Média

2016. január 21. csütörtök | Szerző: marinov

0

Bevándorlók erőszakoltak meg egy 13 éves berlini lányt?

A neten és az orosz állami tévén keresztül terjedő állítás szerint bevándorlók raboltak el és erőszakoltak 30 órán keresztül egy 13 éves berlini lányt. A rendőrség szerint semmi ilyesmi nem történt. Nézzük a különböző álláspontokat.


30 órán át erőszakolta három [más verziókban “legalább öt”] bevándorló azt a 13 éves német-orosz lányt Berlinben, akit január 11-én raboltak el az iskolába menet. Az esetről a lány nagynénje tudósította az orosz médiát, miután a rendőrök állítólag nem hittek nekik. Elmondása szerint a lányt arab nyelven beszélő elrablói megkötözték, majd egy matracra dobták és többször is megerőszakolták, megverték” – terjedt a történet a héten magyar nyelven is.

A berlini rendőrség szerint azonban az egész történetből csupán a lány eltűnése igaz. Azóta a lány előkerült, és nyomozásukban arra jutottak: se elrablásról, se erőszakról nincs szó.

Ez persze nem csillapította le a közvéleményt, amely a kölni szilveszter óta amúgy is kevesebb bizalommal tekint az ügyben határozatlanul fellépő, fontos infókat visszatartó rendőrségre és az esetről késve beszámoló mainstream médiára. Ráadásul a mostani hír is kerülőúton, egy orosz állami tévé riportja révén talált utat magának a német közvéleményhez.

Segíti a különböző elméletek terjedését ezen felül az is, hogy a rendőrség – a lány személyiségi jogaira hivatkozva – nem árul el részleteket az ügyről, csupán a közvélemény megértését és felelősségteljes internetezését kéri (utóbbival nyilván arra utalva, hogy a különféle horrorsztorikat ne keringessék).

A BZ-BERLIN cikke szerint a lányt először szülei jelenlétében, majd egyedül is kihallgatták. Utóbbi során a lány megváltoztatta álláspontját, és bevallotta: a férfiakkal önszántából ment el. A BZ-BERLIN által idézett rendőrségi szóvivő szerint az erőszak tényét az orvosi jelentés sem támasztotta alá.

A szülők azonban továbbra is hisznek az elrablásos verzióban. Szerintük lányuk csak rendőrségi nyomásra változtatta meg vallomását, és a jogorvoslat érdekében – szintén a BZ szerint – fel is vették a kapcsolatot egy ügyvéddel.

A Berliner Zeitung cikke szerint az anya nyilvános – azóta lezárt – orosz közösségi oldali profilja adhat némi magyarázatot arra, miért hisznek a szülők töretlenül az emberrablás és az erőszak verziójában: a nő korábban rendszeresen megosztott eltűnt emberek utáni felhívásokat, és többször is felszólalt a menedékkérők kiutasítása mellett.

A Tagesspiegel szerint időközben egy másik eljárás is indult az ügyben: egy német ügyvéd az orosz tévé szerkesztőit készül feljelenteni “megalapozatlan szóbeszédek” terjesztéséért.

Update | Az eset január végére politikai szóváltássá fajult. „Reméljük nem lesznek hasonló esetek, mint a mi kislányunkkal, Lizával, akinek az eltűnéséről szóló hír sokáig rejtve volt valamilyen okból” – nyilatkozott a 13 éves orosz lány állítólagos elrablásáról Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. „Világos, hogy a kislány nem önszántából volt távol harminc órán keresztül” – idézte Lavrovot a Ria Novosztyi, megerősítve az orosz sajtó által is jelzett gyanút, hogy a német hatóságok el akarják tussolni az ügyet.

A német hatóságok ezt követően újra elmondták: a nyomozás eddigi adatai alapján nem történt emberrablás és nemi erőszak. Ugyanakkor két ember ellen kiskorú sérelmére elkövetett szexuális visszaélés gyanújával eljárást indítottak. Az eddig rögzített adatok ugyanis arra utalnak, hogy bár a szexuális kapcsolat kölcsönös megegyezéssel létesült, mégis bűncselekményről van szó, mert az egyik fél kiskorú – mondta az ügyészség egy szóvivője az MTI szerint, hozzátéve, hogy egyik gyanúsított sem menekült (a Morgenpost szerint egyikük török származású német).

Update 2 | Január végén a rendőrség végre elmesélte, hol töltötte eltűnése éjszakáját a lány: egy barátjánál. Erre a mobiladatok elemzése révén jöttek rá. Erőszak vagy szexuális bűncselekmény a vizsgálatok szerint nem történt.


Ha tetszett a bejegyzés, lájkold az oldalt a Facebookon!

Hírlevél + Médiaajánlat




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to Top ↑

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ. A honlapra látogatva beleegyezel alkalmazásukba. További információ.

A süti (cookie) egy kis adatcsomag, amely jó pár online szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen. Ennek segítségével jegyzi meg például a szájt az előző hozzászólásod során használt nicknevedet (és így adataidat nem kell újra beírnod), de a sütik révén számlál látogatókat a Google Analytics szolgáltatása is. A sütiket bármikor törölheted gépedről, vagy beállíthatod a tiltásukat. Így persze a szájt működése nem lesz teljes értékű. Az Elfogadom gombra kattintva hozzájárulsz a sütik alkalmazásához.

Bezárom