Legyen szó interneten terjesztett legendák valós életbeli hatásáról, terrorista szervezkedésről, gyermekpornó terjesztéséről, a választás befolyásolásáról, vagy épp öngyilkosságra buzdító oldalakról, jolly jokerként időről időre előkerül az internet szabályozásának ötlete. A kezdeményezés általában a politika irányából röppen fel, amit kényszer hatására a szolgáltatók megpróbálnak valahogy teljesíteni. A kihívásra adott válaszok azonban csak a következő csapásig elegendők, amikor is a politika további intézkedéseket kezd el követelni.

A brit miniszterelnök a közelmúlt brit merényletei után a hétvégén arról beszélt, hogy szerinte az internet biztos búvóhelyet és kommunikációs csatornát biztosít az iszlám szélsőségeseknek, ezért minden demokratikus kormánynak együtt kell működnie a net újraszabályozásában. “Nem adhatunk ennek az ideológiának egy olyan biztonságos zugot, amelyre szüksége van ahhoz, hogy terjedjen – márpedig pontosan ezt jelenti számukra az internet, illetve azok a nagyvállalatok, amelyek internetalapú szolgáltatásokat nyújtanak” – idézi nyilatkozatát a hvg.hu.

A net hibáztatása nem megoldás

Theresa May régóta dédelgetett ötletének felmelegítéséről technológiai és privacy szakírók tucatjai ejtettek szót az elmúlt két napban. Charles Arthur a Guardian hasábjain például arra mutatott rá, hogy akik a szabályozás szükségességéről beszélnek, két dologról is elfeledkeznek. Egyrészt hogy például a hetvenes években – az IRA ámokfutása idején – még nem volt internet, legfeljebb telefon, de a merénylők akkor is meg tudták szervezni támadásaikat és utánpótlásukat. Másrészt bár az internet szorosabb gyeplőre fogása elvileg megoldható dolog, egyszerre indíthat el megjósolhatatlan és nagyon is előrejelezhető folyamatokat. Például ha Nagy-Britannia elvárja a terrorgyanús emberek adatainak kiadását, ugyanezen az alapon elvárja majd Törökország, vagy éppen Szaúd-Arábia és Irán is, hogy kiadják neki szuperveszélyesnek mondott politikai ellenfelei adatait.

Az Open Rights Group szerint Theresa May ötletének esetleges megvalósulásával – vagyis a titkosítás csökkentésével és a hírszerzések hozzáférésének biztosításával – csak még több ember kerülne veszélybe. Ez esetben ugyanis a terroristák kommunikációja a web mélyebb bugyrai féle terelődne, ahol még nehezebben lehetne a szükséges információkhoz hozzáférni. A szervezet szerint az internet és a Facebookhoz hasonló vállalatok nem okai az erőszaknak, hanem olyan eszközök, amelyekkel vissza lehet élni.

A hátsó kapu dilemmája

A techcégek állásfoglalása szerint a kommunikáció végpontok közötti titkosítása – még ha esetleg frusztrálja is a bűnüldöző szerveket – összességében mindenki számára biztonságosabb kommunikációt tesz lehetővé. Szerintük ha a cégek biztosítanának a hatóságoknak egy olyan eszközt vagy hátsó kaput, amely révén hozzáférhetnek egy terrorista mobiljához, azzal mindenki más mobilja is sebezhetőbbé válna.

E dilemmával kapcsolatban ajánlom figyelmetekbe Bodó Balázs HVG Extra Business magazinban írott cikkét, amelyben a szerző többek között ezt írja: “A dilemma, némileg leegyszerűsítve tehát a következő: a kriptográfia vagy mindenkit véd, köztük a rosszfiúkat is, vagy senki sem érezheti magát biztonságban.”

És hogy mi lehet a megoldás a kérdésre? “A digitális szabadságjog kriptoaktivistái szerint az lenne az ideális, ha mindenki, mindig erősen titkosított eszközöket használna. (…) [Ez] arra kényszerítené a titkosszolgákat, hogy erőforrásaikat a tényleges fenyegetést jelentő célpontokra fókuszálják. A totális transzparencia vonzó eszköz a hatalom kezében, ám nem feltétlenül szükséges az elfogadható szintű biztonság megteremtéséhez. Számtalan egyéb olyan információ van, amit az állam a védelmünk érdekében alkalmazhat: az emberi kapcsolatok felhasználásával folytatott titkos információszerzés eszközeitől a legtöbbször probléma nélkül megfigyelhető metainformációkig.”

A techcégek tehetnének többet is, de az állami beavatkozás tévút

Fuyuki Kurasawa, a York University digitális állampolgárságot vizsgáló kutatója szerint a szolgáltatóknak igenis van felelősségük abban, ami platformjaikon történik (és ezt inkább emberi erőforrásaik bővítésével, mint algoritmusaik fejlesztésével kellene megoldaniuk), de May ötlete szerinte ahhoz hasonló, mint amikor néhány éve az amerikai lövöldözéseket az erőszakos videojátékok elterjedésére próbálták fogni.

A BBC cikke is idéz néhány olyan szakértőt, akik szerint a techcégeknek igenis többet kellene tenniük a felületeiken található szélsőséges tartalmak ellen, de ebben befektetői vélemények szerint a részvényesek és hirdetők nagyobb hatással lehetnének rájuk, mint a kormány.

A hozzá nem értés lakmuszpapírja

Kamran Bokhari, a George Washington egyetem CBC-nek nyilatkozó, szélsőségeseket vizsgáló kutatója szerint May ötlete tipikus példája annak, amikor valaki azt szeretné jelezni, hogy igenis törődik az adott probléma megoldásával, de tehetetlen.

David Amerland techelemző szerint az ehhez hasonló próbálkozások diktátorok részéről mindennaposak és érthetők. Az, hogy egy nyugati demokratikus országban is felmerül ilyesmi, inkább technológiai hozzá nem értésről árulkodik. Véleménye szerint a technológia okolása jó mutatója annak, hogy valaki nem végzi a munkáját vagy teljesen félreért dolgokat.

Fotó: pexels.com