A sajtóban Igazi Másnaposokként is emlegetett baráti társaság egy átbulizott ciprusi éjszaka után másnap reggel egyesen a kikötőbe ment, hogy részt vegyen egy korábban befizetett delfinnéző hajókiránduláson. Mivel jegyüket otthon hagyták, felkönyörögték magukat egy másik hajóra, amely végül a szíriai Tartúszban kötött ki. Ott orosz katonai rendőrök vezették el őket, akik történetüket hallva sírtak a nevetéstől – valahogy így szól azoknak a brit fiataloknak a története, akik sztorijukkal elég sok lapba bekerültek.

A félresikerült kirándulás története – mint arra először talán a Huffington Post cikke mutatott rá – azonban csak egy YouTube-os tréfamester agyszüleménye. A 25 éves Lewis Ellis – aki korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy megmártózott egy manchesteri pláza díszmedencéjében – a Facebookon arról beszélt barátainak, hogy az egészet csak kitalálták.

Aztán az Independentnek azt is elmesélte, hogy az egész csak egy facebookos viccként indult, ami aztán megállíthatatlanul terjedt tovább a médiában. Bevallásuk szerint ciprusi szálláskeresésük közben vettek észre egy összegraffitizett falat, ami úgy nézett ki (legalábbis szerintük), mintha Szíriában lennének. Itt készített fotójukkal először a helyieket, majd facebookos ismerőseiket vezették meg, nem sokkal később pedig a média is bejelentkezett beszámolójukra és képeikre.