Bár a tudományos álláspont szerint a szakszerű maszkviselés csökkentheti a koronavírus-járvány terjedését, a világban sokfelé születtek mozgalmak a maszkhordás megtagadására. Vannak, akik egyszerűen csak nyűgnek érzik hordásukat, mások egyenesen azt hirdetik, hogy a maszk elősegíti a vírus terjedését (szóhasználatukban: “aktiválja saját vírusainkat”).

A Conversation cikke arra mutat rá, hogy a maszkokkal szembeni ellenkezés nem újkeletű az Egyesült Államokban, és többek között az 1918-19-es nagy influenzajárvány idején is léteztek hasonló rétegmozgalmak.

“Hazafias kötelesség”

Az 1918-as influenzajárvány idején az amerikaiak azt tették, amit – hatékony védőoltás és gyógyszer hiányában – egyedül tehettek: különféle korlátozó intézkedésekkel próbálták csökkenteni a járvány terjedését. Az iskolákat és gyárakat átmenetileg bezárták, a nyilvános összejöveteleket betiltották, a fertőzötteket pedig karanténba helyezték.

Érdekes módon sok helyen mégsem ezek a nehezen betartható és fájó intézkedések váltottak ki nagy felzúdulást, hanem a maszkviselés kötelezővé tétele – írja cikkében Alexander Navarro, a Michigani Egyetem orvostudományi központjának egyik vezetője. Pedig a maszk viselését a közegészségügyi szolgálat, több állami egészségügyi hatóság és a Vöröskereszt is támogatta. Az országszerte megjelent plakátokon a maszkviselést hazafias kötelességként és felelős magatartásként jellemezték.

Persze ezek a maszkok korántsem nyújtottak olyan biztonságot, mint mai társaik. Az elsősorban gézből készült védőeszközök értelmét többen is kétségbe vonták, ráadásul hatékonyságukat helytelen viseletük, nem egy esetben praktikus okokból történő átalakításuk is rontotta (újságcikkek szerint például phoenixi szivarosok lyukat vágtak a maszkjukba a kényelmesebb dohányzás elősegítésére).

Mit szólna hozzá egy ősember?

De hiába az egészségügyi ajánlások, sok helyen már a maszkviselés kötelezővé tétele sem volt egyszerű. Az ellenzők egy része hol autokratikusnak és alkotmányellenesnek minősítette az ezt elrendelni kívánó határozatot, máshol pedig azzal érveltek, hogy a maszkviselés csak csökkentené az emberek éberségét, és ezáltal hamis biztonságérzetet keltene. Egy oaklandi orvos azzal próbálta a maszkviselést nevetségessé tenni, hogy egy vitában arról fantáziált, vajon mennyire nézné őket bolondnak egy városukban esetlegesen felbukkanó ősember.

De még ahol sikerült is kötelezővé tenni a maszkviselést, ott sem ment könnyen a rendelet betartatása – egyes helyeken még börtönbüntetéssel és pénzbírsággal való fenyegetéssel sem sikerült mindenkit rávenni a maszk használatára. A munkásoknak túl kényelmetlen volt egésznapos viseletük, a boltosok pedig – saját üzleti érdekükben – jobbnak látták nem vegzálni maszk nélkül érkező vásárlóikat.

A rendelet betartatását egyes városokban direkt e célra felvett háborús veteránokra, más helyen a rendőrségre bízták. Az egyik legemlékezetesebb ezzel kapcsolatos intézkedés során egy San Francisco-i egészségügyi hivatalnok 1918 októberében három embert – köztük két ártatlan járókelőt – is meglőtt, miután egy James Wisser nevű férfi megtagadta a maszk felvételét, majd agresszíven viselkedett vele szemben. A kezén és lábán is meglőtt férfit kórházba szállították, ahol aztán letartóztatták.

Maszkellenes Liga

Különösen nagy volt az ellenállás azokon a helyeken, ahol a lakosoknak rövid szünet után újra elő kellett venniük maszkjaikat. San Franciscóban például Maszkellenes Liga alakult, amely 1919. január 25-ére tüntetést szervezett arra válaszul, hogy a városvezetés – a betegség újbóli fellángolása miatt – január közepén másodjára is bevezette a maszkhordási kötelezettséget. Navarro szerint a szokatlanul erős felháborodást minden bizonnyal az váltotta ki, hogy időközben véget ért az első világháború, és a nemzeti összetartás érzetének enyhülésével az emberek már nehezebben fogadták el a mindennapjaikba történő beleszólást.

A Liga egy helyi görkorcsolyapályán megtartott összejövetelén egyes források szerint 2000-en, mások szerint 4500-an gyűltek össze. A szervezet – amelynek tagjai között szép számmal akadtak orvosok és hivatalnokok is – két nappal később petícióban követelte a szabályozás eltörlését. Hogy ennek hatására, vagy a hivatalos indokként megfogalmazott javuló statisztikák miatt, de a városvezetés végül február elején visszavonta a maszkviselési kötelezettséget.

A History.com cikke szerint az ilyesfajta szervezett ellenállás persze inkább számított kivételnek az országban, mint általánosnak.

Az amerikai maszkhordás magyar visszhangja

A tengerentúli maszkrendeletek híre idővel Magyarországra is eljutott. Az Ujság 1920. február 10-ei számában – “az amerikai misszió áldásos működésében tevékenyen résztvevő Laurvik Nilsen Jánosné, született Pálos Elma” megkérdezésével – első kézből számolt be a magyar olvasóknak San Francisco influenza elleni védekezéséről. Pálos Elma a betegség elleni küzdelem fordulópontjaként az általa William Hassler városi tisztifőorvos nevéhez kapcsolt maszkhordási rendeletet nevezte meg:

“Kivétel nélkül mindenki köteles volt egy, négyszeres gézből öszeállitott álarczot viselni. Az álarcz befödte a szájat és az orrot és a fülhöz történt erősítés által lehetett azt az arczon viselni. Szigorú törvény parancsolta ezt mindenkire, legalább egy heti fogház- és nagy pénzbüntetés várt azokra, akik a törvény rendelkezése ellen vétenek. Két ilyen álarczot kellett beszerezni mindenkinek. Mikor sétáról hazamentünk, otthon a használt álarczot forró vízben kellett dezinficziálni és a legközelebbi kimenőhöz a másik álarczot kellett használni.”

Az Ujság egy másfél évvel korábbi, 1918 októberi cikke a humor eszközével nyúlt a témához: “A védekezés legtökéletesebb módjára nem az orvosi tudomány fog rávezetni, hanem a humor. Egy ötletes társunk találta ki a spanyol betegség kiirtásának biztos módját. Gázmaszkokat kell viselnünk. Szépek nem leszünk … de roppant egészségesek.”

Az újságíró kérdésére, miszerint mindez nem okozott-e ellenérzéseket a lakosságban, Pálos Elma így válaszolt:

“Mikor a városba más vidékről jöttek emberek, ezek borzasztóan mulattak a sok álarczon, mert tényleg kissé kómikus volt az ügy. Ezért sokan megszegték a törvényt, de ezeket nyomban letartóztatták. San-Franciscóban igen sok szép amerikai nő van. Ezek nagyon leleményesek voltak. Valóságos török nőknek öltözködtek át. A visszataszító maszk fölé fehér fátyolt helyeztek. Ez érdekesebbé varázsolta őket. Sok szép szempár villogott a teljesen elfedett, letakart női arczokból a járókelők felé. Sok baj volt azokkal is, akik nem közönyösségből, hanem meggyőződésből renitenskedtek. Ott van például az úgynevezett “Kereszténytan“ vallás (Christian Science). Ennek a szektának a hívei nem hisznek semmiféle betegségben, sem pedig gonoszságban. Ők tehát tagadják az influenza létezését is. Ebből kifolyólag vonakodtak a törvénynek engedelmeskedni. De a hatóság valósággal kényszerítte őket az álarcz viselésére.”

Az álarcok hatákonyságáról Pálos Elma így vélekedett:

“Amikor kötelezően mindenki — kivétel nélkül — viselte a gézálarczot, San Franciscóban egy hét múlva teljesen megszűnt a járvány. Akkor aztán megszűnt az álarcz-kényszer is. Három hét múlva újra kezdődött a járvány. A kötelező álarcz-viselet ismét életbe lépett. Akkor aztán a ragályos betegség pár nap múlva végleg eltűnt a láthatárról.”

A maszkok szerepe az 1918-19-es influenza elleni védekezésben

Tudományos szempontból nézve persze egyáltalán nem ennyire egyszerű a képlet. A History.com fent idézett cikkében megszólaló szakértők szerint a maszkok védekezésben betöltött szerepét utólag nehéz megítélni. Annyi azonban elmondható: azok az amerikai városok, amelyek szigorúbb egészségügyi korlátozó intézkedéseket vezettek be, és azokat hosszabb ideig fenntartották, jobban teljesítettek a védekezésben. Mindezt tették úgy, hogy akkoriban még nem álltak rendelkezése olyan széleskörű és valós időben frissülő adatok, valamint bonyolult adatfeldolgozási módszerek, mint napjainkban.

Nyitókép: National Archives

Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!