A fizetős Facebook rémképe évek óta visszatérő eleme a közösségi oldallal kapcsolatos, félrevezető felhívásoknak. Ezzel kapcsolatban a Facebook többször is elmondta: nem tervezik a szolgáltatás általános fizetőssé tételét.

Ettől függetlenül a platform bizonyos elemeinek monetizálása rendre felmerül, mint az történt a cég 2021-es Community Summit eseményén is, ahol a vállalat új csoportfunkciók tesztelését jelentette be.

A hvg.hu szerint az egyik ilyen újításban az adminok a csoportokon belül létrehozhatnak exkluzív, fizetős alcsoportokat is. Ezek tagjai minőségibb tartalmakhoz férhetnek hozzá, és bennfentes beszélgetésekben vehetnek részt.

A platform szeretné elkerülni, hogy a főként a tartalomgyártók támogatására létrehozott, egyelőre csak tesztelt megoldást arra használják majd a felhasználók, hogy a fizetős falak mögé rejtsék a platformon tiltott tartalmaikat.

A Facebook tájékoztatása szerint emellett a csoportok támogatásgyűjtési és termékértékesítési lehetőségeit is tesztelik.

A netes félretájékoztatás trendjeit ismerve nem elképzelhetetlen, hogy a mostani tesztekkel kapcsolatban újra megjelennek majd a teljes Facebook fizetőssé tételével kapcsolatos posztok is – úgyhogy figyeljetek az ezzel kapcsolatos híradásokra!

Illusztráció: about.fb.com

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez!