2009. jún. 8.
Áruházi gyermekrablás, most másoknál
marinovAz elmúlt években mi is megismerhettük azt a nemzetközi rémmesét, melyben vásárló szülők kisgyerekét rabolják el. Az elkábított, kopaszra nyírt, átöltöztetett gyerekek e történetekben általában csak a véletlennek köszönhetően menekülnek meg. A klasszikus városi legenda a múlt héten Angliában okozott kisebb riadalmat.
Mint arról a plymouth-i The Herald beszámolt, a helyi Drake Circus bevásárlóközpont üzemeltetőinek csupán mentegetőző közlemény kiadásával sikerült megnyugtatni a gyermekük biztonságáért aggódó vásárlókat. Az áruház szóvivője szerint a szóbeszéd Madeline McCann eltűnése után ütötte fel a fejét a városban először, és minden alapot nélkülöz.
Az idehaza is ismert, körlevelekben és közösségi oldalakon időről-időre újra felbukkanó történetnek az elmúlt pár évben már minden nagyobb áruház áldozatául esett. Az alaptörténet szerint az XY áruházban vásárló szülők egyszer csak azt veszik észre, hogy eltűnik mellőlük a gyermekük. A lurkó végül előkerül ugyan, de a szülők alig ismernek rá, mivel időközben kopaszra borotválták a fejét, drogokkal nyugtatózták bólogató élőhalottá. A sztori szerint e gyerekrabló módszert azért nem verik nagydobra, mert még nyomoznak az emberkereskedők után.
Az esettel rendszeresen foglalkoznak a kereskedelmi tévék is, aminek következtében – a feldolgozás módjától függően – hol csillapodik, hol erősödik a pánik. A rendőrség pedig minden egyes alkalommal elmondja: ehhez hasonló gyermekrablási módszerről nincs tudomásuk.
Csatlakozz az Urbanlegends.hu Facebook-oldalához, és értesülj elsőként az új átverésekről!
Megosztások: , Megosztom az iWiW-en
Kapcsolódó anyagok:


Friss hozzászólások