A Laffer-görbe az adókulcsok és az adóból befolyó bevételek kapcsolatát mutatja be. Üzenete pedig leegyszerűsítve annyi: a magasabb adókulcsok mellett az emberek kevesebbet akarnak dolgozni, amitől csökken a nemzeti jövedelem.

A fordított U alakú görbét előszeretettel használták adócsökkentéseik igazolására a nyolcvanas évek politikusai, többek között az 1980-ban amerikai elnökké választott Ronald Reagan és az 1979-ben brit miniszterelnökké választott Margaret Thatcher is.

A gondolatot egy anekdota Arthur Laffer közgazdászhoz kapcsolja. Laffer állítólag 1974-ben, a washingtoni Two Continents étteremben rajzolta fel a görbét egy szalvétára a Fehér Ház két nagyhatalmú emberének, Dick Cheney-nek és Donald Rumsfeldnek. A történetet pedig Jude Wanniski újságíró tette széles körben ismertté 1978-as könyvében.

A Laffer-görbével több szinten lehetne foglalkozni:

  • Megnézhetnénk például, mennyire volt eredeti Arthur Laffer megfigyelése. Ezt egyébként Laffer sem állította, a történelmi előzmények között pedig a 14. századi Ibn Khaldún, John Maynard Keynes, Adam Smith és Andrew Mellon gondolatait szokták emlegetni.
  • Vagy elemezhetnénk a megfigyelés hasznát napjaink gazdaságaiban. A rövid válasz: politikusok általában többre értékelik, mint a közgazdászok, és megítélése erősen függ a politikai irányultságtól is.
  • Továbbá utánajárhatunk a görbe keletkezését bemutató anekdotának és a pár éve múzeumba került emléknek is. Ez a bejegyzés ez utóbbi témáról fog szólni, Robert J. Shiller Narratív közgazdaságtan című könyve és a New York Times témával foglalkozó, 2017-es cikke alapján.

Ez lenne a híres szalvéta?

Laffer spontán illusztrálásának történetét a vacsorán jelen lévő újságíró, Jude Wanniski 1978-as könyvéből ismerhette meg a világ. Mint arra Robert J. Shiller könyvében rámutat: Wanniski 2005-ös halála után a felesége talált egy szalvétát, rajta az addigra világhírűvé vált Laffer-görbével.

A jelenleg az amerikai történelmi múzeum tulajdonában lévő szalvétáról a múzeum kurátora, Peter Liebhold így írt az intézmény honlapján:

“Minden múzeumi kurátor keresi-kutatja azt a csodálatos, ikonikus ereklyét, azt a legendás műkincset, amely megjelenésében is érdekes, és az amerikai történelem egyik nagy pillanatát is képviseli. Sajnos ritkán akad a kezünkbe efféle kincs, és a legjobb történetekről néha kiderül, hogy csupán kitalációk. Néha viszont aranyra bukkanunk. Engem ért az a szerencse, hogy teljesítsem a lehetetlent, és megszerezzek egy elképesztő történetet az amerikai üzleti élet történelméből, egy olyan történetet, amely megváltoztatta a politikát, forradalmasította a gazdaságot, és még a társadalomra is hatással volt – ennél nincs értékesebb lelet.”

Robert J. Shiller: Narratív közgazdaságtan (ford.: Garamvölgyi Andrea)
Laffer-görbe szalvétára írt változata
Fotó: National Museum of American History

Vagy csak egy másolat?

A gond csak az, mutat rá Shiller, hogy maga Laffer másképp emlékezik a történetekre. Egészen pontosan arról beszél, hogy őt “az anyja úgy nevelte, hogy ne tegyen tönkre semmilyen szép holmit”. Vagyis biztosan nem firkált volna egy éttermi textilszalvétára. És nem is tudott volna ilyen szépet alkotni késő este, borozás közben.

A New York Times 2017-es cikkében Laffer további részleteket is hozzátesz cáfolatához:

  • Állítása szerint az eredeti szalvéta papírból volt.
  • A múzeumos szalvéta dátumozása 1974. szeptember 13-ai, miközben a szóban forgó találkozóra a ’74 novemberében tartott félidős választások után került sor.
  • Ráadásul Donald H. Rumsfeldnek van címezve, aki viszont nem is volt jelen a mítingen. Laffer ugyanis Cheney-vel, Wanniskivel és az akkoriban a republikánus pártnál dolgozó Grace-Marie Arnett-tel találkozott aznap este.

A New York Times cikkében Laffer elismeri, hogy ő írt a múzeumba került szalvétára, de valószínűleg csak évekkel később, Jude Wanniski kérésére. Hogy miért szignózott az emlékreplika-szalvétára utólag szeptemberi dátumot, és miért volt Rumsfeld a címzett? New York Times-nak adott válasza szerint egész egyszerűen nem volt biztos a dátumokban és személyekben. (A cikkben képbe jön még egy 1975-ös, már Rumsfelddel és Cheney-vel közös találkozó és egy újabb szalvéta, de ezzel – mivel csak feltételezésről van szó – már nem bonyolítanám tovább a történetet.)

Az utólagos újrarajzolás teóriáját valószínűsíti az ominózus beszélgetésen résztvevő Grace-Marie Arnett visszaemlékezése is. Arnett élénken emlékezik egyrészt arra, hogy az eseményre a félidős választások után került sor – előtte ugyanis Texasban dolgozott. Másrészt arra is, hogy a szalvéta papírból volt. Memoárjában Dick Cheney is arról írt, hogy a beszélgetésre a republikánusok lebőgését hozó félidős választás után került sor. Sőt, halála előtti visszaemlékezésében maga Wanniski is cáfolja Rumsfeld jelenlétét az étteremben, és ő is papíralátétről és decemberi találkozóról ír.

Mindezek ellenére a textilszalvétát 2013-ban megszerző kurátor, Peter Liebhold a New York Times-nak nyilatkozva kitartott amellett, hogy a műtárgy a Two Continents étteremből származik és eredeti.

A Laffer-görbe történetének sikere

Shiller szerint – aki a könyvében egyébként különféle narratívák gazdasági hatásaira hívja fel a figyelmet – a Laffer-görbe gondolatának vírusszerű terjedéséhez Wanniski színesen előadott anekdotája is hozzájárult.

“Abszurdnak tűnhet mindebből azt a következtetést levonni, hogy a sztori egyetlen eleme, egy szalvétára skiccelt rajz segített elterjeszteni a történetet. Rengeteg tudományos bizonyíték igazolja azonban, hogy a szokatlan vizuális ingerek támogatják az emlékezetet, és sokat segíthetnek abban, hogy egy narratíva ‘ikonikussá’ váljon. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenki a szalvétasztorira emlékszik. Inkább arról van szó, hogy egy ilyen apró részlet, mint egy szalvétára rajzolt grafikon, kezdetben a felejtési ráta fölé tudta emelni a narratíva fertőzési rátáját.

A Laffer-görbe a gazdasági teljesítmény fogalmát testesíti meg egy bárki számára könnyen érthető formában. Wanniski egyetlen adat nélkül is elhitette, mit jelent, ha a Laffer-görbe rossz oldalán állunk. Az egyszerű ábrából könnyű arra következtetni, hogy az adókulcsok csökkentésével jelentősen megugrana a nemzeti jövedelem. A közgazdaságtanban járatlan, de a számok iránt érdeklődő laikusoknak ez a magyarázat megdöbbentő volt, és elég ragályos ahhoz, hogy vírusszerűen terjedjen el, annak ellenére, hogy a közgazdászok megcáfolták, és kijelentették, hogy az Egyesült Államok a Laffer-görbének valójában nem a kevésbé eredményes, leszálló ágában van”

– írja Shiller.

Nyitókép: Sharon McCutcheon / Unsplash

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!