Tim Harford Adatdetektív című könyvéből – amely arra figyelmeztet, hogy megvezetésünkhöz sokszor még az adatok manipulációjára sincs szükség, mert mi magunk nem akarjuk meglátni az adatok lényegét – már itt is idéztem néhány érdekes történetet. Most a HVG készített interjút a szerzővel.

Ebben Harford – azzal kapcsolatban, hogy mi az elsődleges teendőnk, ha meglátunk egy statisztikát – megismétli, amiről már ezen a felületen is többször olvashattatok:

“Mindenekelőtt nyugodjunk meg! Figyeljük meg, milyen érzelmet vált ki belőlünk. Gyakran érzelmileg túlfűtött környezetben ér a hatás, a közösségi médiában futótűzként terjedő poszt vagy egy szenzációhajhász újsághír formájában. Ha mérgesek vagyunk, félünk vagy önelégültnek érezzük magunkat, mert a hír mondjuk ráerősít az előítéleteinkre vagy fenyegeti az eszményeinket, akkor nem gondolkodunk tisztán. Először vizsgáljuk meg az érzelmeinket! Majd tisztázzuk a kontextust! Vajon az adatok emelkedő vagy csökkenő tendenciát mutatnak-e? Össze tudom-e hasonlítani az adott számot egy másikkal, amit jobban értek?”

Ugyanez vonatkozik az álhírekre, amit Harford szerint a legtöbb ember képes kiszúrni. Feltéve persze, ha hajlandó elgondolkodni az olvasottak hitelességén. “Gond akkor van, ha szórakozottan, kis képernyőn olvasunk híreket, vagy a megállíthatatlanul hömpölygő közösségi médiában jön szembe valami, mert ilyenkor nem állunk meg” – mutat rá.

És ez alól senki nem kivétel, még az adatok természetét ismerő szakemberek sem. Magáról beszélve Harford megjegyzi: ő éhesen és fáradtan a legsebezhetőbb. Vagy amikor érzelmek fűtik, esetleg a közösségi médián szörföl.

“Ebből az a tanulság, hogy ugyanazért követünk el statisztikai hibákat, amiért más hibákat is: mert emberek vagyunk. Bár a hibákat nem tudjuk teljesen kizárni, az már sokat segít, ha tudatosítjuk, mikor vagyunk a legjobb és mikor a gyengébb formánkban.”

Meglátása szerint a statisztika segíthet élet-halál kérdésekben dönteni, és baj lehet abból, ha nincs megfelelő minőségű adat. Példaként erre a koronavírus-járványt hozza fel, amikor a világ eleinte szinte teljes sötétségben tapogatózott, de aztán a járványról összegyűjtött adatok segítettek megérteni a vírus lényegét.

Illusztráció: lobotworks

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez!