Neil deGrasse Tyson az MVM Future Talks technológiai-tudományos talkshow vendégeként beszél majd az emberiség adatvezérelt jövőjéről. A hvg.hu ennek apropóján készített interjút az amerikai asztrofizikussal.

Ebben a kérdésre, miszerint miként lehetséges, hogy a tudományos élet virágzása közepette egyre több követője van az áltudományoknak is, Tyson ezt a választ adja:

“Erre sajnos nem tudom a választ, de azt gyanítom, a probléma forrása az lehet, hogy miképpen tanítják a természettudományos tárgyakat az iskolákban. Ha megnézzük, a legtöbb helyen a tudományt egy információhalmazként oktatják. Ezek az információk ott vannak a könyvekben, meg kell tanulni, majd jön a teszt, a dolgozat, és mehetünk tovább. Aztán jön az, hogy meg kell tanulni, mit fedeztek fel a tudósok. Ez viszont magával hozza azt, hogy egy idő után az ember felteszi magának kérdést: mégis miért lenne a tudósoknak igazuk, ha később egy másik megcáfolja a korábbi felfedezéseket? És végül azt gondolja: a tudomány épp olyan ingatag, annyira gyenge lábakon áll, mint bármi más, amit az ember alkotott. Pedig ez nincs így. Ha a természettudományokat folyamatként tanítanák, mint a természet és a világ megismerésével kapcsolatos módszert és eszközt, akkor rögtön érthetővé válnának az összefüggések. Mindennek az lenne az eredménye, hogy a laposföld-hívőkre az ember nem csak legyintene, hogy márpedig a Föld gömbölyű, hanem képesek lennénk érvelésekkel alátámasztani, hogy miért nem úgy van, ahogy ők gondolják.”

A szkepticizmussal kapcsolatban az asztrofizikus rámutat: sokan – tévesen – azt gondolják, hogy ez azt jelenti, mindenben kételkedni kell. Ez azonban szerinte nem így van: a szkepticizmus során értékelni kell a bizonyítékokat, és azok alapján mérlegelni.

“Ha valamit nagyon kevés bizonyíték támaszt alá, akkor nincs értelme azt mondani, hogy én mégis elhiszem, mert nekem az esik jól, vagy azt akarom, hogy az legyen az igaz” – mutat rá Neil deGrasse Tyson.

Neil deGrasse Tyson – az MVM Future Talks bemutatása szerint – amerikai asztrofizikus, tudományos ismeretterjesztő személyiség. A New York-i Hayden Planetarium igazgatója és az Amerikai Természettudományi Múzeum asztrofizikai részlegének kutatási munkatársa. Youtube-videóit milliók követik, népszerű podcastet készít, továbbá műsorvezetője és szerkesztője a National Geographic Kozmosz: Lehetséges világok című új sorozatának.

A hvg.hu teljes interjúját elolvashatod itt.

Illusztráció: Kovács Andrea / Kurszan.com

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez!