Újabb elismerés a médiatudatosság és a kritikai gondolkodás általános iskolai fejlesztésében tevékenykedő Idea Alapítványnak: az augusztusi Edison 100-as kategóriagyőzelem után a szervezet ezúttal a Telekom adományozási programjának egyik kedvezményezettje lett.

Az Idea Alapítvány célja segíteni a gyerekeket abban, hogy megbízható információkhoz jussanak. Ennek érdekében a szervezet iskolai oktatásba illeszkedő projekteket dolgozott ki, és tanárokat készít fel a tudatos médiafogyasztás elősegítésére.

Mi alapján oszt ki a Telekom 2 * 40 millió forintot?

A telekommunikációs cég első körben alapítványonként 5-5 millió forintos adománnyal, azaz összességében 40 millió forinttal támogatott meg négy fontos ügyet. Ezek az ügyek:

További 40 millió forint sorsáról a Telekom ügyfelei határoznak. Az ő “szavazataik” alapján dönt a cég arról, milyen arányban osztja fel a második 40 milliót a négy fontos ügy alapítványai között.

Hogyan segítheted az Idea Alapítványt?

Szavazni a Telekom azon ügyfelei tudnak, akik a Telekom alkalmazásban (Android, iOS) december 20-áig aktiválják a cég által felajánlott, ingyenes 10 napos korlátlan mobilnetet. Az aktiválás során dönthetnek a felhasználók arról, hogy A Digitális Mindenkié…, a Gyerekek Jövője…, az Egyenlő lehetőségek…, vagy a Minőségi Szabadidő 10 napos Ünnepi korlátlanság elnevezésű csomagot választják-e.

Telekom-előfizetőként az Idea Alapítványt úgy tudod támogatni, ha aktiváláskor A digitális mindenkié… csomag mellé teszed a pöttyöt. Az aktiválás menete:

  • Telekom app megnyitása,
  • Saját előfizetésre kattintás,
  • Kiegészítő szolgáltatásra kattintás,
  • Netbővítők / Egyszeri, akár 0 Ft,
  • A Digitális Mindenkié 10 napos Ünnepi korlátlanság csomag kiválasztása és bekapcsolása.

Mik a tervei az Idea Alapítványnak a támogatással?

Az adományból az Idea Alapítvány egyrészt egy olyan applikációt fejlesztene, amely az információ szűréséhez szükséges ismereteket és készségeket fejleszti játékos formában. A tervek között szerepel emellett a tanárképzések vidéki helyszínekre történő kiterjesztése, valamint egy virtuális közösségi tér létrehozása a programban korábban részt vett pedagógusokkal való, hosszú távú kapcsolattartáshoz.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez!