Ismét kaptam egy legendát Tóth Eszter Zsófiék készülő könyvéből, amit a történész korabeli ifjúságvédelmi rendőrökkel folytatott beszélgetései során jegyzett fel, illetve Rácz József addiktológus 80-as évek eleji megfigyeléseiben is felbukkant már.
Eszerint Szabó László – alias Abigél, az első fiatalkorú, akit az 1978-as törvény „visszaélés kábítószerrel” és „magánokirat-hamisítás” tényállásai alapján két év hat hónap letöltendő szabadságvesztésre ítéltek (ami meglepően kemény ítélet volt egy fiatalkorúnak) – a hírhedt bűnügyi adás, a Kék fény műsorvezetőjének kitagadott fia volt.
Az Abigél névre is hallgató Szabó László – Rácz József vele készített 1984-es interjújának tanúsága szerint – egy világra érzékeny, önmagát kereső fiatalember volt. Néha hosszú, fehér bundában, fehérre meszelt arccal, néha pedig bőrruhában, rohamsisakban és géppisztollyal a nyakában rohangált a városban, de előfordult olyan is, hogy Amanda Learnek öltözött. A tudatmódosító szereket elmondása szerint 13 és fél évesen, a Bartók Béla úti pinceklubban próbálta ki először, előbb Parkánt, majd Gracidint használt. A nyolcvanas évek közepén azt tervezte, hogy húsz év múlva is Magyarországon fog élni és családja lesz, manapság azonban külföldön él.
Ami a legendát illeti: a történész szerint a kékfényes Szabó csak névrokona volt Szabó „Abigél” Lászlónak; apja valójában egy esztergályos volt, akitől a fiú anyja 21 év házasság után vált el. Seszták Ágnes Magyar Ifjúság-ban 1985-ben megjelent cikke szerint az apa rendszeresen verte fiát, barátait pedig eltiltotta tőle. Anyja emlékezése szerint Abigél ezután kezdett el csavarogni.
A legenda értelmezéséhez tudni érdemes, hogy a szocialista időszakban a deviánsnak tartott fiatalokat előszeretettel ábrázolták „csonka” családból származóknak, s ugyanígy érthetetlennek tartották a belügyi vagy erőszakszervezetben dolgozó szülők gyermekeinek esetleges lázadását. A „kékfényes” és a „drogos” Szabót összekapcsoló legendát valószínűleg a névrokonság alapozta meg, de a két személy közötti ellentét tehette érdekessé és szélesebb körben ismertté.
A legenda hasonló ahhoz a Benjamin Spockról terjesztett szóbeszédhez, miszerint a gyermeknevelési tanácsaival világhírt szerző doktor fia öngyilkos lett. Ez szintén nem igaz, Spock két fia ma is él. S bár skizofréniában szenvedő unokája 1983-ban valóban leugrott egy bostoni múzeum tetejéről, és életét veszítette, emiatt Spock doktort hibáztatni talán túlzás. A hamis szóbeszédet azonban a folyamatos cáfolatok ellenére sem sikerült megállítani, és a mai napig felhasználják arra, hogy a fenyítés helyett a gyermeket partnerként kezelő Benjamin Spock tanait kétségbe vonják.
Természetesen nem arról van szó, hogy az alma ne eshetne messze a fájától, és egy bűnügyi műsorvezető fiát ne ítélhetnék el kábítószerrel való visszaélés miatt (Eszterék valós példát is említenek hasonlóra készülő könyvükben: amikor például egy szigorú tábornok fia sárgára festett hajú punk lett). Népszerűvé az tehette a fenti kitalált történetet, hogy pontosan az a fajta hír volt, amit sokan hallani akartak. A műsorvezető botrányos válásokról és drogozó hippikről beszél a tévében, miközben saját fiát sem tudta megnevelni – kínálja a legenda a valóság pikáns alternatíváját. Nem utolsósorban kárörvendésre és a rendszer felé történő fityiszmutatásra is kiválóan alkalmas.
Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez!
A magyar kriminológiában sem kell messze menni ahhoz, hogy találjunk a fától nem messze esett almákat. Balassagyarmat, 1973, túszdráma. A két Pintye-fivér apja a Szob és Miskolc közötti határőrkerület párttitkára, édesanyjuk egy nagyüzem személyzeti előadója, káderese volt.
Ha már a Kékfényről van szó, van egy másik ide kapcsolódó legenda is, hogy a “buzi-e vagy?” beszólás is onnan származik. A történet szerint egy riportalany kérdezte a műsort vezető Szabó Lászlótól ill. másik változat szerint mondta egy olyan bandatag, akik a Népligetben vertek meg és raboltak ki ott lófráló buzikat, és arra kérdésre, hogy hogyan történt a dolog mondta, hogy hát úgy, hogy odamentem és megkérdeztem, BUZI-E VAGY? Aztán meg jöttek a többiek és ütötték. De hát miért kellett leszólítani? Azt nem tudom.
Zsuzsa,
jaja, az elég híres eset volt – ugyebár még Moldova is írt róla egy regényt, nomeg film is készült belőle.
bio
Az első kérdésem hogy miért ez a bulvárújságokra jellemző címadás? Hiszen megcáfolja a szerző, viszont a cím jobban beleég az emlékezetbe, mint a cáfolat. Nekem is jobban megmaradt az a 20 évvel ezelőtt hallott pletyka a fejemben hogy Ranschburg Jenő gyermekei késsel kergették egymást, pedig már akkor sem hittem el.
“világra érzékeny, önmagát kereső fiatalember volt”
Az lehet, de a par alkalommal amikor en lattam (koncerteken) akkor eleg agressziven viselkedett. Leginkabb a nagyon csucsocs csizmajara emlekszem meg.
Jó,kell egy ilyen oldal is.Kösz a hírleveleket.Sajnos,kiábrándító ha egy egy hiedelmet megcáfolsz.Olyan,mint mikor egy bűvész trükköt felfednek.Amikor a “csoda”hirtelen semmivé válik.Kutass csak és közölj minél több érdekességet.(Ha már erre adtad a fejed)Sok sikert neked és izgalmas sztorikat nekünk ! Üdv Tibor
Egy kis off:
Amit Zsuzsa emlitett, a balassagyarmati tuszdrama engem is erdekelne kicsit reszletesebben. A szulok es a fiatalabbik “merenylo” elmenekult (vagy elkuldtek?) a varosbol, es elvileg a mai napig nem tudni hol vannak. Valamint az a szobeszed is elterjedt, hogy a mesterloveszek altal lelott fiut egy nevtelen sirba temettek a varos korhazanak udvaran….vajon ez igaz?
A balassagyarmati tusztőrténetről nem Moldova, hanem Végh Antal írt regényt.
Volt egy ilyen híresztelés Ranschburg Jenő tévépszichológusról is, akinek állítólag “elszökött otthonról” a fia. Akkor az egyszem tévé autoritást kölcsönzött az egyszem pszichológusnak, most már nem lepne meg, ha bárkinek “elszökik otthonról” a fia, meg aztán ott a suszter lyukas cipője is… De pl. erről is lehet tudni vajon, hogy hoax vagy nem?
“amikor en lattam (koncerteken) akkor eleg agressziven viselkedett”
Hogy a koncerteken mit művelt, azt én nem láttam, de a megjelenése civilben is eléggé riasztó volt félig kopasz félig derékig érő hajjal. Ennek ellenére kifejezetten intelligens és megnyerő volt a modora, amikor egyszer elkérte tőlem a szaxofonomat. A megbeszélt időre és sértetlenül visszahozta, amit nem mondhatok el némely egyéb, jóval bizalomgerjesztőbb küllemű akkori haveromról. Az végképp megalapozta a róla alkotott jó véleményemet, amikor egy tévés vetélkedőn (talán a Lehet egy kérdéssel több?) imponáló fölénnyel vitte el az aznapi főnyereményt, emlékeim szerint egy nyugalmazott mérnök és egy tanárnő elől, állítólag annak az árából disszidált.
Kedves Marinov! Sajnos meg kell cáfolnom az urbanlegends hozzáadott legendáját: Abigél nem lehetett az első fiatalkorú áldozata az 1978-as valóban gusztustalan törvényének (bár napjaink drog szabályozásához képest kifejezetten liberális), hiszen Ő néhány hónappal hamarabb (januárban), de ugyanabban az évben született, mint én, aki 1977 szeptemberében nagykorúvá váltam.
Kedves Gábor! Abigél nem igazán agresszív volt, hanem a jó értelemben véve harsány, bár ezek szerint az életformaként rettegők számára ez nem jelent különbséget.
Értékelendőnek tartom Tóth Eszter Zsófiék szándékát, hogy felidézzék a magyarországi drogozás legendás időszakát, hiszen minőségi különbség van napjaink anyagozásához képest, de sajnos gyakran nem ellenőriznek infókat. A minőségi különbséget legjobban talán úgy tudnám összefoglalni, hogy akkoriban főleg tudattágításra használtuk a szereket, míg napjainkban ezek első sorban a tudatszűkítés eszközei.