A magyar felirattal futó videóban Henkét látni, ahogy a Bundestagban beszél. A videót azonban az AFP szerint úgy szerkesztették meg, hogy abból éppen az ellenkező következtetést lehet levonni.

A felvétel ráadásul nem is friss: 2019 októberében készült, jóval az első koronavírusos esetek bejelentése előtt. Így aztán nem is a koronavírus a téma, hanem egy kanyaróoltást előíró törvény. Ezzel kapcsolatban pedig Henke kifejezetten azt mondta, hogy a törvénynek a kényszeroltás nem része.

A felvételen egy Markus Söder bajor miniszterelnökkel készült interjúból is bevágtak egy részletet. A két videó összevágása azt sugallja, hogy Söder is erővel akarja beoltatni a gyerekeket, de ez az AFP szerint szintén nem igaz.

Az AFP arra is felhívja a figyelmet, hogy a Facebook-bejegyzések az oltásokat “génterápiának” nevezik. Ez az – alaptalan – állítás nem új: az AFP Ténykérdés ebben a cikkben már elmagyarázta, hogy az mRNS koronavírus elleni oltások nem módosítják az emberi DNS-t.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez!