A cég közleménye szerint a hívásban egy bank alkalmazottjaként bemutatkozó személy azzal keresi meg az ügyfelet, hogy gyanús pénzmozgást észlelt a számláján. Ha a hívás alatt kiderül, hogy a hívott nem az adott bank ügyfele, akkor eljátszanak egy átkapcsolást a számlavezető pénzintézethez, vagy újabb telefonhívás érkezik, immár a számlavezető banknak kiadva magukat.

A csalók a hívás során jellemzően bankkártya adatokat kérnek el, majd ezt követően megkérik az ügyfelet bankkártyalimit-emelésre, illetve push/SMS üzenetben érkező hitelesítő kód megadására, esetleg távoli segítségnyújtásra alkalmas szoftver telepítésére (például AnyDesk), vagy épp „biztonságos bankszámlára” történő átutalásra.

A bank azt kéri, hogy hasonló próbálkozások esetén legyünk körültekintők. Ne adjuk meg az adatainkat, szakítsuk meg a hívást, és jelezzük azt a CIB Bank telefonos ügyfélszolgálatán – javasolják.

A CIB Bank arra is emlékeztet: bár rendszeresen keresik ügyfeleiket e-mailben és telefonon, soha nem kérik a következőket:

  • PIN kód, telefonos azonosító kód, belépési jelszó, bankszámlaadatok (számlaszám, limit, egyenleg stb.) és bankkártyaadatok.
  • Egyes beállítások vagy funkciók frissítéséhez szükséges újrahitelesítés/engedélyezés.
  • Távoli hozzáférést biztosító program telepítése az online bankolásra használt készülékre.

Abban az esetben, ha a banki adatok már illetéktelenek kezébe jutottak, a CIB azt javasolja:

  • Tegyünk rendőrségi feljelentést.
  • Bankkártyaadatok kiadása esetén azonnal tiltsuk le a kártyát a CIB24 telefonos ügyfélszolgálaton keresztül (+36 1 4 242 242).
  • Telefonos azonosító kód, illetve internetbankhoz/mobilalkalmazáshoz kapcsolódó belépési adatok kiszivárgásakor pedig vagy állítsuk vissza a telefon gyári beállításait, vagy – CIB Bank Mobilalkalmazás és #withKEY esetén – regisztráljuk újra az alkalmazást, vagy – CIB Internet Bank esetén – telepítsük újra az internetbankot!

További, netbiztonsággal kapcsolatos cikkek az Urbanlegends.hu-n.

Illusztráció: pixabay.com

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez!