A Televele Médiapedagógiai Egyesület és az Urbanlegends.hu közös projektje, az Idea Alapítvány 2019 óta kínál ingyenes és akkreditált tanárképzéseket, megalapozva ezzel a kritikai médiaműveltség iskolai fejlesztését. Mivel a 2020-ra tervezett képzések nagy részét a járvány miatt el kellett halasztani, tavasszal ötletelni kezdtünk a kényszerszünet áthidalására. Ennek eredménye lett egyrészt egy koronavírussal kapcsolatos álhírek felismerését segítő gyorstanfolyam, másrészt egy november közepén elindított e-learning készlet első három fejezete.

Az Idea Alapítvány honlapján szabadon elérhető fejezetek részletesen foglalkoznak a leggyakoribb közlői szándékok bemutatásával, az internetes reklámüzenetek felismerésével, valamint a trollkodás jelenségével. A csomag segítségével a tanárok akár kényszerű távoktatás keretein belül, akár házi feladatnak feladva is feldolgozhatják a témákat.

Fedezd fel, milyen célból szólnak hozzád!

Ahhoz, hogy el tudjuk dönteni, hihetünk-e egy információnak, érdemes elgondolkodni azon: vajon mit akar a közlő elérni az üzenetével. A szándék felismerése azért fontos, mert így megérthetjük az általa közvetített üzenetet, és elkerülhetjük a rejtett befolyásolást. Tovább a kurzusra >>>

Így ismerd fel a reklámozást!

Ebben az e-learningben bemutatjuk az online hirdetések jellemző formáit, valamint szót ejtünk arról, miért közeledett egymáshoz az idők folyamán a reklám és a hír az online médiában, és ennek milyen következményei lettek a tartalomgyártás szempontjából. Tovább a kurzusra >>>

Így ismerd fel és kezeld a trollokat!

Ha felismerjük a közlő szándékát, egyszerűbben eldönthetjük, mit tegyünk az információval – különösen igaz ez a trollkodásra. Tananyagunkban bemutatjuk, mi az online trollok célja, milyen jelek segítenek felismerni őket, és hogyan érdemes reagálni rájuk. Tovább a kurzusra >>>

A csomag egyszerre kínál lehetőséget a bemutatott jelenségek játékos megismertetésére, valamint az átadott ismeretek értékelésére – ugyanis mindegyik tananyaghoz ellenőrző tesztsor is készült.

Illusztráció: Grianghraf / Unsplash.com

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!