Tényellenőrzés: Így használnak ukránok élő pajzsként egy orosz lányt?
Brecht Castel belga tényellenőrző cikke azt mutatja be, hogyan adja el a háborús propaganda egy lvivi önbíráskodás valós fotóját egy mariupoli háborús bűnként.
Brecht Castel belga tényellenőrző cikke azt mutatja be, hogyan adja el a háborús propaganda egy lvivi önbíráskodás valós fotóját egy mariupoli háborús bűnként.
A hetvenes évek közepén egy valóságban meg nem történt tragédia híre járta be az országot. Hann Endre ezzel foglalkozó, 1976-os esettanulmányát azért is érdemes felidézni, mert az álhírek terjedésének megértéséhez is közelebb vihet.
A közelmúltban gyors egymásutánban két szőke kislány történetét kapta fel a világsajtó. Az alapszitu mindkét esetben ugyanaz volt: a romák által nevelt lányok túl fehér bőrűek és szőkék voltak, ergo csak emberrablás útján kerülhettek jelenlegi szüleikhez.
A kemencei kannibalizmusperre 230 évvel ezelőtt került sor. Az azóta publikált dokumentumokból hiába vált nyilvánvalóvá, hogy a cigányok nem ettek embert, a vád ma is fel-felbukkan.
Mai bejegyzésemben – A cigány kultúrák antropológiája és az Oláh cigányok Harangoson című tanulmányok segítségével – azt próbálom megmutatni, hogyan lehet másképp, jelen esetben a kulturális antropológia eszközeivel megközelíteni három, cigányokkal szembeni sztereotípiát.
Nem engedi el a magyar sajtó a veszprémi késelés román ihletésű szerb szálát. Akit érdekelnek az előzmények, az előző bejegyzésben utánanézhet. Az alábbiakban a történet egyre bizarrabb folytatását olvashatjátok.
„Hallani a televízióban, hogy bizony amelyik cigány nem volt érett arra, hogy ilyen helyen lakjon, azok felszedték a parkettát, avval tüzeltek a szoba közepén, ott főztek kondérban.” Egy ősrégi mítosz nyomában.