Tavaszi szél vizet áraszt
A bejegyzés apropója Dési János facebookos bejegyzése, amely a Tavaszi szél vizet áraszt betanításának egy epizódját idézi fel:
“A koncert előtti napra, július 26-ra pedig nagy fogadást szerveztek az akkori Intercontinental szállóba, ahová a hazai közélet legjelesebbjeit invitálták meg. Mester Ákos, a reformista és megkerülhetetlen 168 óra című műsor felelős szerkesztője is a vendégek közt volt, ám ő nagylelkűen átadta a meghívóját Farkas Zoltánnak. Ha egyszer úgyis ő dolgozik ezen az ügyön. Farkas Zoli puccba vágta magát és izgatottan elindult a fogadásra. Annyira izgatott volt, hogy tévedésből egy órával elnézte az időpontot. Mint később kiderült, szerencsére nem egy órával később ért oda, mert akkor ez a történet sem születhetett volna meg. De ezt akkor még nem sejtette. Csak azt, hogy valami gond lehet. Bolyongott elveszetten az Inter épületében, egyre inkább gyanakodva, hogy valami nem stimmel, ugyanis sehol sem találta a fényesnek hirdetett partit. És ekkor, amikor már minden reményét elveszítette, az orra előtt felpattant egy ajtó és kilépett rajta Mercury. Odaügetett Zolihoz és azt a logikus kérdést tette fel, hogy tud-e magyarul. Az igenlő választ hallva felettébb elégedetten bólogatott, talán még a szája szélét is megnyalta. De ez azért nem teljesen biztos ma már. De az igen,hogy előrántott egy cetlit,amelyen a „Tavaszi szél” szövege volt olvasható, már annak, aki tud magyarul olvasni, és arra kérte rádiós barátunkat, hogy tanítsa meg neki a dalt. Zoli ma úgy emlékszik, hogy egy pillanatig úgy gondolta, enged a kapacitálásnak és el is énekli a minden magyar gyermek által jól ismert nótát. De aztán győzött férfias szemérme. A világ egyik legjobb énekesét talán mégsem neki kellene egy még oly egyszerű dallamvilágból sem korrepetálnia. Így hát a szövegre szorítkoztak. S felteszem Farkas Zoli a maga szokott alaposságával vette át Tavaszi szél vizet áraszt/virágom, virágom/minden madár pááárt váháálaszt/ virágom virágom sorokat. Ahogy ma elnézem ezt a felvételt, mester és tanítványa egyaránt nagyot alkotott.” – idézi a cink.hu Dési facebookos bejegyzését.
(A szöveget olvasva rögtön írtam is egy gratuláló levelet Zolinak, aki közel egy évig főszerkesztőm volt a hvg.hu-nál. Zoli annyiban kiegészítette, pontosította a visszaemlékezést, hogy a szöveg alapos átvételére sajnos nem volt idejük. Épp csak belekezdtek egy kis kiejtésgyakorlásba, ami legfeljebb két-három percig tartott, azután Mercuryt visszaszólították.)
A bájatorbegi kevört
A második anekdotát a Lángoló Gitárok blog egy interjújából vadásztam, és a Queen előzetes terepfelmérésének állít emléket.
“A Queen mindig előreküldte az egyik tagját tájékozódás céljából, mielőtt egy számára ismeretlen országban lépett volna fel. Hozzánk Brian May és két kísérője érkezett jó egy hónappal a koncert előtt. Éppen őket vártam az Intercontinentalban – ugyanis az egyik fontos dolog, amiről meg akartak bizonyosodni, hogy a helyi szervezők meg tudják-e védeni az inkognitójukat –, amikor hívást kaptam. Angolul szólt bele egy hang, és elmondta, hogy lerobbant a limuzinjuk, de eljutottak valahogy a legközelebbi falu kocsmájáig. „Merre vannak?” – kérdeztem rémülten. „Valami bájatorbegi a hely neve” – hangzott a válasz. Tehát a biatorbágyi kocsmához kellett hajtanom lóhalálában, miközben lelki szemeim előtt már a falu teljes lakossága rárontott Brian Mayre, és a ruháit tépkedte. Berohantam a helyre, ami egy lepukkant, füstös vidéki kocsma volt, férfiak üldögéltek az asztaloknál a hosszúlépésükkel, szemben pedig egy mindenféle kilöttyintett lőrétől nedves fémpult, amin három, tetőtől talpig bőrruhába öltözött ember könyökölt. És hihetetlenül boldogan vigyorgott! Egy fillér nem volt náluk, csak hitelkártya, a kocsmáros meg vállon veregette és megkínálta őket keverttel, Brian még évekkel később is emlegette, hogy milyen finom volt a kevört. Megvendégelték anélkül, hogy bármi sejtelmük lett volna arról, hogy ő a Queen gitárosa, és ez rendkívüli boldogsággal töltötte el.”
“Robbantson nyugodtan”
A harmadik sztori pedig Hegedüs László Multimedia-igazgatóval tavaly készített hvg.hu-interjúból származik, és a koncert előtti és alatti bonyodalmakról számol be:
“A Népstadionbeli koncert tele volt problémával: voltak bombafenyegetések, de szerencsére minden alkalommal én vettem fel a telefont, és azt mondtam – robbantson nyugodtan. A show elbűvölően sikerült, ezért is lett később a címe Varázslat, bár ez a hangulatra volt inkább igaz. A zenekar a színpadon rengeteget hibázott, elsősorban azért, mert zavarták őket a kamerák, főleg az, hogy az operatőröknek 10 percenként filmkazettát kellett cserélni. A közönség ebből semmit nem vett észre, akik pedig a VHS-t látták, egy tökéletes Queen produkciót kaptak.”
És egy sokkal távolabbi közeli
Nekem is van saját sztorim a Queen pesti koncertjével kapcsolatban, igaz én – már csak a koromból fakadóan is – nem voltam ilyen közel a tűzhöz, sőt, még csak a nyolcvanezer szerencsés néző közé sem kerültem be. Körülbelül 10 éves voltam 86-ban, és olyan nagy Queen-fanatikus, hogy kiharcoltam és átvertem mindenkin, hogy Queen lehessen az örsnevünk. Éppen életem első külföldi útjáról érkeztem haza Brac szigetéről, és a vonat befutásakor tudtam meg pesti nagynénémtől, hogy nem sikerült jegyet szerezni a koncertre. Van viszont helyette a Rod Stewartra, próbáltak vigasztalni, róla viszont még életemben nem hallottam, azt sem tudtam, hogy embert vagy együttest takar-e a név. Arra viszont még emlékszem, hogy a koncertet követő farsangon Freddie Mercurynak öltöztem, és elég sok ember előtt elénekeltem a Tavaszi szél vizet árasztot. Milyen jó, hogy akkor még nem voltak videokamerák és okostelefonok!
A kommentek között meséljétek el a ti sztoritokat is a pesti Queen-koncerttel kapcsolatban!
Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez!
A Queen-nel kapcsolatban nincs sajnos ilyen emlékem… viszont említetted, hogy az lett az örs neve… és erről eszembe jutott az én gyerekkorom… és akkor gondold el… hogy 1967-ben az általunk kitalált Illés örs mekkora bonyodalmakat okozott a fejekben (a felnőttekében)… gitár alakú zászlóval “masírozva”… omega feliratú pólókban virítottunk… (a fele csapat Illés, a másik fele Omega rajongó volt)… így ez lett a megoldás…:))))
Eredetileg beleírtam a bejegyzésbe, hogy úgy emlékszem, igazgatói engedélyt kellett kérni az örs nevéhez, és így is meséltem mindig, amikor szóba jött, de végül kihúztam a posztból, mert ezt nem tudom bizonyítani :)
Engedély kellett az ilyen különlegesnek mondható nevekhez… legalábbis abban az időben, amikor én jártam suliba… szerencsére két elég neves (és nagyon jó) ember gyereke is járt az osztályba… az egyik Janikovszky Éva volt (szerintem mindenki tudja ki is ő), a másik Kesszler Pál (az akkori ORI /országos rendező iroda/, később az operett színház igazgatója)… ők segítettek keresztül vinni ezt a dolgot…
Elsőre nem is vettünk rá jegyet, mert nem épp a Queen volt az a zenekar, akit a legjobban vártunk. Aztán a koncert közeledtével egyre inkább úgy éreztük: valami fontosból fogunk kimaradni, ha nem leszünk ott. Végül mégis sikerült jegyet szerezni a bulira akkori áron számítva csillagászati 5.000.-Ft-os áron, de nem bántuk meg. Bár ülőjegy volt, ami nekünk elég furcsa volt, minden percét élveztük a bulinak. A koncert után azomban (hazafelé a metrón annyian voltunk, hogy úgy préselék be egymást az emberek az ajtón) furcsa dolgot vettünk észre: tudniillik, hogy viszketünk. Na nem általánosan, csak deréktól lefelé. Miután másokon is észrevettük, hogy elég sokat vakaródznak “övön alul” rájöttünk, hogy a stadion elaggot ülőkéiből, a felső műanyagréteg lekopása után kiálló üvegszál-rostok töredeztek bele a hátsófelünk/combunk tájékába. A buli után legalább egy hétig meg lehetett mondani: kinek volt ülőjegye a Queen koncertre :)
86-ban, körülbelül voltál tíz? (Bocsánat, hogy ilyen ügyesen, a lényeget ragadtam meg…)
Tetszik a blog. Frappáns, ügyes.
Én azt tapasztaltam, hogy 27 év távlatából mindenki örömmel emlékszik vissza arra, hogy bizony ő tanította meg Freddie-nek a Tavaszi szelet :) Én is kiposztolhatnám a Facebookon ugyanazt a képet, mondván a szőke hölgy (aki egyébként Mary Austin, Fred élettársa) én voltam fiatalon. De inkább a figyelmet a kép harmadik szereplőjére, Zsombolyai Jánosra irányítanám, mert itt ő a kulcsfigura…
85-ben jöttem össze a feleségemmel. Mikor udvaroltam, hogy jólértesültségemet fitogtassam, mivel a kedves nagy Queen rajongó volt, azt mondtam jön a Queen Magyarországra. Mit veszíthettem? Legfeljebb azt mondom majd, nem tudtak megegyezni. Erre nemsokára bejelentették, hogy jön a Queen. Megnőtt az ázsióm, jólértesült voltam. Úgy összejöttünk, hogy el is vettem feleségül pár év múlva sajnos. Szerencsére azóta már elváltam, de a koncert felejthetetlen volt. Ezt nem érti csak az aki akkor élt itt. Már a koncertjegy megszerzése is egy komoly küldetés volt. Féltünk, hogy nem jut, hajnalban elkezdtünk sorban állni. Komoly pénz volt, komoly energia befektetés megszerezni. A koncert előtt hetekkel már készültünk. Készültünk, találgattuk melyik számok lesznek, végig hallgattuk az összes lemezt többször is, hogy képben legyünk.
Aztán ott álltunk a küzdőtéren. Elől természetesen, a harmadik sorban. Kijött az isten és megszűnt minden. Nem volt idő, nem volt semmi, csak a Queen. Őrület volt, extázis, fantasztikus élmény. Semmihez nem hasonlítható. Felolvadtunk a rockandrollban. Életem legjobb orgazmusához hasonló. Semmiért nem cserélném. Akkor még nem tudtuk, hogy soha meg nem ismétlődő élmény lesz, mert Freddie pár év múlva meghal és nem lesz több esély koncerten látni.
Számomra azóta sem tudta senki felülmúlni. A csávó egy csoda volt és sokunknak azóta sem jött senki, aki meg tudta volna közelíteni. Felejthetetlen élmény, ma is bennem él.
Én ott voltam :))) majdnem 11 évesen, Apám nyakában :))) Nem tudom elmondani; – milyen szenzációs élmény volt. De most is, hogy csak írok róla lúdbőrös lettem. Gyűjtöttem a kis pénzeimet, és nagyon készültem a nagy eseményre :)) és az énekléstől több, mint egy hétig nem volt hangom :)). Mr. Bad Guy pedig frenetikus volt.
A történet nem velem, hanem apámmal történt. Abban az időben a Híd (ma Kelhi) vendéglőben volt pincér Du. 3 óra körül valaki bejön a félig lehúzott redőny alatt, a pincérek persze jó szokás szerint üdvözölték: mi a f*szt keresel itt nem látod, hogy zárva vagyunk. De mégis jönnek be 3an is. Apum kinéz ki az majd ledöbben mert látja hogy Brian az, egy tolmáccsal meg egy másik fószerrel. A tolmács persze fülig erö szájjal. Végül megkajáltak, és apum kért egy vagon autógrammot, sajna már csak egy maradt, de az nagy becsben
Épp most hallgattam az Aczélsodrony egyik részének ismétlését a Klubrádión, a ’86-os év volt a téma és Aczél Endre azt mondta, hogy felejthetetlen élményként megmaradt neki ahogy a feleségével tanították Freddy-nek a tavaszi szél vizet áraszt-ot az Intercontinentalban (így gyanítom többen is tanítgatták)
Akkor ezek szerint Freddie Mercury akárhány emberrel találkozott kishazánkban, mindegyik megtanította neki a Tavaszi szelet?
Nem csoda, hogy a végére ilyen jól ment neki… :-D
Hát, ha valamit sajnálok, az az, hogy a Bohemian rhapsody-t nem hallhatom sosem élőben. Bár én a koncert idején még 6 éves kis parasztgyerek voltam :)
A helyszínen akartunk jegyet venni a barátommal, már csak a seftelőknél volt horror áron. A Kisstadion felől próbáltunk meg belógni, nem csak mi, rendőrök már ott vártak, kizavartak. Két lány verődött hozzánk, a környékbéli házakba próbálkoztunk, hátha az ablakba engednek onnan nézhetjük. Nem jött össze. Már a vége felé járt a koncert, mi szomorúan csatangoltunk. Erre, a ráadás előtt megnyitották a kapukat és bemehettünk, a nagy koronás bejövetelt a két lánnyal a nyakunkban néztük. Jól nevelt srácok lévén, majd’ haza kísértük a lányokat, és elmondhatjuk, láttunk valamennyit a Queen koncertből. Azért, a ’84-es I. Maiden koncert jobban tetszett!
Engem azzal vígasztalt a nővérem, mikor kiderült, h nem tudtak jegyet szerezni a Queenre, hogy a Scorpionsra viszont sikerült…
Én nálad is fiatalabb vagyok, és konkrétan mínusz egy éves voltam a koncert idején. Viszont dolgoztam együtt operatőrökkel, akik anno a Queen koncerten is filmeztek a stáb tagjaiként. A tízpercenkénti kazettacsere valós sztori – ténylegesen ennyi film fér bele egy hagyományos, 35mm-es kamerába -, de ez még nem minden. Annak érdekében, hogy később összeszinkronizálhassák a különböző kamerák által felvett anyagokat a vágószobában, minden operatőr-csapat kapott egy-egy vekkert, amiket a koncert előtt gondosan szinkronba állítottak egymással. Majd minden felvétel kezdetén, miután az operatőr megnyomta a felvétel gombot, a segédoperatőrnek be kellett lógatnia a vekkert pár másodpercre a kamera látóterébe. Timecode híján ez volt az “egyszerű, paraszti” megoldás.