Lássuk előbb a szöveget:

“Egy ausztrál vidéki város kórházának idősotthonában elhunyt egy idős férfi. Mindenki azt gondolta, semmi értékeset nem hagyott maga után. Később, amikor az ápolók csekélyke hagyatékát átnézték, az alábbi verset találták. Olyan erőteljes hatással volt rájuk a szépsége, a tartalma, hogy lemásolták, és a kórház minden nővérének odaadták. Az egyik nővér Melbourne-be is magával vitte. Az öregembernek az utókor számára hagyott egyetlen öröksége az óta számos magazin karácsonyi számában megjelent országszerte, többek között mentális egészség témájú magazinokban.

Egyszerű, de ékesszóló verse mellé diaporáma is készült. És ez az öregember, akinek nem volt mit hagynia a világra, most „névtelen” versével az interneten bejárja az egész világot.

A fura öreg

Kinek gondoltok, amikor rám néztek?
Mit láttok? Kit láttok, nővérek?
Egy fura öreget, nem annyira bölcset,
Mit lát, mit csinál – ő nem is tudja már.
Elejti a falatot. Ha hangosan szóltok,
Hogy „Próbálja meg!” – választ sem kaptok.
Hogy ti ott vagytok, mintha neki fel se tűnne,
Eltűnik mindig a zoknija, cipője…
Kénytekre-kedvtekre átadja önmagát,
Fürdetés, etetés tölti ki a napját.
Ezt gondoljátok? És ezt látjátok?
Szemetek nyissátok: hisz’ ez nem én vagyok!
Megmondom, ki vagyok: ki csendben meghúzódva
Megteszem, eszem is, mint a nővér mondja…
Apámnak, anyámnak kicsi fiacskája,
Szerető fészkében egyik fiókája.
Szárnyra kelő kamasz, jövő álmodója,
Szerelmes társának boldog bevárója.
Húszéves vőlegény: szívem nagyot ugrik
Esküm emlékére, mit tartanom illik.
Huszonöt évemmel, magam is apaként
Őrzöm kicsinyeim boldog otthon keblén.
Harmincéves férfi: ó de gyorsan nőnek!
Téphetetlen szálak minket összefűznek.
Negyven lettem: kirepültek, üres már a fészek,
De marad a párom, így nem hullanak könnyek.
Ötven éves lábaimnál kisbabák játszódnak,
Nagyszülők lettünk már, unokáink vannak.
Majd sötétség jő rám: feleségem meghalt.
Jövőm eddig fény volt, mit most a rém felfalt.
Gyermekeim most már nélkülem megállnak.
Múlt szeretet jár át, évek, mik elszálltak.
Most már öreg vagyok. Kemény a természet.
Az idős ember vicces. Vicc csak az enyészet.
A test, a kellem, erő széthullik, elillan,
Kő maradt, ahol rég mondták: a szívem van.
Ám az éltes testben ott belül fiatal
Vagyok még. Tépett szívem duzzad:
A múlt sok örömet és fájdalmat visszaad.
Újraélem szerelmünket, hosszú életünket,
Túlságosan gyorsan elszállt éveinket.
Elfogadom szépen, hogy minden elmúlik.
Nyisd hát ki a szemed, láss túl azon, mi vén:
Nézz csak meg közelről: hát EZ vagyok én!!
(Ford. Barsi Boglárka)

Jusson eszedbe ez a vers, amikor legközelebb idős emberrel találkozol, akit anélkül söpörnél félre, hogy észrevennéd rejtőző, fiatal lelkét. Egy nap valamennyien ilyenek leszünk!

(Szerzője Phyllis McCormack, szerkesztette Dave Griffith.)

A legjobb, legszebb dolgokat a világon se nem láthatjuk, se nem érinthetjük meg… a szívünkben kell éreznünk őket!”

A Hoax-Slayer elemzése szerint a fenti vershez csatolt szöveg kitaláció. Nemcsak ausztrál kórházban nem történt ilyesmi, hanem valószínűleg azokban az amerikai városokban sem, amelyeket korábban összekapcsoltak a verssel. A költemény eredeti verziójának főszereplője még csak nem is egy idős férfi, hanem egy nő:

Crabbit Old Woman

What do you see nurses
What do you see?
Are you thinking
when you are looking at me
A crabbit old woman
not very wise,
Uncertain of habit
with far-away eyes,
Who dribbles her food
and makes no reply,
When you say in a loud voice
‘I do wish you’d try’.
Who seems not to notice
the things that you do,
And forever is losing
a stocking or shoe,
Who unresisting or not
lets you do as you will
with bathing and feeding
the long day to fill,
Is this what you’re thinking,
is this what you see? … (folytatás e tanulmány végén)

A különböző életciklusokat meglehetősen sztereotip módon bemutató vers szerzője egyes állítások szerint egy Phyllis McCormack nevű ápolónő volt, aki a 60-as években egy helyi lapban jelentette meg művét, névtelenül. McCormak fia szerint ezt az újságot kaphatta meg, majd másolta le és tartotta magánál egy idősotthon lakója. Az ő halála után találták meg ápolók a verset, és ezután e formában terjedt tovább a történet.

Függetlenül attól, hogy a McCormack-utód által terjesztett verzió igaz-e, egy valamit megállapíthatunk: annak az esélye, hogy különböző kontinensek különböző városainak kórházaiban a fent leírt sztori ugyanazon a módon megtörténjen, igen csekély.

A férfiasított verzió egyébként – mint az a szövegben is megjelenik – a texasi David L. Griffith szellemi terméke. A szöveghez csatolt fotót pedig a Reuters fotósa készítette tavaly januárban, az akkor 111. születésnapját ünneplő Ignacio Cubilla Banosról. (utóbbiért köszönet Dupsky Lászlónak)

További részletekért olvassátok el Joanna Bornat kutatását a vers különböző változatai után.

Fotó: Reuters