Áruházi gyermekrablás, megint

marinov

Egy rövid bejegyzés erejéig visszatérünk a hétvégen elemzett áruházi gyermekrablás történetére, miután ma a mainstream média is foglalkozott az üggyel, majd megint előkaparjuk az ostension fogalmát.



legendaAz RTL Klub Fókusz műsorának szerkesztői vették a fáradságot, és elindultak a korábban idézett fórumos nyomon, de 15 telefonás után sem jutottak közelebb a megoldáshoz. A tuti telefonszámokról kiderült, szerencsére nem valódi áldozatok elérhetőségei, csupán azok ismerőseinek ismerőseit lehet elérni rajtuk. Aztán valahogy mégsem – a kör sehol nem akart bezárulni.

A műsorkészítők megkeresték a rendőrséget és az áruházat is, ahol elmondták nekik, nem volt ilyen esetük. Ez persze azokat továbbra sem fogja megnyugtatni, akik az egész mögött a vállalat és a rendőrség titkos megállapodását sejtik, mert ez nekik nem új infó – e cinkosságról eddig is tudtak, ez a mese egy nagyon fontos eleme. A lánclevelet újjáélesztő fórumot mindenesetre annak indítója – a televízió tegnapi megkeresése után – lezárta.

Ami fontos a riportból kimaradt (20-30 másodperc beszélő fejbe nem fér bele minden), az az, hogy elmondtuk: mi sosem állítjuk azt, hogy ez nem történhet meg. Milliószor beszéltünk már az ostensionről, amikor is egy legenda azáltal válik valóságossá, hogy valaki, aki hallotta a szóbeszédet, kipróbálja, megteszi a legendában hallottakat. Amire mi felhívjuk az emberek figyelmét, csupán annyi, máshol is mesélnek ilyen sztorikat, de eddig – hála istennek - ezek túlnyomó többségét nem sikerült igazolni. (pontosan nekünk egy ilyen esetet sem sikerült felkutatnunk)

- Az előzményekről itt olvashatsz

- A tévé riportját itt nézheted meg

Címkék: , , , ,



Megosztások: , Megosztom az iWiW-en

6 hozzászólás

  1. CarTuuN szerint:

    És újra terjed! hogy lehetnek ilyen pöcsök az emberek?

    “OLVASSÁTOK EL!!!!!!!! (Továbbított üzenet)
    A Pesti úti Tescoban a múlt héten egy anyuka a kisgyerekével elment vásárolni. A gyerek a kocsiban ült, egyedül nem tudott kijönni. Az anyuka egy pillanatra arréb ment, levett valamit a polcról, mire viszajött, a gyerek sehol nem volt. Azonnal szólt a biztonsági őröknek, hogy nincs meg a kicsi, Erre az összes ajtót bezárták, se ki, se be nem mehetett senki. A gyereket a mosdóban találták meg, átöltöztetve, lenyírt hajjal! És nem ez volt az első eset, már máskor is történt ilyen! Valamelyik gazdag embernek vagy a gyerek kelett, vagy a szervei! Manapság ezek szerint már mindent megtehet, akinek pénze van? A kamerákat visszanézték, és csak annyit lehetett látni, hogy valaki odalépett a gyerekhez, és mintha az orrát akarta volna megtörölni, elkábította. MINÉL TÖBBEN ÍRJÁTOK EZT KI, HOGY AZ ÖSSZES KISGYERMEKES SZÜLŐ TUDJON RÓLA!”

  2. Dakota Törzsfőnök szerint:

    Még emlékszem a József krt-i. esetre, amikor egy kislányt vitt el egy asszony. Jó sokan kerestük, míg aztán egy kispesten szolgáló KMB-s kolléga érdemleges nyomra nem bukkant. Nos Őt Knob Józsefnek hívták. Azóta már nyugdíjas. Éjjel-nappal dolgozott több száz rendőr az ügyön, de megérte. Akkor az az asszony, csak saját “babát” akart. Most? Juditka ügyes vagy!!! Öreg barátod Lajos.

  3. Vera szerint:

    AKI AZ EMBEREK JÓ HISZEMŰSÉGÉVEL ÉS AZ ÉRZÉSÉT FELKORBÁCSOLJA AZ NEM NORMÁLIS!!! PSZIHIÁTRIÁN A HELYE!!! MÉG MÁSOKAT IS KELLEMETLEN HELYZETBE HOZNAK, HONNAN LEHETET TUDNI, HOGY NEM IGAZ? AMIT LEÍRTAK BORZASZTÓ DOLOG EGY GYEREKET ELRABOLNAK AZ ÉDESANNYÁTÓL! AZ TERMÉSZETES DOLOG AZ EMBER ÍGY SEGÍT, FELHÍVNI FIGYELMET ARRA JOBBAN VIGYÁZZAK NE ENGEDJÉK A NAGYOBBAKAT SEM EGYEDÜL CSATANGOLNI!!! MERT MEGTÖRTÉNHET!!!

  4. [...] 2007 a wiwes üzenőfalon terjedő lánclevelek éve volt. Korábban is jellemző volt, hogy a közösségi üzenőfalat egyesek magáncsetelésen kívül „hasznos infók” terjesztésére is használták, de idén rekordmennyiségű olyan levelet kaptunk, amiben szerepelt az alábbi mondat: nézzetek utána lécci, ez a szöveg terjed a wiwen. A legnépszerűbb ezek közül idén az áruházi gyerekrablással riogató levél volt, mely egy évvel korábban már végigfutott az egész magyar sajtón, de hát nem nézhet mindenki tévét és olvashat UL-t. Az idén egy konkrét üzlet került a pletykaterjesztők célkeresztjébe: a kék-fehér csíkos óriás egy budapesti áruháza. [...]

  5. [...] 2007 a wiwes üzenőfalon terjedő lánclevelek éve volt. Korábban is jellemző volt, hogy a közösségi üzenőfalat egyesek magáncsetelésen kívül „hasznos infók” terjesztésére is használták, de idén rekordmennyiségű olyan levelet kaptunk, amiben szerepelt az alábbi mondat: nézzetek utána lécci, ez a szöveg terjed a wiwen. A legnépszerűbb ezek közül idén az áruházi gyerekrablással riogató levél volt, mely egy évvel korábban már végigfutott az egész magyar sajtón, de hát nem nézhet mindenki tévét és olvashat UL-t. Az idén egy konkrét üzlet került a pletykaterjesztők célkeresztjébe: a kék-fehér csíkos óriás egy budapesti áruháza. [...]

  6. [...] esettel rendszeresen foglalkoznak a kereskedelmi tévék is, aminek következtében – a feldolgozás módjától függően – hol csillapodik, hol erősödik [...]

Szólj hozzá

Az oldalról



Az Urbanlegends.hu egy városi legendákból, hoaxokból, mítoszokból, tévhitekből tallózó, azok keletkezéséről, terjedéséről beszámoló oldal. Nem akarja megváltoztatni a világot: összegyűjti a tudomány és a józan ész álláspontját az embereket érdeklő kérdésekről, az értékelést pedig az olvasóra bízza. Az oldal szerkesztője, Marinov Iván újságíró.

Hirdetés

Hirdetés