Több helyen is olvasni lehetett, hogy a jeges vizes kihívást elindító ALS alapítvány – amely egyben a mostanra közel 100 millió dollárt elérő adományok kedvezményezettje is – teljes költségvetésének csupán kis részét – egyes adatok szerint 8, más források szerint 27 százalékát – költi csupán kutatásra, a maradék pénz reklámokra, adminisztratív költségekre és egyéb tevékenységekre megy el. E hírek drasztikusabb verziója szerint a szervezet bevételeinek 72 százalékát vezetői fizetésekre és rezsire fordítja.

Nem csoda, ha ezt hallva az ALS betegség gyógyítására gyűjtő jó szándékú adakozók elbizonytalanodtak, a jeges vizes kihívás fanyalgói pedig kárörvendő triumfálásba kezdtek a neten. A híresztelések hatására az ALS alapítvány augusztus 27-én közleményt adott ki, amelyből kiderül: a szervezet július 29. és augusztus 27. között 94,3 millió dollárt gyűjtött össze akciójával. Az ALS Association vezetője egyben teljes körű transzparenciát és folyamatos tájékoztatást ígért a pénz elköltését illetően.

A jótékonysági alapítványokat ellenőrző Charity Navigator szerint sincs miért aggódniuk az ALS Association adakozóinak, a szervezet pénzköltése átlátható. A 72 százalékos vezetői fizetéses híresztelés a Snopes szerint pedig egyenesen nonszensz: az ALS 2014-es, részletes kimutatása szerint a költségeknek csupán 7 százaléka ment adminisztrációra és fizetésekre. Bevételeik 32 százalékát oktatásra, 28 százalékát kutatásra, 19 százalékát betegekre és közösségi szolgáltatásokra, 14 százalékát pedig adománygyűjtésre fordították.

A Quartz magazin cikke szerint nem kell szükségszerűen rosszra gondolni annak ismeretében, hogy az ALS csupán bevételei 27 százalékát fordítja kutatásra. A szervezet missziója ugyanis a kutatáson kívül az is, hogy bátorítsák az ALS-ben szenvedő betegeket és családtagjaikat egy teljesebb élet megélésében. Ha így nézzük tevékenységüket, a 27 százalékhoz hozzáadhatjuk a felvilágosításra fordított 32-t és a betegekre és közösségi szolgáltatásokra szánt 19-et is, ami már közelíti azt a 80 százalékot, amit az ALS Association támadói elvárhatónak gondolnak.  Ami pedig a vezetői fizetéseket illeti, a Quartz szerint az ALS más jótékonysági szervezetekkel való összehasonlításban nem költ többet topvezetőire.

Az persze egy régi vita, hogy a jótékonykodásban dolgozóknak jár-e annyi pénz, mint a versenyszféra alkalmazottjainak. A Business magazin 2013/3-as számában szemléztem Tedd Pallotta adományozásról szóló TED-es előadását, amelyben az amerikai aktivista arról beszélt: az adományozásról vallott nézeteink alapvetően hibásak. Szerinte a nonprofit alapítványok azért nem hatékonyak, mert egy olyan működési modell szerint tevékenykednek, ami lehetetlenné teszi a növekedésüket. “Nem szeretjük, ha egy nonprofit cég alkalmazottjai sok pénzt keresnek, ferde szemmel nézünk egy önmagát reklámozó, befektetési kockázatokat vállaló vagy hosszú távra tervező alapítványra, miközben a profitorientált szektor résztvevőit erre biztatjuk. Emiatt viszont kevés a nagyra növő, bátor és innovatív nonprofit szervezet, ami képes lenne a rá váró problémák – mint például a mellrák vagy az AIDS – megoldására” – idéztem Pallottát, aki szerint a költség szitokszó egy nonprofit szervezet esetén, pedig az a növekedést is szolgálhatja – az adománygyűjtésbe fektetett pénz segítségével ugyanis az alapítványok még több pénzt termelhetnek. Előadásában Pallotta felteszi a kérdést: “Minek van több értelme: a rendelkezésünkre álló 350 ezer dollárt odaadni a világ legjobb rákkutatójának, vagy egy alapítványon keresztül 194 millió dollárra növelni a kutatásra fordítható összeget?”

És a bejegyzés végére még egy érdekesség, aminek már nincs közvetlenül köze a fentiekhez, és a véletlen faktoron kívül valószínűleg más nem is kapcsolja össze az ALS kihívással, mégsem tudom magamban tartani. Emlékeztek még a riói Steve Jobsra augusztus elejéről (még az ALS kihívás mainstreammé válása előttről), akiről aztán kiderült, hogy csupán egy hasonmás? Kitaláljátok, milyen betegségben szenved a férfi, és mi a célja nyilvános megjelenéseinek?

Fotó: flickr.com/Kymberly Janisch