A cikk apropója egy közelmúltbeli baráti összejövetel, amelyen szokás szerint megint csak szóba jött a Seven Nation Army című szám manchesteri feldolgozása. Bunkó brit turistát imitálva ezt az egysorost énekeljük körülbelül másfél éve minden buliban megfelelő mennyiségű alkohol elfogyasztása után. De még a társaságban sincs mindenki tisztában vele, honnan ered a dallam.
Én mindeddig úgy tudtam, hogy a The White Stripes számának gitárhátterét az olasz szurkolók vitték a focilelátókra 2006 tavaszán, és tették világszerte ismertté az az évi németországi világbajnokság alatt. Utóbbi így is van, azt azonban, hogy a dallam belga közvetítéssel került az olasz lelátókra, csak azután realizáltam, hogy utánaolvastam a Wikipédián.
A Club Brugge szurkolóinak milánói bevetése
Mint az a Deadspin cikkéből kiderül: a Seven Nation Army című szám focilelátós pályafutása már évekkel a 2006-os vébé előtt, 2003 októberében elkezdődött.
A debütálás helyszíne Milánó volt, ahol az AC Milan fogadta egy Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen a Club Brugge-t. A vendégcsapat szurkolói, a Blue Army tagjai egy bárban hangoltak a meccsre, és mulatozás közben annyira rákattantak az egyik ott hallott dal gitáralapjára, hogy még a stadionba is magukkal vitték. És mivel szerencsét hozott – meglepetésre aznap este a belga klub 1-0-ás győzelmet aratott – az új rigmust hazavitték magukkal, sőt egy idő után ez lett stadionjuk gólünneplő dala.
A római ultrák “visszaveszik” a Seven Nation Armyt
Aztán úgy adódott, hogy a belga csapat 2006 februárjában az AS Romát látta vendégül az UEFA Kupában. Van fent egy videó a YouTube-on, amin hallható, ahogy a Brugge szurkolók a 61. percben, klubjuk egyenlítése után rázendítenek a dallamra, majd kicsivel később azt is láthatjuk, hogy amikor a Róma újra megszerzi a vezetést, már az olasz csapat szurkolók is eleresztenek pár “Po po po po po poo pooo”-t.
“Soha nem hallottam azelőtt ezt a számot” – idézi a Deadspin a rómaiak kapitányát, Francesco Tottit – “de a Brugge elleni meccs óta nem megy ki a fejemből. Fantasztikusan hangzott ott a pályán, és a közönség is imádta.” Olyannyira, hogy a római szurkolók is hazavitték magukkal a szurkolói dallamot.
Rajtuk keresztül aztán fél Olaszország megismerte a dalt, és a vébére a válogatott szurkolóinak nem hivatalos himnuszává vált. Mire győztesen hazaértek Németországból, egész Olaszország ezt dúdolta, egy júliusi milánói Rolling Stones koncerten pedig már Alessandro Del Piero és Marco Materazzi vezényelte a rajongóknak a “po po pooo”-t, Mi vagyunk a bajnokok szöveggel.
Mindenki büszke rá
A sikernek természetesen az alkotók is örültek, a detroiti együttes részéről Jack White-ot még az sem zavarta, hogy a dallamot dúdolók nagy részének fogalma sincs arról, honnan származik a rigmus.
A Brugge szurkolói is büszkék voltak “találmányukra”, a klubvezetés néhány éve mégis úgy döntött, hosszú idő után más számra cseréli a gólünneplő dalt. 2012-ben ezért a hagyományőrzők facebookos oldalt indítottak, követelve: állítsák vissza a Seven Nation Armyt. Felhívásukról Belgium-szerte sok cikk született, de a Facebook oldalról nem derül ki, mi lett a felbuzdulás eredménye.
Ennyi a dal európai története, a Deadspin-cikkből persze az is kiderül, miként hódította meg a dal a tengerentúlon az amerikai foci világát. Én azonban most brutális Seven Nation Army túladagolástól szenvedve elbúcsúzom a témától, méghozzá egy hamburgi kikötői születésnapi bulin készült felvétellel.
