Az utóbbi napokban többen is beküldtétek Greyfriars Bobby disneyék által is feldolgozott történetét. Nem kellett sokat kutatni a sztori után, már a Wikipédia nyomot adott, viszont elképzelhető, hogy ha egy évvel korábban hódítja meg a sztori a magyar Facebookot, más eredményre jutok.
Friss fejlemény
A másfél évszázados ügy friss fejleménye ugyanis Jan Bondeson 2011-ben publikált tanulmánya, amelyben a szerző azt állítja: Greyfriars Bobby története a viktoriánus kor egy turisztikai médiahekkje.
Szerinte a történet kitalálója egy James Brown (!) nevű temetői alkalmazott és egy John Traill nevű vendéglős volt, akik étellel marasztalták a kutyát a temetőben; ezzel és a kutya köré kitalált történettel pedig busás hasznot hajtottak maguknak és a településnek. A történet főszerepét ráadásul nem is egy, hanem két kutya játszotta el. Egy eb 1858-tól 1867-ig, egy másik pedig 1867-től 1872-ig. Ez Bondeson szerint megmagyarázza a kutya feltűnően hosszú életkorát.
Akinek a lenti példamese jobban tetszik, gondoljon arra, hogy ez csak egy tanulmány. Szerzője – Bondeson – pedig maga is úgy gondolja: Greyfriars Bobby a fellelt tények ellenére is egy élő legenda.

És akkor a szóban forgó levél a cikk végére
“Greyfriars Bobby egy skye terrier volt. Egyedül élő gazdája minden szerdán elvitte magával ez edinburghi heti vásárba. Ott az 1 órát jelző ágyúlövéskor mindig elmentek ebédelni ugyanabba a vendéglőbe, ahol Bobby kapott süteményt.
Bobby gazdája 1858-ban meghalt. A greyfriarsi templomkertben temették el, ahova kutyákat nem engedtek be, bár Bobby a temetési menettel tartott. Három nap múlva a vendéglős meglepve tapasztalta, hogy Bobby 1 órakor ismét megjelent – immár egyedül – a szokott helyén. Adott neki megint süteményt, amivel a kutya elment. Innentől a kutya mindennap délben megjelent, kapott enni, aztán elment.
A vendéglős egyszer utánament, megtudni, hogy hova tűnik Bobby. Akkor látta, hogy a kutya a temetőkerítés egy lyukán keresztülbújik és egyenest a gazdája sírjára fekszik. A vendéglős másnap is ezt tapasztalta és lassan kiderült, hogy Bobby egész nap a gazdája sírján fekszik és csak délben hagyja el, amikor enni megy.
Az állat a temetőben, gazdája sírján lakott. Vele kivételt tettek, eltűrték a temetőben és később eszkábáltak neki egy kis lakot is, de Bobby csak a legcudarabb téli időben ment be oda, egyébként nem hagyta el a sírt.
14 éven keresztül őrízte a sírt, mikor 1872-ben meghalt. Ott temették el őt is, sírján a következő olvasható: “Greyfriars Bobby, meghalt 1872 január 14-én. Hűsége és odaadása legyen példa mindannyiunk számára.”
Ma Bobbyt Edinburghban a valaha élt egyik legmegbecsültebb edinburghinak tartják, büszkék rá. Az egykori vendéglő előtt emelt szobra illetve a templomkertben lévő sírja Edinburgh kiemelt látnivalói közé tartozik.”
Gazdájukra váró kutyákról egyébként írtam már korábban is.
Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez! Tudj meg többet itt!
Talán nem is kell(ene) mindent megcáfolni…
Sokszor egy ilyen történet ad hitet az embernek…
Tévhitekből nem lehet megélni. Le velük!
Milyen hitet? Túl van misztifikálva a kutya a mai társadalomban.
Az én kutyám ott várt engem haza az ajtó előtt (hónapokig voltam távol) oda még felment, de többé már nem állt a lábára, öreg volt, beteg volt, nagyon szerettem volna meg egyszer élve látni. 2 nap mulva meghalt. Megvárta még haza érek. Ha nem velem történik nem hiszem el.
Innentől kezdve az összes kutyás történetet elhiszem.
“Innentől kezdve az összes kutyás történetet elhiszem.”
Nekem volt egy kutyám, aki tudott repülni.
Miért kéne hitelt adni Jan Bondeson-nak? Mivel cáfolta meg, és hogy?Csak egy elmélet, egy fikció, ilyenekkel bármelyikünk előállhatna…
Hacsikó is vagy 10 évig várta minden nap a gazdáját a vasútállomáson.
Odüsszeusz öreg kutyája is megvárta a gazdáját Trójából, pedig 20 év múlva ért haza. Ugye azt nem cáfolod meg? Mert akkor nem olvasok többé Homéroszt.
[…] Bobby története lebilincselő, 14 évig őrizte a gazdája sírját, míg végül ő is elment. Már ha igaz a sztori. Érdemes észrevenni, hogy milyen kopott a szobor orra, nem véletlenül: minden arra […]