Egy legendás vadásztrófea valós története

Majtényi Györgyöt kutatóként régóta foglalkoztatja a 20. és 21. század magyar vadászatának története. A magát viccesen elméleti vadászként aposztrofáló történész – a nemzetközi vadászkiállítás apropóján – most egy önálló kötetet szentelt a témának. Egyetértés Vadásztársaság című művében a Horthy-, Rákosi- és Kádár-korszak, valamint napjaink vadászatainak politikába ágyazódó történetét meséli el.

„Az uralmi elit soha nem egyszerűen csak a hatalom igézetében él, hanem annak a varázslatnak a rabja, amely azt mindenkor körülveszi. Ennek része a fényűzés, a lakomák, a kastélyok vagy a vadászat is. E könyv alapállítása és kiindulópontja az, hogy a vadászat a magyar elitek életében erősebb, szorosabb kötelék, mint akármelyik ideológia”

– mutatja be könyvének alapvetését Majtényi a bevezetőben.

A korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is egy tematikámba illő eseményt mutatok be Majtényi könyvéből. A Cseterki Lajos egykori Központi Bizottság-titkár által meglőtt, világra szóló agancsú őzbak történetében hatalmi helyezkedések és visszaélések, valamint valóságtorzító propagandafogások egyaránt jelen vannak.

Ki menjen a vadra Kádár helyett?

Árpádot – egészen pontosan rekordgyanús agancsait – először a soponyai vadászok szúrták ki. Majtényi szerint Lovasberény, Sárosd és Baracska térségében már a két világháború között jó volt az őzállomány, amit a háború utáni vadgazdálkodás tovább nemesített. Ebből az állományból is kiemelkedett a hatvanas évek közepén egy őzbak, amelynek egymásba fonódó agancsai hatalmas koszorúnak látszottak.

Mivel megvolt az esélye, hogy a pompás állatot orvvadászok cserkészik be, vagy egyszerűen csak továbbáll a területről, a vadászok szinte folyamatosan nyomon követték a mozgását. Kilövését megkönnyítendő 1965 tavaszán Árpádot elkezdték hozzászoktatni az emberekhez. Egyre gyakrabban és egyre közelebb mentek el mellette a terepjáróval, megtanítva őt arra, hogy akkor se kell elmenekülnie, ha az őt közelítő kocsikból esetleg kiszállnak.

A kor hagyományainak megfelelően az első kilövési felajánlás az ország elsőszámú vadászának, Kádár Jánosnak ment ki. Mivel azonban ő egyszer sem ért rá, “pótbeszállóként” az a Cseterki Lajos KB-titkár került képbe, aki egyben az Egyetértés Vadásztársaság titkára is volt – sőt korábbi posztja révén még helyi beágyazottsága is volt.

Az akkoriban épp a Balatonnal nyaraló Cseterki állítólag a felajánlás másnapján bejelentkezett a neki kiutalt trófeára. Az első alkalommal azonban elhibázta a lövést, és a bak elugrott. Mivel Árpád akkoriban egy sűrű búzatáblában töltötte akkoriban napjait, és épp aratási időszak volt, a tordasi téesszel leállíttatták az aratást, felajánlva az ebből adódó, esetleges károk teljes megtérítését is.

Cseterki másnap újra próbálkozhatott, ám másodjára is elhibázta a lövést. Ezután egy nap pihenő következett, ami egyrészt a vadászra is ráfért, másrészt a vadnak sem ártott egy kis nyugalom. A negyedik napon, július 29-én Cseterki végül lelőtte az állatot.

„Árpád nem készült a halálra, jóllehet gondosan felkészítették rá, ám az utolsó napokban óvatosabb lett, talán megérzett valamit. Mégis, szinte nem is hallotta a puskalövés hangját, csak az irtózatos fájdalmat érezte, ahogy a golyó rést ütött a bőrén, áttépve azt belefúrta magát a húsába, s még a csontnak ütközve sem állt meg; feltépte a gyomrát, a beleit, úgy távozott a testéből.”

– írja Majtényi.

De hogy került Árpád Martonba?

Ezután jött a világraszóló eredmény dokumentálása és propagandacélú felhasználása. Az első fotók elkészülte után a tetemet a közeli Brunswick-kastélyba vitték, hogy további, mutogatásra méltó fotók készülhessek Árpádról.

A vadásztársaságnál gondoltak az esemény turisztikai hasznosíthatóságára is. A külföldiek számára nehezen kimondható Gyúró helyett Martonvásárt jelölték meg a vadászat helyszíneként. Arra számítottak ugyanis, hogy Árpád hírneve a valutával fizető nyugati vadászok idecsalogatására is alkalmas lesz.

A Magyar Vadász 50. évfordulóra készült cikke szerint a korabeli beszámolók még a vadászat időpontját is átírták július 19-ére. Feltételezések szerint erre azért volt szükség, hogy ne derüljön ki: napokig hátráltatták az aratókat.

A viszonylag kis testű bak agancsát végül 766,5 grammnak mérték, egy két évvel későbbi vadászati kiállításon pedig 228,68 nemzetközi pontra értékelték. Ennél a trófeánál 18 éven keresztül sehol a világon nem zsákmányoltak nagyobbat – írja Majtényi.

A szenzációs zsákmány után felmerült, vajon valóban Cseterki volt-e a megfelelő ember. Visszacsinálni a vadászatot azonban már nem lehetett. A helyiek Kádárt később más vadászprogramokkal próbálták kárpótolni, de hasonló agancsú vad évtizedekig nem bukkant fel a környéken.

Fotók: Magyar Vadász