Marinov Iván Lássuk előbb a szöveget:
„Egy ausztrál vidéki város kórházának idősotthonában elhunyt egy idős férfi. Mindenki azt gondolta, semmi értékeset nem hagyott maga után. Később, amikor az ápolók csekélyke hagyatékát átnézték, az alábbi verset találták. Olyan erőteljes hatással volt rájuk a szépsége, a tartalma, hogy lemásolták, és a kórház minden nővérének odaadták. Az egyik nővér Melbourne-be is magával vitte. Az öregembernek az utókor számára hagyott egyetlen öröksége az óta számos magazin karácsonyi számában megjelent országszerte, többek között mentális egészség témájú magazinokban.
Egyszerű, de ékesszóló verse mellé diaporáma is készült. És ez az öregember, akinek nem volt mit hagynia a világra, most „névtelen” versével az interneten bejárja az egész világot.
A fura öreg
Kinek gondoltok, amikor rám néztek?
Mit láttok? Kit láttok, nővérek?
Egy fura öreget, nem annyira bölcset,
Mit lát, mit csinál – ő nem is tudja már.
Elejti a falatot. Ha hangosan szóltok,
Hogy „Próbálja meg!” – választ sem kaptok.
Hogy ti ott vagytok, mintha neki fel se tűnne,
Eltűnik mindig a zoknija, cipője…
Kénytekre-kedvtekre átadja önmagát,
Fürdetés, etetés tölti ki a napját.
Ezt gondoljátok? És ezt látjátok?
Szemetek nyissátok: hisz’ ez nem én vagyok!
Megmondom, ki vagyok: ki csendben meghúzódva
Megteszem, eszem is, mint a nővér mondja…
Apámnak, anyámnak kicsi fiacskája,
Szerető fészkében egyik fiókája.
Szárnyra kelő kamasz, jövő álmodója,
Szerelmes társának boldog bevárója.
Húszéves vőlegény: szívem nagyot ugrik
Esküm emlékére, mit tartanom illik.
Huszonöt évemmel, magam is apaként
Őrzöm kicsinyeim boldog otthon keblén.
Harmincéves férfi: ó de gyorsan nőnek!
Téphetetlen szálak minket összefűznek.
Negyven lettem: kirepültek, üres már a fészek,
De marad a párom, így nem hullanak könnyek.
Ötven éves lábaimnál kisbabák játszódnak,
Nagyszülők lettünk már, unokáink vannak.
Majd sötétség jő rám: feleségem meghalt.
Jövőm eddig fény volt, mit most a rém felfalt.
Gyermekeim most már nélkülem megállnak.
Múlt szeretet jár át, évek, mik elszálltak.
Most már öreg vagyok. Kemény a természet.
Az idős ember vicces. Vicc csak az enyészet.
A test, a kellem, erő széthullik, elillan,
Kő maradt, ahol rég mondták: a szívem van.
Ám az éltes testben ott belül fiatal
Vagyok még. Tépett szívem duzzad:
A múlt sok örömet és fájdalmat visszaad.
Újraélem szerelmünket, hosszú életünket,
Túlságosan gyorsan elszállt éveinket.
Elfogadom szépen, hogy minden elmúlik.
Nyisd hát ki a szemed, láss túl azon, mi vén:
Nézz csak meg közelről: hát EZ vagyok én!!
(Ford. Barsi Boglárka)Jusson eszedbe ez a vers, amikor legközelebb idős emberrel találkozol, akit anélkül söpörnél félre, hogy észrevennéd rejtőző, fiatal lelkét. Egy nap valamennyien ilyenek leszünk!
(Szerzője Phyllis McCormack, szerkesztette Dave Griffith.)
A legjobb, legszebb dolgokat a világon se nem láthatjuk, se nem érinthetjük meg… a szívünkben kell éreznünk őket!”
A Hoax-Slayer elemzése szerint a fenti vershez csatolt szöveg kitaláció. Nemcsak ausztrál kórházban nem történt ilyesmi, hanem valószínűleg azokban az amerikai városokban sem, amelyeket korábban összekapcsoltak a verssel.
A költemény eredeti verziójának főszereplője még csak nem is egy idős férfi, hanem egy nő:
Crabbit Old Woman
What do you see nurses
What do you see?
Are you thinking
when you are looking at me
A crabbit old woman
not very wise,
Uncertain of habit
with far-away eyes,
Who dribbles her food
and makes no reply,
When you say in a loud voice
‘I do wish you’d try’.
Who seems not to notice
the things that you do,
And forever is losing
a stocking or shoe,
Who unresisting or not
lets you do as you will
with bathing and feeding
the long day to fill,
Is this what you’re thinking,
is this what you see? … (folytatás e tanulmány végén)
A különböző életciklusokat meglehetősen sztereotip módon bemutató vers szerzője egyes állítások szerint egy Phyllis McCormack nevű ápolónő volt, aki a 60-as években egy helyi lapban jelentette meg művét, névtelenül. McCormak fia szerint ezt az újságot kaphatta meg, majd másolta le és tartotta magánál egy idősotthon lakója. Az ő halála után találták meg ápolók a verset, és ezután e formában terjedt tovább a történet.
Függetlenül attól, hogy a McCormack-utód által terjesztett verzió igaz-e, egy valamit megállapíthatunk: annak az esélye, hogy különböző kontinensek különböző városainak kórházaiban a fent leírt sztori ugyanazon a módon megtörténjen, igen csekély.
A férfiasított verzió egyébként – mint az a szövegben is megjelenik – a texasi David L. Griffith szellemi terméke. A szöveghez csatolt fotót pedig a Reuters fotósa készítette tavaly januárban, az akkor 111. születésnapját ünneplő Ignacio Cubilla Banosról. (utóbbiért köszönet Dupsky Lászlónak)
További részletekért olvassátok el Joanna Bornat kutatását a vers különböző változatai után.
Fotó: Reuters
Támogasd az Urbanlegends.hu-t a Patreonon, a Revoluton vagy banki átutalással!
még a fényképhez: http://www.dailymail.co.uk/news/article-1347066/Ignacio-Cubilla-Banos-Cuban-man-celebrates-111th-birthday-cigar-cash.html
Bárki is írta bármelyik földrészen, nagyon mélyenszántó, igaz, emberi és megható. De főképp igaz. Így múlik el az élet.
Nem fontos mindent kinyomozni, hagyni kell helyet az illúzióknak is…:-)
Ez mélyenszántó? És miben szánt mélyen? A gagyiban? Szerintem inkább sekélyes, szirupos.
Vannak azért az elmúlásról értékesebb művek is, bár tény, hogy ehhez valóban nem kell sokat gondolkodni.
Baszki, de jó, hogy lerántottad a leplet !!! Még így haltunk volna meg !
Hedvig: Tibornak van igaza. Ez úgy ahogy van, irtózatosan gagyi, konzum szar. De konzumerista világban élünk, és lám, te is megkajáltad. Na ezért terjednek az ilyen hülyeségek.
Ugyanmár! A vers mint olyan célja, hogy gondolatokat, érzéseket ébresszen az emberekben, akik olvassák. Nyilván nektek Tibor és Xezs ezek a sorok nem mondanak eleget, nem a ti stílusotokban íródott, inkább hajlotok a modernebb irányzatok felé, ezzel semmi baj, nektek azok a megfelelőek. Viszont van, akinek meg ez az, ami többet mond és e tekintetben sokkal értékesebb lesz neki, mint az összes modern írásmű koszorús nagy költőktől együttvéve.
Emlékszem egyszer még gimisként odahaza nyűglődtem Ady Endre Fekete zongora című művével, próbálván rájönni, vajon ezzel most mit akart mondani? Nos drága nagyapám szerint: „Ady mondanivalója: soha a büdös életben ne igyál két liter kannás bort három nyugtatóra”. Másként megfogalmazva: Ady Endre minden művészi nagysága, iskolában tanult kiválósága, stb mellett is egy ezredrangú, tehetségtelen kókler maradt az öreg szemében. Ellenben jól-rosszul iskolázott hobbi költőknek a régi Szabad Földben olykor a pártállam kívánsága szerint leközölt egyszerű, sallangmentes, mindenféle metaforától, szinesztéziától, stb megkímélt verseit örömmel olvasta. Ady attól még nagy költőnk marad persze, de a művei nem mindenkihez találnak utat, ahogy ilyen költő soha nem volt és nem is lesz, aki az összes olvasójához tudna szólni. De ettől még nem kell leszólni!!!
Nyilván Mrs McCormack igyekezett a maga módján átadni az érzéseit, gondolatait. Hedvig hozzászólásából láthattuk: legalább egy (de valószínűleg igen sok) esetben sikerrel. Nem lett nagy költő, és? Attól még volt akinél elérte a célját és csak ez számít.
Én a festészetben vagyok így. Szeretem a régi, letisztult festményeket, szívesen elmegyek ilyen kiállításra. Picasso, Dalí és a modernebb festők bármelyike tulajdonképpen a különféle szecesszionista és egyéb hasonló irányvonalon meg kb semmit sem jelent nekem. A Guernica Picasso egyik legismertebb műve, ismerem az eseménysort, amit megörökít, abból írt regény meg is érintett, a festményre viszont 20 másodpercet nem pazarolnék az életemből, számomra gagyi. Csak ilyet semmiképpen sem mondanék általánosságban Picassoról. Ez ugyanis személyes nézőpont és még ha a világon élő emberek 99,5%-a egyetértene velem, akkor sem lenne tuti, hogy az a 0,5% a hülye. A művészetben ilyen nincs. Szóval azért legközelebbre tanácsként: illene beletenni a hozzászólásba, hogy személyes vélemény, mert más esetben a válasz minden gondolkodás nélkül: „Kit érdekel? Nem te vagy az ízlés fokmérője hála a jó Istennek!” ;)
Ma olvastam a munkahelyemen, az egészségügyben dolgozom, és nem érdekel, hogy nem igaz a legenda, mert nem ezt tartom lényegesnek, hanem ami ebben a versben benne van. Kedves Tibor és xezs fáradjatok be egy krónikus belgyógyászati osztályra ( elfekvő ) vagy pedig szebben nevezve egy ápolási osztályra, menjetek be a kórtermekbe és nézetek bele az ott fekvő öregek szemébe. Talán utána másként tekintetek ezekre a sorokra. Ez nem gagyi, sekélyes és szirupos. Ez a valósága minden bennfekvőnek, akik már csak a halált várják, család nélkül, barátok nélkül. S akkor azt kívánjátok, hogy ti ne így menjetek el.
Hozzám még csak most érkezett el a történet. Kár, hogy legenda szövődött a vers köré, de ez egy cseppet sem von le annak értékéből. Mélységesen egyetértek Byzon és Andrea hozzászólásával. Ez a vers nem gagyi, ezek a szavak egyszerűen, kendőzetlenül, hétköznapi módon fejeznek ki emberi érzéseket. Ha valakinek az a művészi, irodalmi, értékes megfogalmazás az életről, hogy születünk, gyermekből felnőtté leszünk, majd kapcsolataink elvesztve, magunkra maradva, meg nem értett, fárasztó idegenként sírba bukunk, olvasson ilyen írásokat.