Kis túlzással élve, jóformán csak a közlekedési lámpák színének jelentése azonos Kínában és az európai emberek világában – bár ez sem volt mindig így. A kulturális forradalom idején egyes politikai vezetők felháborítónak tartották, hogy a forradalom színére, a pirosra a közlekedésben meg kell állni – arra igenis menni kell és a zöld lesz a tilos. Egyik napról a másikra be is vezették az új szisztémát, de az ezt követően fellépő óriási közlekedési káosz miatt nem sokkal később visszavonták ezt a rendeletet” – jelenik meg a legenda például itt.

A témát a Die Zeit legendavadásza, Christoph Drösser is feldolgozta. Michael Schoenhals China’s Cultural Revolution, 1966–1969 című könyvét  idézve leírja: egy egykori vörösgárdista vallomása szerint 1966 második felében őrült állapotok uralkodtak Kínában, törvények helyett vörösgárdisták diktáltak mindenfelé. Tőlük érkezett állítólag az a gondolat is, hogy a haladást a vörös, a megálljt pedig a zöld jelezze.

Egy leírás (ellenlegenda?) szerint a forrófejű gárdistákat maga a miniszterelnök szerelte le. Amikor ugyanis a forradalmi hevületű fiatalok megkeresték az ötlettel, a miniszterelnök rámutatott: a vörös jelzés messzebbről és extrém időjárási körülmények között jobban látszik a zöldnél, nem véletlen hát, hogy a világon mindenhol e szín biztosítja a közlekedőket. “Nem egyezhetnénk ki ez alapján abban, hogy a vörös szín a kommunizmus színe, ami minden forradalmi aktivitás biztonságát garantálja?” – kérdezett vissza trükkösen a miniszterelnök. Megegyeztek, és kézfeltartással ünnepelték magukat – szól a történet.

Eddig a Die Zeit verziója, szerencsére azonban a hivatkozott könyv a Google Books-ban is elérhető, és egy lábjegyzetéből kiderül: a fenti humoros történetet a könyv szerzője nem tudta írásos dokumentumokkal verifikálni. Csak annyit sikerült találnia, hogy a miniszterelnök – saját emlékezése szerint – valóban kapott egy színváltással kapcsolatos megkeresést, de nem a vörösgárdistáktól, hanem egy lányiskola növendékeitől. Először a tesztelés mellett döntöttek, de aztán megkérdeztek pár sofőrt, akik elmondták a fentieket a zöld szín láthatóságáról. Ezt a miniszterelnök továbbadta a növendékeknek, akik elfogadták az érvelést.

Fotó: sxc.hu