Kíváncsi voltam, milyen lehet az a könyv, amit Bill Gates a blogján előbb a 2012-es év, majd a Reddit felhasználóinak adott interjúban az elmúlt évtized legjobb olvasmányának titulált. A pszichológus Steven Pinker legutolsó könyvének, a The Better Angels of Our Nature: Why Violence Has Declined alapvetése az, hogy az erőszak a történelem folyamán folyamatosan csökkent, és – noha a híradók és napilapok tudósításai alapján ennek talán az ellenkezőjét gondolnánk – az ember még soha nem élt olyan békés világban, mint most. Pinker már a bevezetőben felhívja a figyelmet arra: tudja, hogy állításait sokan vitatni fogják, és azt sem garantálhatja senki, hogy az erőszak csökkenése a jövőben is folytatódik majd.

Hétszáz oldalas könyvéből az Urbanlegends.hu tematikájához talán az a rész passzol a leginkább, amelyben Pinker azt vizsgálja meg, valóban a 20. század volt-e az emberiség történelmének legvéresebb évszázada. Az 1900-as éveket ugyanis gyakran emlegetik így, nem egyszer hozzátéve azt is, hogy e kegyetlenségnek mi volt a kiváltója (beállítottságtól függően: az ateizmus, a darwinizmus, a kommunizmus, a kapitalizmus, a tudományos nézőpont előretörése, stb).

Tényleg a huszadik század volt a legvéresebb?

A szerző szerint ez egy tévhit, amit több tényező együttes hatása okoz. Egyrészt ha a halottak abszolút száma alapján akarjuk kikiáltani a 20. századot a legvéresebbnek, akkor nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy ebben a században a korábbiaknál jóval nagyobb volt a lakosság száma is (1950-ben például két és félszer annyian éltek a Földön, mint 1800-ban, négy és félszer annyian, mint az 1600-as években, hétszer annyian, mint 1300-ban, stb.) Másrészt ott van a történelmi rövidlátás jelensége is, amelynek köszönhetően az időben közeli eseményeket – az érzelmi hatások és bővebb információforrás következtében – nagyobb hangsúllyal érzékeljük, mint a távoliakat. Harmadrészt pedig az erőszak iránti érzékenységünk is folyamatosan nőtt az évszázadok során: míg egy kivégzés például egykor mindennapos vásári mulatság volt, ma a világ nagy részén elfogadhatatlan és embertelen horror.

Az ember által okozott húsz legnagyobb katasztrófát a világ aktuális népességével súlyozva Pinker azt találta, hogy az 55 millió halottal abszolút első helyezett második világháború a relatív lista kilencedik helyére csúszott, ráadásul e világégésen kívül más huszadik századi mészárlás nem is került a top 10-be.

haboruk_tortenelem

Trendet viszont a mészárlások kialakulásában Pinkernek a megfelelő súlyozások után sem sikerült megállapítania. Egy bővebb – százas – háborúlistát koordináták közé szorítva azt találta, hogy a történelem nagy mészárlásai egyenletesen oszlottak el az idők során. S bár úgy tűnik, az utóbbi kétszáz évben a “kisebb” háborúk megszaporodtak, Pinker szerint ezt akár az is okozhatja, hogy e korokból vannak részletesebb információink, és a régmúlt “kisebb” csatáinak emléke ködbe veszett az évszázadok során. Vagyis ahogy James Payne-t idézve leírja: minden olyan tanulmány, ami a halálos áldozatok számának időbeli növekedését mutatja, úgy, hogy közben nem korrigál a történelmi rövidlátással, nem mutat többet annál, mint hogy az AP hírügynökség világban dúló háborúkról szolgáltatott információi jóval átfogóbbak, mint a középkori szerzetesek írásai.

A történelmi rövidlátóságot ábrázolja az alábbi grafikon is, amelyet Rein Taagepera történész úgy készített, hogy egy vonalzóval végigment egy történelmi almanachon, és megmérte, a kötet mely évszázadokkal mennyit foglalkozott:

evszazadok_almanach

Az alapvető elemzői hibák feltárása után Pinker bemutatja a felemás huszadik századot, amelynek második felében – a két szörnyű világháború után – soha nem látott béke köszöntött az emberiségre. Pinker egy zérólistát hoz ennek szemléltetésére, amin többek között olyan elemek szerepelnek, mint hogy

– a század második felében nem vetettek be nukleáris fegyvereket,
– a szuperhatalmak nem vívtak egymás ellen direkt háborút,
– a legfejlettebb és a nyugat-európai államok sem harcoltak egymással, pedig utóbbiak egy évszázaddal korábban évente bonyolódtak újabb és újabb fegyveres konfliktusba.

Felteszi a kérdést is, hogy ennek a félévszázados nyugalomnak mi lehetett az oka. Sorra veszi a pusztító nukleáris háborútól való félelmet, a demokrata államberendezkedés elterjedését, a liberalizációt és a világégés után kialakult integrációkat, de mivel egyikben sem találja meg a tartós béke egyedüli okát, az emberi tényezők és a gondolkodás, továbbá a jogi környezet változása felől is megközelíti a kérdést.

Ezeket azonban mind egy-egy teljes fejezetben teszi meg, aminek részletesebb kifejtése túlmutat a bejegyzésen. Akit ennél mélyebben érdekel a könyv, az Amazonon megtalálja. Vitatkozni természetesen lehet Pinker elméletéről, de optimális esetben a teljes mű ismeretében érdemes.

(Illusztráció: fortepan.hu)