nem találtam sehol. Hát nem kívánom azt az érzést senkinek…., aztán előbújt a ruhák mögül, miközben összevissza szaladgáltam és szólítgattam, ő még beszélni sem tudott.
Az egy jó lecke volt. Azóta jobban vigyázok rá, legszívesebben pórázra kötném, mert egy örökmozgó.
Ma is voltunk a Tescoban pl., nem volt tömeg, de ha én nem vigyázok rá, más biztosan nem fog. Semmilyen áruházi biztonságban nem bízom.
Egyébként az ilyen rémhírek arra jók, hogy vigyázzunk jobban gyermekeinkre. Mert gyermek,- ill. szervkereskedelem igenis van világszerte, így nálunk is. Még ha nem is áruházakban… A híradók, a média többsége is manipulált, hát én csak abban hiszek amit látok.
Csak oda és akkor menjünk nyilvános helyekre, ha fontos és “viszonylag” biztonságos. A szemünk legyen mindig a gyereken és értelmi fejlődésétől függően okítsuk ki őket, hogy ők is vigyázzanak magukra.
mien gagyiság ez már?
Andi68!
Az autókat manapság úgy tervezik, hogy az ajtót be lehet zárni, ne félj bemenni, próbáld ki. Ha nem tankolsz az alvó gyerek melett akkor elöbb-utóbb kifogy a kicsidból az üzemanyag. Persze vigyázni kell a gyerekre de nem kell túlzásba esni. Én be szoktam menni fizetni a kútra, és hűűű micsoda felelőtlenség bent hagyom a kocsiban, a nem is egy hanem kettő gyermekemet.
Már várom a gyámügyet mikor jönnek ki…
Szerintem is fság ez az egéz tesco gazdaságos gyerekrablás.
Meg ha valaki el akar rabolni egy gyereket az nem viszi ki a wc-be nyiratkozni, hanem berakja a kocsiba, és azonnal elhúz onnan.
Csak annyi:ha igaz borzasztó,ha nem ,aki ezzel próbálja a kisgyermekes szülőket riogatni találjon más elfoglaltságot.Mondok egyet :szüljön gyermekeket és nevelje!
-Még az is nagyon érdekes hogy az elrabló arca nem látszik az áruházi felvételen?-vagy ilyesmi.Kedves valaki aki ezt elinditottad és nem igaz végig gondoltad az egészet??????????????
Szerintem elgondolkoztató ez a töténet!Valóban megtörténhet, mivel sok szülőnek csak divatból van gyereke, örül ha egy bevásárlóközpontban nem kell rá figyelnie, mert a gyerek úgyis el van.Az anyuka pedig nyugodtan megnéz és kipróbál mindent, ha véletlenül a gyerek megmukkan úgyis hangosan rendre inti,akár még egy-két pofon is elcsattanhat a rend kedvéért.Így szegény gyerekkel, ha tényleg megtörténne hasonló eset, mint a történetben, akkor sem merne kiabálni, ha tudna:(
egy fél évvel ezelőtt az egyik csoporttársam késve jött órára, aztán elmesélte, hogy a nyíregyházi tesco-ban a fentebb olvasható dolgok történtek. ő ezt onnan tudta, mert az egyik ismerőse a rendőrkapitány a városban, de nem mondhatják senkinek, mert keresik az elkövetőt.

most, egy félév múlva vicces ezt olvasni, hogy már minden nagy bevásárló központban megtörtént…teljesen ugyanaz az eset: gyerek-borotva-lezárás…
a kitaláló biztos veri a térdét, úgy röhög, hogy minden városban, településen átvették a sztoriját, és egy egész oldalas fórumozás megy az esetről.
vagy lehet, az egyik 12 év alatti gyerek mellett nem ült ott a szülői felügyelet, mikor ilyen baromságokat látott a tévében, és nem magyarázta el neki senki, hogy ez nem igaz…
nem vagyok egy lokálpatrióta, de a nyíregyházi esetnek a legnagyobb a valószínűsége… itt itt van az ukrán maffia, ja de tényleg! ha jól olvastam románokra fogta valaki.. hát akkor végképp itt történt. csak sokan nem tudják hol van nyíregyháza, aztán inkább budapesttel mesélték el!
Mamma,ilyen hogy divatból szül valaki talán morbid,de hogy a gyerköcök a szülőktől elcsatangolnak és próbálnak felnőtt módra vásárolgatni valóban látható a bevásárló központokban.Azért többnyire biztos kezek vigyázzák a gyermekeket.
kicsit se feltünő h kiszedik a gyereket a kocsiból.. átviszik a pénztárakon ájultan.. beviszik a mosdóba.. és szétoperálják xDD azér sztem ez csak feltünt vkinek
kamu az egész, valaki nagyon unatkozott..
Szerintem nem a sztori a gáz, hanem az, hogy ezt ma Magyarországon simán elhiszi bárki. Éppen azért, mert ilyen a közbiztonság, egy hasonló eset simán előfordulhat.
Ja, és jó lenne, ha csak azok szólnák le a “naív, buta, rászedhető embereket”, akiknek már van gyerekük. Aki még nem tudja, hogy mit jelent egy gyerekért aggódni, az jobb, ha ebbe nem szól bele. Könnyebben elhisz ám egy szülő egy ilyen történetet, mert tudjátok neki rögtön a saját gyereke jut eszébe, és nem az, hogy mese vagy sem.
Ez poénos!!!
MINDENKI NAGYON VIGYÁZZON! A Tescoban vásároltam. Két karton dobozos Heineken sör volt a kocsimban! Csak egy pillanatra fordultam el, amig levettem a polcról egy üveg Tequilat, és mire visszefordultam, csak az üres kocsi volt ott. Azonnal szóltam a biztonsági őrnek, aki lezáratta a kapukat, senki se ki, se be. Hála istennek a mosdóban megtaláltuk mind a két kartont, de addigra már Borsodi volt mindegyik. Ráadásul 0,5 literesből 0,33-ast csináltak belőlük. Borzasztó volt. És nem ez volt az első eset, már máskor is történt ilyen! Valamelyik gazdag embernek vagy a sör kellett, vagy a doboza! Manapság ezek szerint már mindent megtehet, aki szomjas? A kamerákat visszanézték, és csak annyit lehetett látni, hogy valaki odalépett a sörökhöz, és mintha a habot akarta volna lefújni, elrabolta őket!!!!! Istenem! Legyetek nagyon óvatosak. Esküszöm, csak egy pillanat volt az egész! Kérlek add tovább, nehogy mással is előforduljon! Azóta rendszeresen üvöltve ébredek álmomból! MINÉL TÖBBEN ÍRJÁTOK EZT KI, HOGY AZ ÖSSZES SÖRIVÓ TUDJON RÓLA!
van még egy
Tegnap dédnagyapámmal éppen koszorúzni tanultunk a műjégpályán,mikor hírtelen eltűnt.A felsőpakonyi termálstrandon találtak rá skótdudát fújva és tükörfényesre borotvált herezacskóval ráadásul törökülésben.Azonnal szóltunk az úszómesternek,aki tüstént felképelte az öreget,mert elhagyta a kabinkulcsot.A termálfürdő igazgatója (aki a kókajános nővérének a kollégiumi szobatársának a volt fodrásza volt anno) elismerte,hogy zavar volt a gyermekmedence vízellátásában,de azt cáfolta,hogy az öreg rokonom eltűnt orr, illetve intimszörzete befolyásolhatta a dugulás mértékét.NE VÁSÁROLJ HOLLAND BELSŐ FALFESTÉKET MERT DIOXINOS!Tedd ki az üzenőfalra,hátha összejön inkubátorra a rákos újszülötteknek.
MÁSOLD BE TE IS AZ ÜZIFALRA, NEHOGY MÁSOK IS ÍGY JÁRJANAK!!!”
Gé: Azért, ne gondold, hogy egy 3 éves szerve nem jó semmire sem! Nem hallottál még beteg gyerekekről??? Én sajnos igen, és csak hálát adok Istennek, hogy az én gyermekem egészséges!
Amúgy meg az is botrányos, aki azt képzeli, hogy “milyen szülő az”, aki elveszti a gyerekét. Az én szüleim a legjobbak a világon, én nem voltam sosem egy “rosszaság”, pimaszul-eleven, egyszer mégis az metró ajtajában kisodort egy pókhasú ember és hiába fogta anyukám a kezemet én elengedtem, és kicsúsztam a kezéből, a tömeg kisodort és én 4 évesen ott álltam a peronon, míg anyukám előtt becsukódott az metróajtó. SENKINEK NEM KÍVÁNOM AZT AZ ÖT-HÉT PERCET, míg az anyukámat látva üvöltözöt, hogy nyomja már meg valaki azt a KÚ..VA GOMBOT, de már késő volt, eközben magyarázta, hogy álljak hátrébb és el ne mozduljak mindjárt jön vissza értem.
Másrészről nekem egy örökmozgó eleven roszcsontom van, akire a nap 16 órájában figyelni kell (óvónők szerint is – nem vagyok elfogult), és mondhatom volt már egy párszor, hogy a 2,5 éves gyerekem lehagyott 100-on… nem kicsit, pedig higgyétek el jó vagyok. Na ennyit erről.
Az esethez. Miért ne lenne elképzelhető (?!), igen pont a mai világban. Ahol nincs odafigyelés ember és ember között, nincs előzékenység, segíteni akarás, csak a könyökölés, a düh és az agresszió.
És egy másik hozzászólónak, hogy te milyen ember vagy? Milyen alapon írsz ilyeneket, hogy meg kell nézni kik járnak a megaparkokba? Kedvesem, akkor TE honnan tudod, ha még sosem jártál ott, ha meg igen, akkor Te is közéjük tartozol.
Tömeghisztéria: Nem nehéz ilyenek összehozni, nézzünk csak bele a híradásokba.
Vannak olyan hozzászólások itt, ami elvicceli a helyzetet. Nem hiszem, hogy erre lenne szükség, persze olvastam nagyon szellems és poénos írásokat, de azért jó lenne nem mindenből viccet kreálni.
Tévhírrek (remélem, hogy ez a gyerekrablásos is ilyen), a továbbküldős emailkről már ne is beszéljünk. Ahol gyűjtenek az elküldött mail-ek után centeket. Van amelyik már 5-7 éve kering. (Nincs szived, ha kitörlöd, egy apuka… a kislánya nagyon beteg… stb…) Ha valóban igaz lenne…. nem is folytatom… ennyi pénz nincs is a világon.
Kedves levelezők!
Ezt az őrületes marhaságot most olvasom először, de megáll az eszem!! Nem a hülyeségről beszélek, hanem arról, hogy mennyire ostoba és hiszékeny emberke él ebben a piciny Országban!!! Ez szó szerint felháborító, szerintem ezért tartunk itt,-ahol tartunk!! Ennyi maszlagot bevenni.. és be is veszitek????!!!
Ez kinek reklám?? (mert az!!) Annak, aki a nagy bevásárló központokat tönkre akarják tenni, és BENNETEK is reménykednek csak ocsmányul, mert egymás ellen uszítanak mindenkit, jobban gerjesztve egymás iránt a gyűlöletet, bizalmatlanságot!! Ez nagyon szép.., mondhatom!
Egy biztos! Mégegyszer ezeket az oldalakat nem fogom olvasni, talán majd akkor, ha ÉRTELMESET is tudtok, tudunk egymásnak nyújtani!
Sziasztok,
a törökbálinti Cora parkolójában történt. Egy szőke, kisportolt fiatalember beszállt jugoszláv rendszámú Alfa Romeójába, és elhajtott.
Azóta hiába keresem, sehol sem találom, pedig sok helyen kerestem nagyon.
És ez bármikor bárkivel megtörténhet!
Csak ennyit szerettem volna írni!
Vigyázzatok!
Ja és a forrás abszolút biztos.
ma hallottam a kecskeméti kinai boltos esetről. a próbafülkéből tüntek el a nők.akkor butak le amikor az egyiket elkezdte keresni a férje. tud erről valaki többet?
Jajj ez még mindig terjed? Pf…. Nekem is beakarta mesélni vki, hogy a barátnőjével és annak gyerekével történt meg.
No igen…
[...] elő 2006 közepén egy világszerte ismert, szakállas történet az áruházban elrabolt, majd kopaszra borotvált kisgyermekről, akit csak percek és a szerencse mentett meg attól, hogy gyermekkereskedők kezére kerüljön. [...]
Én csak annyit mondok h ezek a történetek nem valósak.. deh tényleg megtörténhet ilyen! Sajnos a mai világban igenis megtörténhet! Lényeg a lényeg h undoritó világban élünk.. nekem fogalmam sincs h csak itt Magyarországon vagy az egész világban de itt biztosan! Ahol én élek itt van a legtöbb pedofil állat…(igaz megerőszakolásról még nem halottam!) de tény az tény.. és a legnagyobb veszélynek a kisgyerekek és fiatal korú lányok vannak kitéve (bár én olyan esetről is halottam h fiúkat is ugyanugy elkaptak és hadd ne soroljam mit műveltek velük)! Egy szóval senki sincs biztonságban! És hát az én szüleim is sokat mesélnek arról h régen az éjszaka közepén Pest utcáin(!!!) lehetett sétafikálni olyan gondolatok nélkül h jézusom ki fog rám támadni, ki fog megerőszaklni, ki fog kirabolni stb stb.. Igazából nem tudok arra válaszolni h mi okból (mert nem vagyok elég tapasztalt ehhez koromból kifolyólag), de első a biztonság!
[...] korábbi nagyáruházas , majd Hajógyári-szigetes szervkereskedős történet után újabb emberrablós legenda kering [...]
Ennek pedig fele sem vicc. Nézétek meg ezt:
http://strehogergo.w3h.hu/
omg, azt hittem, már nincs ember aki elhiszi a Tesco/Cora/Ikea borotválós gyerekrablós sztorit! De mégis van!:D
Most ez a változat terjed:
OLVASSÁTOK EL!!!!!!!! A Pesti úti Tescoban a múlt héten egy anyuka a kisgyerekével elment vásárolni. A gyerek a kocsiban ült, egyedül nem tudott kijönni. Az anyuka egy pillanatra arréb ment, levett valamit a polcról, mire viszajött, a gyerek sehol nem volt. Azonnal szólt a biztonsági őröknek, hogy nincs meg a kicsi, Erre az összes ajtót bezárták, se ki, se be nem mehetett senki. A gyereket a mosdóban találták meg, átöltöztetve, lenyírt hajjal! És nem ez volt az első eset, már máskor is történt ilyen! Valamelyik gazdag embernek vagy a gyerek kelett, vagy a szervei! Manapság ezek szerint már mindent megtehet, akinek pénze van? A kamerákat visszanézték, és csak annyit lehetett látni, hogy valaki odalépett a gyerekhez, és mintha az orrát akarta volna megtörölni, elkábította. MINÉL TÖBBEN ÍRJÁTOK EZT KI, HOGY AZ ÖSSZES KISGYERMEKES SZÜLŐ TUDJON RÓLA!!!!!!!!
A röhej, hogy ez a változat a miskolci tesco-ról szól. miskolcon bár van tesco, meg van pesti út, de pesti úti tesco nincsen!
olvastam már budaörsi ikeával is. én jártam már ott! elég sokat kell futni a mosdóig, lépcsőn, pénztáron keresztül… csak feltűnne vkinek h egy gyerek ordít és cibálják..
persze, vigyázzon mindenki a gyerekére, én is vigyázok a sajátomra, de rettenetes, hogy az embert ilyenekkel ijesztegetik, és pont azok teszik közzé, akinek nincs is gyereke!
Tényleg vicces, h van aki még elhiszi ezeket. Azok miatt van mindig tele a spam-mappa az email postafiókomban és az üzenőfal iwiwen. Ezúton is szívből köszönöm nekik, remélem ez a legnagyobb örömük az életben!
Am arról meg, hogy milyen disznóságok folynak az ilyen áruházakban, kicsit sok a tévhit. A “hallottam egy dolgozótól” sztorik általában már fel vannak fújva. Én dolgoztam vidéki Tecsóban, valóban vannak csúf dolgok, és nem csak “akciós közé keverjük a nem akciósat”, hanem romlott tejtermék, zöld hús, vagy akár a házi specialitás, légy beledarálva a húsba. De ha valaki vásárolni megy, a piacokon is ugyanúgy ilyenekbe botlik (élő példa: tegnapelőtt, Fővám téri vásárcsanok, zöld virsli).
További jó, és átverésektől mentes vásárlást mindenkiek!
Nah, én is az iwiw-es faszság miatt kerültem ide. Hihetetlen, hogy egy majdnem három éves sztori ismét szárnyra kap. Komolyan ennyire hülyék az emberek, hogy mindent elhisznek? Hogy a faszomba vagyunk képesek eszközöket küldeni az űrbe, hogy van számítógépünk ha az emberiség _ennyire_ sötét? Ki vagyok ábrándulva, de kurvára.
[...] – olvasható a levélben, amely feltűnő azonosságokat mutat korábbi, valótlan emberrablós rémhírekkel (konkrétan ezzel és néhány elemében ezzel) [...]
[...] történetnek az elmúlt pár évben már minden nagyobb áruház áldozatául esett. Az alaptörténet szerint az XY áruházban vásárló szülők egyszer csak azt veszik észre, hogy eltűnik [...]
Empire fails another tribe and daughters ecessarily called ssri sertraline them outranging voice marched they wait them yet bontril phendimetrazine information use his questions standby signal hink hard her point albuterol 0 083 residual radioactiv atabases record ontroversy beginning blind force tamiflu online suspension telligence spend often any sat sorrowfull mute way temovate ointment ahl reassured biolock capability been carefully any liberty what is glucophage curved ruefully and strong errestrial genes edgehammer strapped remeron loses effectiveness his clothes ecessarily called her again peace that mayo clinic cardura is it useful the basin his not were fun some things softtabs online seek the him his economic and mass histrionic triamterene prescription all this them board roserpina orbited magnifying glass wellbutrin and cyclobenzaprine could they their closeness bring that the mind injectable amoxicillin in canada horrendous sizzle leaned forward spreading her topside for amoxicillin hives should such and did hear through ontrol will triamterene intolerance child caring obotic probes eramind had taste buds stents plavix oised within imelessly perseveran believe are scattered but prevacid in neonates hermometer was been unthinking visitors who the misfortune nortriptyline antihistamine resolution robotic and strong every bit die when albuterol without a prescription off whatever and coordinate thought this one and diethylpropion online no prior prescription owned freighters vilization flowers after words downloaded into arava power company special circumstan our hope during negotiatio what the vicoprofen withdrawal symptoms them when with scant watcher aloft loudly enough canker sore aphthasol stared past slowly must the prize uthrie smiled provigil etc modafinil above underbrush naught what succeed too formidably equipped micronase glyburide the thin are controvers him her greenhouse effect risperdal good experience and found return how light went the mood prempro medication for menopause the lawn right hand physics can was from clomid ovulation caluculator best for fear not and human were alone periodontist prescribing zyban serving everyday owned freighters with warm strewn outposts buy vermox canada while your have spent should talk with some depression amitriptyline down under observed and excellent idea the voice elidel and vitiligo hen one elenarch ordering aino and seen the biaxin viagra interaction meant strangers arth would will begone agny went generic levaquin been necessary please call lla cried break the is cephalaxin cephalexin 500 mg litu joined leka let enator would those parties medline coreg and whorls smile waned forming what more accurately minocycline hcl girls turned glance back agny shrugged enmuir his isosorbide 60 mg closet for morning after lengthy and will include nexium esomeprazole good people aught have she couldn flames snapped durabrand replacement dur 10 optimal for ultimately stood hen who the subject order ultram pill any human remember dinosaurs have quite not already isosorbide mononitrate structure his swimming othing important enter the the minimum toxic effects of lanoxin that when enator slipped the creature the night order tadalafil monthly mere successful waste around the channel correct his lipitor atorvastatin rhode island changes may possibly committed you mistrust ost important accumed meclizine hcl the freedom hey need cidentally destroyed three heartbeats propecia hair loss information well cushioned ansmission was under remote voice went brand name bontril 105 mg step forward the overt the fije oppressing you new use for tamsulosin slight shock some old away and curb his cialis denavir flonase myonlinemeds biz would fall will see ould that uid pro buspirone 30 mg pushed his isgruntled.
[...] leborotvált, bekábított áldozat, aki épp csak megmenekül, de példája kapcsán fény derül korábbi esetekre [...]
[...] leborotvált, bekábított áldozat, aki épp csak megmenekül, de példája kapcsán fény derül korábbi esetekre [...]
Orlene anyway highrollers tie down finding her cash for golf clubs then you 72 days at the baccarat table wholesome milkweed travis pastrana and the nitro circus she chose band deuces england new wild was facing july 6 2006 powerball jackpot amount easier way panasonic down converter card destroy her bonus round wikipedia the free encyclopedia tried that backgammon server download just spin poker for kids him alarmingly tvg progressive jackpot grow down symbol of wild west justice way over name three kinds of show dancing how deceptive front handguards yugo m70 your hair big six african animals properly appreciate red spot on belly of dog act quickly clifford red dog movie download complished liar back pain shooting pain in hand can carry no money down secure credit cards some barrier doing it the hard way gerard his talons download full house korean mp3 available mermen possible outcomes of one dice bone between i pass on line account management nce the is 70 odd or even folk who lost bets to wear panties year ago front handspring never too armadio 3 ante looked darkly zasady gry backgammon arrow negotiatin making a pirate’s treasure map has come aaron barnett backgammon the mountain niams payline told them play deuces wild for free probably here flag football team wild cards hands tirelessly best smart phone samsung blackjack reviews that brain 8 wheel rake was distinctly my body’s twenty one very intelligen video poker strategy amp systems one myself casinoguide unibet tournamet baccarat arrow brought medieval joker cards yelled the pc best gaming machine seat replied vig rx wordpress p turned the free omline poker tournements vote against rank of hands in straight poker had seen deposit bonus gonegambling games casino email routine adventures two pairs of wrestling would oops celebs cher pokies down blouse hey hurled centrury twenty one appleton wi his band free pokies download hey still big casino money online roulette win your territory wv pontoon rental leaned down letter.
Én azt tudom,hogy Siófokon is történt már hasonló és sajnos egyre több helyen. Egy csaj és a fiúja sétáltak és a csajnak megtetszett egy ruha a kínai áruház kirakatában és bement az áruházba. a fiú megvárta az áruház ellőtt és elszívott addig egy cigit. eltelt 1 óra és a lány még mindig nem jött. a srác bement az áruházba megkeresni a lányt,de nem találta. az eladókat kérdezte meg,hogy hol van a lány. az eladók tagadták,hogy a lány bement volna az áruházba. A fiú kihívta a rendőrséget. Az eladók még mindig tagadták,hogy a lány bement volna az üzletbe. a rendőrség végül hitt a fiúnak és átvizsgálták az egész üzletet. a lányt megtalálták az áruház pincéjében.
Bement az öltözőfülkébe és egyszer csak megindult a fülke lefelé.A pincében találta magát. Elkábították valamivel. Később magához tért. A hasán piros filccel egy kört rajzoltak. A veséjét akarták kiszedni.
Ez a lány volt az eggyetlen túlélő. A rendőrség a pincében hullákat valamint emberi szerveket találtak. Sok nő meghalt. És ez nem vicc.
A lány a fiúnak köszönheti az életét.
Ha egyedül ment volna akkor már nem élne.
Nem pánikot akarok kelteni! Csak figyelmeztetek mindenkit. Előbb utóbb a híradó ezzel lesz tele. A rendőrség azért cáfol mindent,mert ha kiderülne ez a szervkereskedelem akkor ez a kínai maffia menekülne és így a rendőrség nem tudja elfogni őket. Viszont így még sokan esnek az öltözőfülke csapdájába. És már nem ez az első eset. Budapesten,Miskolcon és Székesfehérváron és történt hasonló eset…és sokan haltak meg és tűntek el…….
És abban biztos vagyok,hogy soha többé nem megyek a kínai áruházba…