Marinov Iván „Az évszázad közepére nem marad hal a vizeinkben!” – idézi a hvg.hu Hannah Ritchie adattudós Ez nem a világ vége című könyvéből a Netflix egy dokumentumfilmjét. A fenntartható halászat valódi arca című filmben megjelent előrejelzés szerint a század közepére mindegyik halat teljesen kifosztjuk.
Mi a kijelentés eredete?
Ahogy arra Hannah Ritchie rámutat: az állítás Boris Worm ismert tengerökológus egy 2006-os tanulmányából származik, amely az óceánok biodiverzitásának állapotát vizsgálta. Ennek összegzésében jelent meg az az állítás, miszerint „a 21. század közepére a jelenleg halászott fajok globális összeomlása várható (ha a jelenleg tapasztalható visszaesést extrapoláljuk, 2048-ra éri el a 100%-ot).”
Ezt az állítást hozta le a New York Times úgy, hogy „Egy tanulmány szerint a halfajokra »globális összeomlás« vár”. Más orgánumok pedig azzal riogattak, hogy 2048-ra nem marad hal a vizekben. Hannah Ritchie szerint azonban két okból is félrevezető ez az állítás.
Mit jelent a halak globális összeomlása?
Ritchie szerint a „globális összeomlás” nem azt jelenti, hogy nem marad hal a vizekben, és az összeomlott populáció egyszerűen eltűnik. Érvelése szerint a haltudományban többféle definíciója is létezik az „összeomlásnak”.
„Boris Worm arra utalt, amikor az egy évben kifogott halak mennyisége mindössze a 10%-a a történelmünk során feljegyzett legnagyobb mennyiségnek. Ha tehát az Atlanti-óceánban élő kékúszójú tonhalból bármelyik évet nézve is kifogtak mondjuk 1 milliót, abban az esetben beszélhetünk a faj ‘összeomlásáról’, ha bármelyik évben kevesebbet fogtunk ki belőle 100 ezer példánynál”
olvasható az Ez nem a világ vége című könyvben.
Vagyis amikor Boris Worm azt állította, hogy „a 21. század közepére a jelenleg halászott fajok globális összeomlása várható”, nem arra célzott, hogy nem marad a vizekben hal.
Mi a másik probléma a kijelentéssel?
Ritchie szerint az is problémás Worm állításával kapcsolatban, hogy a tudós a rendelkezésére álló adatok alapján becsülte meg a világ halállományának állapotát. Abból indult ki, hogy 2003-ban a világ halállományainak közel 30%-a „összeomlott”, majd ezt a tendenciát kiterjesztette minden halra.
Ritchie szerint azonban ennek az egyszerű extrapolációnak a mélyén egy gondolkodási hiba rejlik. Ez a fajta katasztrofizáló gondolkodás nem veszi figyelembe, hogy a környezeti problémák nagy részénél az emberiség képes a pályamódosításra, és ez meg is szokott történni.
Tehát két nagy baklövést említhetünk azzal kapcsolatban, hogy a fenti tanulmányt felkapta a média. Először is, az, hogy „a jelenleg halászott fajok globális összeomlása”, nem egyenlő azzal, hogy „kiürülnek az óceánjaink”. Másodszor: egyenes vonalat húzni a 100%-os értékig nem egy tudományos megoldás – mutat rá Ritchie.
Fotó: Pexels.com / Quang Nguyen Vinh
Kapcsolódó anyagok:
- Az amazóniai esőerdő tényleg a Föld oxigénjének ötödét termeli?
- Miért nem segít, ha a klímaváltozásról közelgő katasztrófaként beszélünk?