Csernobili ima című művében Szvetlana Alekszijevics az 1986-os atomerőmű-baleset túlélőit – a helyszínre küldött katonákat és tudósokat, a környéken lakókat és az áttelepítetteket – szólaltatja meg, személyes sorsukon keresztül bemutatva a katasztrófa hatását. Szépirodalmi igénnyel megírt munkája egyike annak a “korunk szenvedéseinek és bátorságának emléket állító” kötetsorozatnak, amelyért a belarusz írónő 2015-ben irodalmi Nobel-díjat kapott.

Könyveleji vallomásában a szerző arról ír: könyve nem Csernobilról, hanem annak világáról szól. “Magáról az eseményről már több ezer oldalt írtak, több százezer méter filmszalagon örökítették meg. Engem viszont az foglalkoztat, amit elhallgatott történetnek, földi és időbeli létünk nyomtalan nyomainak nevezhetnénk” – írja.

Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima

Csernobil 30 éve történt, 1986. április 26-án és máig tart, és fog még több tízezer évig.A Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics Csernobili ima c. könyvében a …

Meglátása szerint a csernobili katasztrófa során két katasztrófa rakódott egymásra: a Szovjetunió szétesése és az atomerőmű tragédiája. Az első valamennyire kézzelfogható volt az emberek számára, legalábbis a másikhoz képest. Utóbbi felfoghatatlansága előtt azonban kapitulált a tudat, “képzeteink és értékeink világa a levegőbe repült”.

Az alábbi válogatás csupán egy apró részlete a Csernobili imában lejegyzett vallomásoknak. Az Urbanlegends.hu tematikáját szem előtt tartva olyan visszaemlékezéseket gyűjtöttem ki a könyvből, amelyek az ismeretlent, a felfoghatatlant próbálják valahogy értelemmel felruházni – szóbeszédek, mesék, mindennapi praktikák vagy épp viccek formájában.

Csernobil HBO
Illusztráció: HBO

“Mászkáltak itt csavargók…. Mert az első években volt elég értékes holmi: ingek, blúzok, bundák. Csak el kell venni, már vihetik is az ócskapiacra. Ha pedig fölöntenek a garatra, dajdajoznak ám, az anyjuk keservit. Aztán az egyik leesett a bicikliről, és elaludt az utcán. Reggel meg csak két csontot találtak és a biciklit. Igaz lehet vagy nem? Meg nem mondom. Azt beszélik.”

Zinaida Jeudakimauna Kavalenka, a zóna illegális lakója

“Mesélték az emberek… Eltemette a férj a feleségét, a kisfia meg nála maradt. Egyedül van a férfi… Bánatában leitta magát… Leveszi a kicsiről a pisis pelenkát, és beteszi a párna alá. A felesége meg – vagy ő maga, vagy csak a szelleme – megjelenik éjszaka, kimos, megszárítja a ruhát, és leteszi egy helyre. Egyszer aztán észrevette a férje… Szólította, de ő rögtön mintha szertefoszlott volna. Köddé vált. (…) Mi volt az? Vajon ki lehetett? Nem hiszi? Akkor mondja meg, hogy honnan lettek a mesék? Lehet, hogy valamikor régen igazak voltak?”

Beszélgetés Beli Berah községben

“Az emberek minden nyomtatott szót készpénznek vettek, pedig senki nem írt igazat. Nem is mondtak igazat. Egyrészt mindent eltitkoltak, másrészt meg nem mindent értettek. A pártfőtitkártól a házmesterig bezárólag. Aztán jelek tűntek fel, mindenki ezeket figyelte: amíg vannak verebek és galambok az adott városban vagy faluban, az ember is életben marad. Ha kiröpülnek a méhek, akkor is tiszta a terület.”

Jauhen Aljakszandravics Broukin, a Homeli Állami Egyetem oktatója

“Prémiumot viszont adtak, fejenként harminc rubelt. Egy üveg vodka pedig három rubelbe került akkoriban. Így végeztük el magunkon a sugármentesítést… Valahonnan receptek is kerültek hozzánk: egy kanál libaürülék egy üveg vodkába. Két napig állni hagyni, aztán meginni. Hogy ne a mi… szóval, férfias képességünk lássa kárát…”

A Hojniki Önkéntes Vadász- és Horgásztársaság csernobili térségbe vezényelt vadászainak vallomásaiból

“Visszatértem az expedíciómról Minszkbe… Megyek trolibusszal dolgozni. Beszélgetésfoszlányok ütik meg a fülemet: filmet forgatnak Csernobilról, és az egyik operatőr ott rögtön szörnyethalt. Elégett. Na, gondolom: ‘Ki lehetett az?’ Hallgatom tovább: fiatal, két gyereke volt, A nevét is megmondják: Vicja Hurevics. Volt nálunk olyan operatőr, még egész fiatal. Két gyerek? Miért titkolta? Odaérünk a filmstúdióhoz, akkor valaki pontosítja: nem Hurevics, hanem Hurin, és Szjarhejnek hívják. Úristen, az én vagyok! Most már röhejes, de akkor, amikor mentem a metróból a filmstúdióba, féltem, hogy kinyitom az ajtót, és … Teljesen hülye gondolat: ‘És honnan vették a fényképemet? A személyzeti osztályról?’ Honnan terjedhetett el ez a pletyka?”

Szjarhej Hurin operatőr

“Próbálja az ember azt mondani nekik, hogy nem szabad megenni az uborkát… meg a paradicsomot. Mi az, hogy nem szabad? Az ízük olyan, mint máskor. Megeszik, nem fáj tőle a hasuk… És senki sem ‘világít’ a sötétben… A szomszédaink abban az évben raktak le új padlót, az anyag a helyi erdőből való, megmérték – a háttérsugárzás a megengedett százszorosa. Senki nem szedte fel a padlót, úgy éltek tovább. Azt mondják, majd csak elrendeződik valahogy, de magától rendeződik el, nélkülük, nem vesznek részt benne. Az első időszakban mindenféle élelmiszereket vittek a sugárzásmérőkhöz, ellenőrizték, kiderült, hogy tízszer erősebb a megengedettnél a sugárzás, de később leszoktak erről. ‘Nem hallani, nem látni. Á, csak a tudósok találták ki!’”

Nyina Kansztancinauna Zsarkova tanárnő visszaemlékezéséből

“Állítólag a robbanás előtti nap néhány ember különös fényt látott az erőmű fölött, az égen. Valaki még le is fényképezte. Látszott a fényképen, hogy valami nem földi test lebeg fölötte.”

“Minszkben lemosták a személy- és tehervonatokat. Az egész fővárost elviszik Szibériába. Ott újítják föl a sztálini lágerekből maradt barakkokat.”

“Egyre gyakrabban fognak a horgászok kétéltű halakat, amelyek vízben és földön is tudnak élni. Az uszonyaikon járnak, mintha lábuk lenne.”

“Nem baleset volt, hanem földrengés. (…) A katonák már korábban tudtak róla, figyelmeztethettek volna minket, de mindez szigorúan titkos volt.”

“Olyan gyerekeik születnek a csernobiliaknak, akiknek vér helyett ismeretlen sárga folyadék kering az ereikben. (…) A három-négy nemzedékkel ezután születő gyerekek mind Einsteinek lesznek. Kozmikus kísérleteket folytatnak velünk.”

Anatol Simanszki újságíró gyűjtéséből
Csernobili katasztrófa HBO
Illusztráció: HBO

“Behívat a területi végrehajtó bizottság… – Fura egy helyzet… Ért engem, Szlava Kansztancinauna, nem tudjuk, kinek higgyünk. Tudósok tucatjai állítanak valamit, maga meg az ellenkezőjét. Hallott már valamit Paraszkáról, a híres varázslóról? Elhatároztuk, hogy meghívjuk, mert vállalta, hogy egy év alatt csökkenti a gamma-háttérsugárzást.
Nevet rajta… De komoly emberek beszélgettek már velem, ez a Paraszka már aláírt néhány szerződést egy-két gazdasággal. Nagy pénzeket fizettek neki. (…) Találkoztam azzal a Paraszkával… (…) Hoztunk földet, ő meg nekilátott… Suttogott valamit, köpködött. Hadonászva ijesztegette el a szellemeket. És aztán? Mi történt? Nem történt semmi. Most valahol börtönben ül Paraszka, Ukrajnában. Csalásért. Egy másik varázsló… Megígérte, hogy száz hektáron gyorsítja a stroncium és a cézium bomlását. Honnan kerültek elő? Szerintem a mi csodavárásunkból születtek. A hatalmas várakozásból. (…) Ha az ember elveszti az értelembe vetett hitét, beköltözik a lelkébe a rettegés. Olyan lesz, mint a vadember. Előjönnek a szörnyek…”

Szlava Kansztancinauna Firszakova, a mezőgazdasági tudományok doktora

“Mindenféle híresztelések terjengtek: valaki olvasta az újságban, valaki hallotta valahol, mondták valakinek… Eltűnt a könyvtárakból az egész szánalmas, (mint később kiderült) kukába való polgári védelmi anyag. Valaki hallgatta a nyugati rádiókat, és akkoriban csak ott mondták be, milyen tablettákat kell szedni, hogy kell helyesen adagolni őket. De a leggyakoribb reakció az volt: ugyan már, hiába örvendeznek az ellenségeink, minden rendben van nálunk. Május 9-én felvonulnak a veteránok… (…) Kimegy az ember a városból, és hihetetlen látvány tárul elé az út mellett: legel a tehén, fóliába csomagolva mellette az öregasszony, szintén fóliába burkolva. Sírjunk vagy röhögjünk? (…) Áll a traktor, a traktoros meg a fűben heverészve pihen. ‘Maga megőrült? Hát nem figyelmeztették?’ – ‘De hát betakartam a fejem a vattakabáttal.’ – feleli. Az emberek nem értették. Állandóan ijesztegették őket, atomháborúra készültek, nem pedig Csernobilra…”

Zoja Danyilauna Bruk, környezetvédelmi felügyelő

“Az újságokban… Azt kiabálták a rádióban és a tévében: igazságot, igazságot! A gyűléseken követelték: igazságot! Borzalom… Nemsokára mind meghalunk! Eltűnik a nemzet! Kinek kell ilyen igazság? (…) Meg kellett akadályoznunk, hogy pánik törjön ki…”

Uladzimir Macvejevics Ivanou, a szlauharadi járási parasztbizottság volt első titkára

“Vártuk a tavaszt: vajon megint nő kamilla? Mint azelőtt? Mindenki azt mondta nálunk, hogy változik a világ… A rádió és a tévé… Átváltozik a kamilla… Mivé változik? Valami mássá… A rókának pedig másik farka nő, tüske nélküli sünök születnek, tövis nélküli rózsák nőnek. Humanoidra hasonlító emberek jelennek meg, sárgák lesznek. Nem lesz hajuk és szempillájuk. Csak szemük. (…) Tavasz… Tavasszal a rügyekből, mint mindig, levelek nőttek. Zöldek. Kivirágzottak az almafák. Fehérek voltak. Illatozott a gyöngyvirágfa. Nyílt a kamilla. Ugyanolyan volt. Akkor elfutottunk a patakhoz, a horgászokhoz: a bodorkának ugyanúgy van feje és farka, mint azelőtt? És a csukának? Ellenőriztük a madáretetőket. Megjöttek a seregélyek? És lesznek fiókáik? Nagyon sok munkánk volt… Ellenőriztünk mindent…”

9 és 16 év közötti gyerekek visszaemlékezéseiből

“Az én férjem meg csak nézett rám, csak nézett… Beírta a füzetünkbe: ‘Ha meghalok, égesd el a holttestemet. Azt akarom, hogy ne félj.’ Miért döntött így? Hát mindenfélét beszéltek: a csernobiliak ‘világítanak’ a haláluk után… Éjszaka fényt áraszt a sírjuk… Én is olvastam, hogy Moszkvában, a Mityinói temetőben nagy ívben elkerülik a csernobili tűzoltók sírját, akik a moszkvai kórházakban haltak meg, nem temetik melléjük a halottaikat. Félnek a halottak a halottaktól, az élőkről nem is beszélve.”

Valjancina Cimafejeuna Panaszevics, likvidátorfeleség

Forrás: Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima. Európa Könyvkiadó, fordította: Pálfalvi Lajos | Illusztráció: HBO – Csernobil

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!