Hogyan gondolkodjunk a jövőről?

Mit csinál a legendavadász, amikor épp nincsenek új bejegyzések? Például magazint szerkeszt. A nyár végén raktuk össze a Jövő címet viselő újságot Szörnyi Kriszta főszerkesztővel és Galántai Zoltán szakmai tanácsadóval közösen. Szerzőinkkel nem a jövő megjósolására vállalkoztunk, inkább gondolkozási irányokat próbáltunk adni a megértéséhez. A lapszám fő tematikája az ember és gép viszonya volt, most e kiadványból idézek gondolatébresztő részeket.

Ha a jövőkutatásnak van tanulsága…

“… akkor az az, hogy a mindenkori kulcsfogalom a változás, a mindenütt ott lappangó mély bizonytalanság. Tehát mindig érdemes alaposan megvizsgálni azokat az alapokat, amelyet kiindulási pontként akarunk felhasználni. … a jövőről beszélve mindig érdemes megkülönböztetni a három” P-t. Vagyis azt, hogy lehetséges-e a dolog egyáltalán (posszibilitás), mennyire valószínű (probabilitás) és mennyire vágyott (preferált). … Egy példa: az ipari forradalom idején lehetségesnek tartották (bár nem volt az), hogy majd mindent gőzzel és mechanikával fogunk megoldani. Nem csak H. G. Wells, a modern jövőkutatás megalapozója nem látta előre a számítástechnika előretörését, de az Encyclopedia Britannica még 1952-ben sem válogatta be a kor 102 legfontosabb eszméje közé sem az információt, sem a kommunikációt. Ez alapján kérdés, hogy húsz vagy ötven év múlva is a számítástechnika lesz-e a fő csapásirány, vagy ismét valami váratlan fordulat következik”. (Galántai Zoltán jövőkutató)

Visszatekintve megmosolyogtató

“Az agy és a gép összekapcsolódása régóta, de különösen az 1950-es évektől foglalkoztatja a tudományt, akkoriban azonban még más célokat fogalmaztak meg. A Földön kívüli körülményekhez jobban alkalmazkodó kibernetikus organizmus, a kiborg koncepcióját az űrkutatás keretében dolgozták ki, és bizakodtak a hozzánk hasonló képességű, komplex mesterséges intelligencia gyors megvalósításában is. Az álmok azonban nem váltak valóra. Visszatekintve megmosolyogtató, ahogy a relatíve távolabbi jövőt, az ezredforduló utáni időket elképzelték. Az űrkutatás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a különböző formájú kommunikációs eszközök permanens forradalma viszont megváltoztatta a világot. Messzi bolygók helyett a sajátunkon alakulunk át – kevésbé látványosan – kiborgokká, a számítógép valóban agyunk kiterjesztése, miközben a részterületeken kifejezetten jól teljesítő mesterségesintelligencia-megoldások egyre inkább követik, próbálják utánozni az élővilágból ellesett mintákat.” (Kömlődi Ferenc mesterségesintelligencia-szakértő)

Az AI rossz kiindulási pontot választott

„Marc D. Hauser, aki az állati (vagy ha úgy jobban tetszik: a nem emberi) intelligencia kutatásával foglalkozik, azt mondja: ahelyett, hogy ’gondolkodnak-e az állatok’, inkább azt kellene kérdeznünk, hogy képesek-e szimbólummanipulációra; eszközhasználatra, egy adott probléma megoldására, és így tovább. Ugyanis míg az előbbiről soha nem tudunk meggyőződni, addig az utóbbiakról igen. Márpedig a modern tudományosság alapfeltétele éppen az, hogy egy állítás ellenőrizhető legyen. Amiből viszont az következik, hogy a mesterséges intelligencia egész egyszerűen rossz kiindulási pontot választott. A félreértelmezett Turing-teszthez járult az a feltételezés is, mely szerint a gondolkodás a viszonylag egyszerű észleléstől (mint amilyen a tárgyak felismerése) az egyre bonyolultabb dolgok felé tart, és ami legyőzi a sakkvilágbajnokot, az minden bizonnyal képes sokkal egyszerűbb dolgokra is. Tehát például tud beszélni, lát és érti, amit lát. Aztán persze jött a Deep Blue nevű célszámítógép még az ezredforduló előtt, és úgy győzte le Kaszparovot, hogy még annak sem volt tudatában, hogy sakkozott egyáltalán. És egy frizsidert sem lett volna képes egy Nobel-díjas fizikustól megkülönböztetni.” (Galántai Zoltán)

CSI-effekt

„A helyszínelő-, boncnok-, matematikus-, programozó- vagy orvoskrimik előretörése – elég csak Patricia Cornwell vagy a törvényszéki antropológusként dolgozó Kathy Reichs könyveit említeni – egészen odáig fajult, hogy az amerikai esküdtszékeken felütötte fejét az ún. „CSI-effekt”, vagyis amikor az esküdtek – megannyi epizód után – olyan egyértelmű eredményeket követelnek a labortól, amilyeneket a korántsem dokumentarista sorozatokban láttak. Tévedünk azonban, ha ezt a trendet az önnön technológiai szárnyalásába szerelmes 21. századnak tulajdonítjuk: ellenpéldának ott van a 19. század végén megalkotott Sherlock Holmes figurája, aki nemcsak detektív, de kiváló vegyész is egyben”. (Baráth Katalin krimiszerző)

Szétszedtem és jobbá tettem

„Valószínűleg mindannyian emlékszünk még a rendszerváltást megelőző évek, évtizedek népi sportjára, a hétvégi autóbütykölésre, a hengerek felfúrására, vagy egyszerűen csak a ki-kihagyó gyújtás helyrepofozására.

Csőkulcs, mackóalsó, sportkipufogó, dízel szivattyúblokkal hajtott csettegő, Wunder-baum: az egyszeri ember hatalma a K-Európai mechanika felett. Ez volt a hackerkedés csúcsa az analóg korban. Mert hacker mindenki, aki ismeri a ’szétszedtem és megszereltem’, ’szétszedtem és jobbá tettem’ érzését. Hacker az, aki úgy nyúl biztos kézzel a környezetében lévő technológiákhoz, hogy egy pillanatig sem jut eszébe, hogy ehhez bárkitől engedélyt kellene kérnie. Hacker az, aki meg akarja érteni az általa használt technológiák működését, hogy meg tudja szerelni, ha elromlik; javítani tudjon rajta, ha lehet; hogy olyan dolgokra is használhassa azokat, amikre soha nem tervezték. A hacker megtanulta uralni azokat a rendszereket, amiknek a kiszolgáltatottja. A kíváncsisága, a tudásvágya, a felfedezés öröme hajtja előre, és nem torpan meg a „Fűre lépni tilos!” táblák előtt, a nyitva hagyott ajtók küszöbén. Ugyanígy nem riasztják vissza a garancia elvesztésére figyelmeztető matricák, és a némán várakozó jelszóablakok”. (Bodó Balázs média- és kalózkutató)

Milyen dolgok történhetnek

„Nem igazán törekszem arra, hogy jövendöléseket mondjak, sokkal inkább beszélgetéseket szeretnék kezdeményezni arról, milyen dolgok történhetnek. Így, feltételes módban. … Sokakat érdekel, hogy az emberi természet állandó, vagy pedig rugalmas, alakítható. A legtöbben úgy tartják, nem változnak az általános emberi jellembeli jellegzetességek, de én úgy vélem, ez összefüggésben állhat a külső környezetünkkel, esetleg épp csak az elmúlt 50-100 évben lett viszonylag konstanssá”. (Richard Watson futurológus egy vele készült interjúban)

Megéri izgulni?

„Hollywood világvége szcenáriói jóval nagyobb figyelmet kapnak, mint a tudomány képviselőinek távoli jövőre vonatkozó előrejelzései. Az ok egyszerű: a moziipar jóslatai általában olyan közeli időpontra vonatkoznak, hogy teljesülésük miatt megéri izgulni. Az, hogy milyen veszély fenyeget minket tízezer év múlva, már jóval kevesebb embert érdekel. … Meg kell emlékeznünk a filmrendezők [egyik] kedvencéről, az ellenséges földönkívüliek inváziójáról is. Az idegen civilizációkkal való kapcsolatfelvételről Stephen Hawking fizikus pár éve igen pesszimistán nyilatkozott: szerinte az emberiség akkor jár a legjobban, ha az élet más formáinak keresése helyett inkább megpróbálja elkerülni a kontaktust. S ha nem is mindenki ért egyet vele ebben, már úgyis mindegy. Ahogy arra a földönkívüli intelligenciát keresők egy vezető csillagásza rámutatott: a televízióknak, rádióknak, radaroknak köszönhetően a világűr már jó ideje tele van a nyomainkkal. Persze, ha a statisztikát nézzük, a Hawking-tábornak nincs oka aggodalomra. A találkozás valószínűsége igen kicsi, még ha eddig nem is sikerült tudományos megalapozottságú képletet találni a civilizációk közötti randevú lehetőségének kiszámítására.” (ez utóbbi cikket én írtam)