Furcsa fotó jelent meg május 3-án a The Carter Center közösségi oldalán, amelyen a hivatalban lévő amerikai elnök és felesége, Joe és Jill Biden, valamint Jimmy Carter egykori elnök és felesége, Rosalynn Carter látható.

Az egyébként jó hangulatú fotó körüli felhajtást és értetlenkedést az okozza, hogy azon Bidenék szinte óriásnak tűnnek Carterék mellett. Sőt egyesekben – nyilván viccként – még a klasszikus hasbeszélő és babája beállítás is felmerült.

Pedig a fotó a Snopes szerint valós, legalábbis nincs okunk kételkedni a The Carter Center által közzétett felvétel hitelességében.

Carter Biden fotó

A tényellenőrző oldal szerint a furcsa hatást alapvetően három dolog okozza:

  • Egyrészt a Bidenék és Carterék közötti tényleges méretkülönbség.
  • Másrészt a tény, hogy Carterék a képen ülnek, sőt szinte belesüppednek a fotelbe.
  • Harmadrészt pedig a nagylátószörű objektív használata is hozzájárul ahhoz, hogy a kép szélén pózoló, előrébb hajoló Bidenék nagyobbnak tűnnek.

Szabó Gábor és Kardos János Képalkotás című könyve szerint a nagylátószögű objektívek “a teret erős perspektivikus torzításban ábrázolják. Azaz a dolgok tőlünk lévő távolságát felerősítik: ami közel van, az még közelebbinek tűnik, ami távol van, az még távolabbinak.”

A különböző lencsetípusok és beállítások okozta optikai illúziókról gyakran szó esik az Urbanlegends.hu-n. Ilyen volt például ez a koronavírus miatti távolságtartás megörökítéséről szóló cikk, vagy például ennek az óriáspatkányos fotónak a története.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez!