“Nagyon nehéz újraéleszteni valakit, aki a indiai mutàns változatát kapta el, ès 2 db fekete gomba ölő szivaccsal mosogatva próbáljuk meg ujraèleszteni !!”

– olvasható abban a bejegyzésben, amit 2021 májusának végén százak osztottak újra a Facebookon.
Indiai
Részlet a félrevezető magyar Facebook-bejegyzésből

A felvételnek nincs köze az indiai mutánshoz

Ha fordított képkeresővel rákeresünk az adott képre, gyorsan kiderül: a felvételnek nincs köze az indiai mutánshoz. A kép ugyanis már 2020 nyarán téma volt a közösségi oldalakon, például ebben a Reddit topikban is boncolgatták.

A szóban forgó fotó – mint az a Times of India tavaly augusztusi cikkéből kiderül – a Krishnakoli című indiai sorozat egy kiragadott pillanata. Az Imdb-n 10-ből 2,5 pontra értékelt sorozat producere, Susanta Das a bakival kapcsolatban elmondta: általában jobban odafigyelnek a részletekre. Itt azonban – többek között a járvány alatti megbetegedések és korlátozások miatti forgatási rohamtempó miatt – hibáztak. Mindenki azonban nem láthatta élőben a jelenetet, az ugyanis még a tévépremier előtt kikerült a netre. Így a készítők még a tévébe kerülés előtt javítani tudták a hibát.

A béna jelenet aztán 2021 májusában került elő újra, és Magyarországon is megfutotta a maga köreit. Ezúttal annak a bizonyítékaként kezdték keringetni az emberek, hogy az indiai mutáns – és úgy magában a koronavírus-járvány – csak egy megrendezett médiaátverés.

Igenis van indiai variáns

A gombaölős bejegyzéshez kapcsolódik az a 23 felhasználó által lájkolt komment is, amely szerint “nincs indiai mutáns”. Ennek az alaptalan állításnak épp a minap nézett utána az AFP tényellenőrző oldala.

Az AFP Ténykérdés cikkéből kiderül: a koronavírusnak igenis létezik a B.1.617 nevű variánsa, amit először Indiában fedeztek fel, és ez a variáns a WHO szerint aggodalomra ad okot. A magyar nyelven is terjedő, félrevezető állítás alapja csupán annyi, hogy India – amely egyébként maga is elismeri a variáns létezését – nem szeretné, ha az ország nevével azonosítanák azt, és megpróbálta eltávolíttatni a kifejezést a közösségi platformokról.

Az országokról elnevezett, azokat stigmatizáló variánsnevek használatát egyébként az Egészségügyi Világszervezet sem támogatja. A szervezet épp május végén jelentette be, hogy a jövőben görög betűkkel fogja kiegészíteni a koronavírus különféle variánsainak eddigi megnevezését.

Izraelben sem játszották el a vészhelyzetet

A fentiekhez hasonló vádat fogalmaztak meg korábban egy izraeli kórházban készült felvételt felhasználva is. Azon a videón az volt látható, hogy felszólításra betolnak egy beteget, majd a szereplők nevetve pózolnak a kamerába.

Az izraeli felvétel azonban szintén nem arra bizonyíték, hogy a koronavírus-helyzetet kamuvideókkal tupírozzák fel. A szóban forgó videó egy forgatás során készült, amelyen egy Be’er Ya’akov-i orvosi központ központnak készítettek promóciós kisfilmet.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!