– “Szerintem ebben még van pár hét, főleg egy ilyen baljós évben, mint az idei” – jósoltam 2012-ben az akkoriban népszerű, “világvége harsonaként” nevezett, furcsa zörejeket, hangokat bemutató videókról. Ezek a találgatások idén újra visszatértek, a legváltozatosabb elméleteket csatolva a furcsa hangokat rögzítő vagy épp csak ügyesen manipulált videók köré. A minap a TV2 reggeli műsorában volt téma a jelenség, a műsorvezető egy ufókutató és egy tudományos rovatvezető meghívásával próbált megoldást találni rá.

– Dühödten reagált az internet arra a videóra és fotóra, amin Beyonce egy méregdrága – egyesek szerint 20 ezer dolláros – luxuspezsgőt locsol szét egy medencében. Magamutogató pazarlásról vagy ügyes/ízléstelen reklámról van szó? Ebben a bejegyzésben jártam utána a dolognak.

Emberi maradványokat etettek a vendégekkel Nigériában – olvashattuk a héten szerte a neten. A magyarul is megjelent hír szerint nigériai rendőrök a hétvégén lecsaptak egy étteremre, ahol rendszeresen emberhúst szolgáltak fel a vendégeknek. A hír közlői a BBC-re hivatkoztak, ők azonban azóta bocsánatot kértek a megalapozatlan infó terjesztéséért. Utóbb kiderült: egy 2012-es ügy felmelegítéséről van szó, ami lehet, hogy már akkor sem egészen úgy esett meg, ahogy a sajtó tálalta.

47 éves húst etetnek az ukrán katonákkal – adta hírül az orosz propaganda a héten. A közlés alapja egy videó volt, amelyen katonák láncfűrésszel szednek szét fagyasztott állatokat, és az egyik húsdarabon egy “10-01-68” feliratú pecsétet találnak. A Stop Fake nevű ukrán antipropagandista weboldal szerint azonban a számsor nem a gyártási – vágási – évre utal, hanem az előállítóra: az első szám a régiót (kijevi), a második a várost (Uzin), a harmadik pedig a gyártó céget (LLC Visit) mutatja.

– A VS.hu megtalálta annak a nagy vihart kavaró kamulevélnek az eredetijét, amely a Corvinus feldarabolásáról számolt be. Az általuk előkapart dokumentum iktatási száma és aláírása is stimmel, a két rész közötti szöveget azonban kicserélték. A levél valóságtartalmában előzőleg is sokan kételkedtek, de voltak olyan hangok, amelyek szerint a hamis levélben leírtak nem állnak messze az általuk ismertektől. A kamulevél miatt egyébként az Emmi feljelentést tett.

Ismeretlenek kitettek egy pónit a háza előtt, amit ő befogott, és most új gazdát keres neki – kereste meg egy pécsi nő nemrégiben az állatvédőket. A Misina Természet- és Állatvédő Egyesület facebookos közleménye szerint azonban nem sokkal később kiderült: az állítólagos megtaláló a hét közepén feljelentette magát a hatóság megtévesztéséért. A Csillag nevű állatot ugyanis ő maga vásárolta, de mivel nem bírt vele, egy ismerőse tanácsára állt elő azzal a verzióval, hogy valaki kirakta a háza előtt. Az RTL Klub riportja az esetről.

Che Guevarával gitározó John Lennon, úszásoktatóként flörtölő Nikola Tesla, középső ujját felmutató Martin Luther King, Albert Einstein pszichológusnál – többek között ezeket a kamu fotókat is elemzi a Factually videója.