Marinov Iván Az orosz-ukrán háború kitörése óta rengeteg pontatlan, hamis és félrevezető hír árasztotta el mind a közösségi oldalakat, mind a sajtót. Az alábbiakban megpróbálom összefoglalni, milyen alapvető tényezők dolgoznak az ellen, hogy biztos kézzel válasszuk el a valóst a kitalálttól. Ha ezekkel a körülményekkel tisztában vagyunk, és hírfogyasztásunk során fejben tartjuk őket, nagyobb eséllyel ismerjük fel a valótlan információkat.
Az alaphelyzet: A háború információhiányt szül
Krízishelyzetekben az emberek információigénye megnő, ezzel párhuzamosan viszont nehezebb hiteles információhoz jutni. Az így keletkező lyukat az elérhető információk tömegével próbáljuk kipótolni. A nyilvánosságban megjelenő infók nagy része azonban bizonytalan hitelességű. Ezeket egyfelől a konfliktus résztvevőinek egyoldalú közlései, másfelől pedig az emberek alapvetően jóindulatú, de alaptalan információmegosztásai táplálják.
Propaganda: Manipulációs célú “valósággyártás”
Egy konfliktusban ellenérdekelt felek küzdenek egymással, nemcsak a csatatéren, hanem a kommunikáció terepén is. Az orosz propaganda jól ismert, feketeöves versenyzője a dezinformáció világának, de a sajátjait mozgósító példatörténetek gyártásában az ukrán propaganda sem megy a szomszédba jótanácsért.
Ismerjük fel a jeleit annak, ha ilyen forrásokból származó információkba botlunk. Figyeljük a közösségi oldalak segítő jelzéseit (amelyek néha kormányzatokhoz közelálló forrásként jelölnek meg oldalakat), tanulmányozzuk az adott tartalom nyelvezetét (jellemző kulcsszavakra /neonácik, népirtás/, vagy formai jelekre /nevek, városnevek írásmódja/, stb. – koncentrálva), és fedezzük fel az elfogultság jeleit.
Média: A nonstop hírversenyben mindenki tévedhet
A sajtónak egyik alapvető feladata az objektív és hiteles tájékoztatás. Ennek azonban még a normál mindennapokban is megvannak a maga korlátai, hát még háborús helyzetben. A jelentős részben hirdetésekből élő lapok a hírversenyben próbálnak minél több információt nyújtani a sokakat érdeklő kérdésekről. Igyekezetükben azonban alkalmanként még a legjobbak is tévednek, amikor például lehoznak félrevezető, megerősítetlen információkat.
Mivel a Google fordítója ukrán nyelven nem annyira pontos, az ottani lapok közül talán hasznosabbak az angol nyelvűek. Bár a válság kitörése óta érthetően több hibával és esetenként érzékelhető elfogultsággal dolgozik, a The Kyiv Independent– amit én elsősorban a Twitteren követek – még így is a hiteles orgánumok közé tartozik.
A másik oldalról pedig ne vegyük készpénznek azon oldalak állításait, amelyek – bár híroldalnak álcázzák magukat – valójában nem újságírói munkát végeznek, hanem vagy propagandatörekvéseket szolgálnak ki, vagy megtévesztő anyagaikkal hirdetési bevételeik maximalizására hajtanak. Ezzel kapcsolatban itt találsz egy folyamatosan frissülő, forrásértékelő adatbázist.
Közösségi platformok: Algoritmus által kontrollált hírfolyamok
A közösségi oldalakon megjelenő tartalmakat algoritmusok válogatják ki a felhasználók számára. Fő céljuk, hogy minél több időt töltsünk a platformon, és azáltal az üzemeltető minél több hirdetési bevételre tegyen szert. Ezért aztán az algoritmusok előnyben részesítenek minden olyan tartalmat, amelyről azt gondolják, hogy sokakat érdekelhet. Közéjük tartoznak például az erőteljes érzelmeket keltő információk, és az álhírek sokszor épp ilyenek.
Próbáljunk meg kilépni a buborékból, és ne pusztán a közösségi médiafelületeken keresztül tájékozódjunk. Vagy ha már annyira hozzászoktunk használatukhoz, keressünk a platformon belüli hiteles forrásokat. Én például jó szívvel ajánlom annak a Jane Lytvynenkónak a twitteres profilját, aki dezinformációkutatóként és ukrán származása miatt duplán érintett az orosz-ukrán konfliktusban. Lytvynenko érzelmi érintettsége mellett próbál szakmailag hiteles maradni, többek között rengeteg első kézből származó információ újraosztásával. További gyakorlati tippek az orosz-ukrán háborúról való tájékozódáshoz Lytvynenkótól.
Az álhírek funkciói és formái: Történetek nem véletlenül születnek
Érzelmeinkre ható üzeneteikkel az álhírek hatékonyan emelkednek ki a többi információ közül. Népszerűek azért is, mert - a komplex folyamatok egyszerűsítésével - abba az illúzióba ringatnak, hogy egy bizonytalan helyzetben is az irányításunk alatt tarthatjuk a történéseket. Nem mellesleg erősíthetik az érintettek világlátását és a csoportidentitását is.
Ezért aztán az álhírek egy részének akkor is lehet "haszna", ha az adott információ épp hamis. Ha viszont egy kitalált történet hatására emberek, csoportok, népcsoportok kerülnek veszélybe, az adott információ terjesztése akkor is káros, ha egyeseket épp megnyugtat.
Emberi jellemzők: Világlátásunk, érzelmeink befolyásolnak minket
Ha egy konfliktusban bármilyen szinten is érintettek vagyunk, például rokonaink, barátaink a résztvevői, vagy csak szimpatizálunk az egyik féllel, hajlamosak vagyunk érzelmi oldalról szemlélni az eseményeket. Ez pedig megint csak kiszolgáltatottabbá tesz minket az álhírek iránt. Hasonló veszéllyel fenyeget az az emberi tulajdonság is, hogy általában előnyben részesítjük a meggyőződéseinket megerősítő infókat, az azzal ellentétesekkel pedig nem törődünk.
Ha egy olyan hír fut be, amely haragot, örömöt vagy épp félelmet vált ki belőlünk, esetleg megerősíti meggyőződéseinket, álljunk meg egy pillanatra. Ilyenkor mindig gondoljuk át: van-e értelme annak, ami épp elénk került? Nem lehetséges-e, hogy csak azért született ebben a formában, hogy érzelmet váltson ki belőlünk, és átgondolatlan döntésekre sarkalljon? A teljesebb kép érdekében tájékozódjunk más, szakmailag elismert forrásokból is. Sőt néha az sem árt, ha bekukucskálunk a hírpiac általunk lenézett bugyraiba vagy az “ellenség” felületeire is.
Gyakori eszközök: Kontextusból kiemelt felvételek és szimbolikus történetek
Válsághelyzetekben sokszor kerülnek elő korábbi konfliktusok felvételei, alkalmanként számítógépes játékokból kivett részletek. A korábbi felvételek könnyen leleplezhetők például az InVid böngészőkiegészítővel, amelyben egy videó screenshotokra bontása után ellenőrizhetjük, mikor, milyen körítéssel került fel először a netre. Ha a publikálás ideje megelőzi az állítólagos történés idejét, akkor a felvétel egészen biztosan nem azt jeleníti meg, amit állítanak róla.
Jellemzőek az olyan jól hangzó példatörténetek is, amelyek a külső világ szimpátiájának elnyerését tűzik ki célul, vagy amelyekkel az ellenfél megvetését szeretnék elérni. E szimbolikus történetek olvasásakor is érdemes egy-egy pillanatra megállni, és feltenni magunkban a kérdést: Nem túl jó ez a történet ahhoz, hogy igaz legyen? Mik az adott információ forrásai, a fő állításai, és nincsenek-e logikai buktatók a sztoriban? Ha kétség merül fel bennünk egy történet hitelességét illetően, érdemes utánanézni, mérvadó források miként számolnak be róla.
Illusztráció: Tina Hartung / Unsplash
Támogasd az Urbanlegends.hu-t a Patreonon, a Revoluton vagy banki átutalással!
Szervusz!
Ez lustának fog hatni, de a kérdésem az volna, hogy akár fizetősen is, nem került factcheckerek kezei közé olyan sw, ami ténylegesen videókat is tudna nekünk laikusoknak „scannelni,” hogy szerepelt-e már korábban (vagy ne adj isten, eleve megmondja, fake-e)? …Nekem nagyon sok pénzt megérne.
(My context: Amolyan social hub vagyok a közegemben, és megítélésem szerint az átlag emberhez képest meglehetősen befolyásos ismerőseim is vannak, és bődületes fakenews dolgokat osztanak meg néha – ugyanakkor, 1-2 példa kielemzésénél többre nem futja tőlem náluk… márpedig az Internet bugyrai végeláthatatlan sok ilyennel tud előállni, neked nem kell meséljem, és talán pont ez az egyik, amire játszanak… hogy feladjuk. Ennek akarnék ellene menni software-es segítséggel.)
Értelemszerűen azt gondolom, hogy erre alkalmas SW létezik – lásd youtube automatikusan felismeri a copyright-olt zenéket, képeket, és az általam áhított videórészleteket is (nyilván egy számára base/reference adattárhoz mérten) – a kérdés az, hogy mi halandók hozzáférhetünk-e hasonlókhoz, létezik-e már, akár előfizetéses formában… vagy nekem kell-e elindítanom a Kickstarteren?
Szia,
léteznek videókat elemző szoftverek, mint például a cikkben is említett InVid, amelyek segíthetnek az eredeti felvétel felkutatásában, de ezek tudomásom szerint nincsenek összekötve tényellenőrző adatbázisokkal. Persze az nem kizárt, hogy a közösségi oldalak belső használatban működtetnek ilyeneket, de nem nyilvános használatúban én nem láttam.
De nem is biztos, hogy megbíznék benne, annyi mindentől függhet az értékelés. Csak egy példa: milyen címkét adsz például annak a videónak, ami egy-az-egyben lejátssza a szóban forgó felvételt, de a hamis állításokat alámondással vagy feliratokkal képbe helyezi. Mindig a kontextus felderítése okozza a legtöbb problémát, ezt egyelőre a gép még nem ugorja meg hatékonyan.
Aztán ott vannak ugyanazok a dolgok, mint amik az élő tényellenőrzésnél is előjöttek: https://www.urbanlegends.hu/2021/07/squash-elo-automatizalt-tenyellenorzes/
A jobb eredmény érdekében a végén itt is be kellett kapcsolni az emberi szűrést.
„Visszatérő hibák
Persze a Squash nem hibátlan, ezt Adair is elismeri. A rendszer néha vicces átiratot készít a politikusok beszédéből, és így persze a tényellenőrzés is félrecsúszik.
Emellett gyakran marad néma akkor, amikor igenis meg kéne jelenítenie valamit. Merthogy a tényellenőrzők által csekkolt állítások száma véges, senki nem tud mindig mindent feldolgozni – az új állításokról nem is beszélve.
Néha pedig az állítások és a meglévő tényellenőrzések összekapcsolása során történik baki. Utóbbi javítására idővel bevezettek egy manuális szűrőt, amelynek segítségével emberi közreműködéssel is ki lehet gyepálni a nem releváns találatokat.”