Legenda aligator

2010. július 21. szerda | Szerző: marinov

9

Mutáns krokodilok a csatornából

Íme az egyik legismertebb, több műfajban is feldolgozott nemzetközi horrorlegenda a vécén lehúzott, majd bosszúból gigantikussá növő és emberekre vadászó krokodilokról.


“A gyerekek aligátort kértek, és amíg az kicsi volt, szerették is. A mókásan fickándozó állatból azonban hamar rémisztő és veszélyes fenevad vált, s a szülőknek döntést kellett hozniuk. Ők a könnyebb utat választották: ahelyett, hogy a korábbi házikedvencet leadták volna az állatkertben, lehúzták a vécén. A krokodil azonban nem pusztult el, a város csatornahálózatában tovább növekedett és szaporodott hasonló sorsra jutott társaival. Az évek során e krokodilok óriásivá váltak, és – fény hiányában – fehér színűre mutálódtak. Titokban éltek a föld mélyén, s létezésükről csak akkor lehetett hallani, ha egyikőjük épp elkapott egy föld alá merészkedő ártatlan embert” – szól a legenda, amelynek legismertebb változata New York csatornáiba vezet.

Az e történettel kapcsolatos New York-i lakossági bejelentések általában a helyi csatornák felügyeletét ellátó hatóságokhoz kerülnek, akik ma már szinte rutinszerűen cáfolják a mutáns krokodilok létezését – írja Jan Harold Brunvand A városi legendák enciklopédiája címet viselő könyvében. Szerinte az, hogy a szóbeszéd kisebb szünetekkel évtizedek óta rendszeresen felbukkan az amerikai metropoliszban, annak is köszönhető, hogy szépirodalmi művekben, képregényekben és filmekben (többek között Thomas Pynchon V című regényében és az 1980-as, Alligator címet viselő horrorfilmben) egyaránt megjelent már. A legenda érdekessége, hogy bár a sztorit világszerte több helyen ismerik és mesélik, Amerikában leginkább egy konkrét városhoz, New Yorkhoz köthető.

A Snopes szerzői - átnyálazva a The New York Times 1905 és 1993 közötti archívumát – 1927 és 1982 között tucatnyi krokodillal kapcsolatos esetre bukkantak – ezeknek azonban csupán egyikét lehetett kapcsolatba hozni a csatornarendszerrel, és az sem régóta ott élő állatokról szólt. Az oldal készítői úgy vélik, a floridai időjárási körülményekhez szokott állatok egészen biztosan nem élnék túl sem a kemény New York-i teleket, sem pedig a helyi csatornákban honos baktériumokat.

Brunvand szerint a New York-i legenda eredete ismeretlen (egy korai nyom egy 1959-es interjú a csatornázási hatóságok által nagy mesemondónak titulált Teddy May nevű férfival), de minden jel arra mutat, hogy a tengerentúli szóbeszéd egy 19. századi, hasonló londoni sztorin alapul (amiben persze nem krokodilok, hanem vaddisznók voltak az alvilág urai).

A szóbeszéd sikere

Egy szóbeszéd sikerét általában az határozza meg, hogy hitelt adunk a teljesen valószínűtlen tényféleségeknek – írja Sergio Benvenuto Városi legendák című könyvében. Elmélete szerint a New York szennyvízcsatornáiban élő alligátorok története azért lett sikeres, mert kevéssé volt hihető, és nem erősített meg semmilyen sztereotípiát általában a szennyvízcsatornákkal és különösen New Yorkkal kapcsolatban.

Azzal, hogy a világ legmesterségesebb városának, New Yorknak a szennyvízcsatornái adtak szállást a legvadabb természet tipikus lakóinak, egy szemantikus differenciál skála ellentétes végpontjai kerültek egymás mellé – mutat rá Benvenuto. A szóbeszéd az ellentétek hiperbolikus összekapcsolódását, egy oximoront visz színre. Az ellentétek ezen összekapcsolása maximalizálja egy információ érdekességét. A szóbeszéd azért csábít és terjed, mert egy érdekes értelmezést sugall, valós tényekként tüntetve fel nagyon valószínűtlen és ellentétes dolgokat.

A krokodilos legenda Benvenuto szerint az ellentétek narratív kombinációja, és ezért készek sokan elhinni; de nem azért hisznek benne, mert megerősítene egy összefüggő sztereotípiájukat.

Az emberek akkor adnak hitelt a legendának, ha olyasmit fejez ki, amit nem lehet elmondani, egy nehezen fenntartható vélekedést, amennyiben egy valószínűtlen, kevéssé hihető tényhez kapcsolódik, és/vagy cenzúrázott vagy bevallhatatlan.

Krokodilok, a hírek visszatérő szereplői

Az MTI 1988 és 2005 közötti adatbázisában több krokodilokkal kapcsolatos esetet is találhatunk: ezek némelyike vagy alaptalan rémisztgetésnek bizonyult, vagy frissen elszökött, eldobott állatok felbukkanásáról volt szó – tehát egyik esetben sem hosszabb ideje a föld alatt élő, mutálódott krokodilokról.

2001-ben – néhány héttel azután, hogy a New York-i Central Parkban 60 centis krokodilt fogtak – Németországban fújtak óriáshüllő riadót. Előbb egy biciklista jelentett egy 150 centis állatot a Rajna partjáról, majd egy csónakról is látni vélték a krokodilt. Megtalálni azonban nem tudták, legalábbis az MTI erről nem adott hírt, csak arról, hogy néhány nappal később Geisenheimnél egy kétméteres, fából faragott krokodilra bukkantak a rendőrök. A hatóságok visszautasították a feltevést, hogy ez az ál-állat azonos lett volna az égre földre keresett krokodillal, így aztán a rejtély nem oldódott meg. Pár nappal később a hisztéria tovább fokozódott, amikor egy német autós azt jelentette: Bredow közelében tigrist látott. A mozgósítás nyomán a rendőrök meg is találták a bűnöst – egy tigriscsíkos párnát.

Ugyanebben az évben a bécsi Duna csatornában viszont tényleg találtak egy krokodilt az MTI archívuma szerint. Az állatot gyakorlatozás közben pillantották meg helyi tűzoltók. A 70 centis hüllőt végül egy búvárokból álló csoportnak sikerült befognia, és végül a schönbrunni állatkertbe került. 2010 nyarán Németországban ütötte fel a fejét a népi para, amikor krokodilok szöktek meg egy utazó cirkusztól és egy frankfurti hüllőshowtól. Mindkét állatot hamar befogták, idejük sem volt randalírozni.

2013 novemberében a chicagói reptér mozgólépcsője alatt találtak aligátort, de ez esetben sem arról volt szó, hogy az állat hosszabb ideje lakott volna itt. A CNN értesülése szerint valószínűleg egy utas – akit korábban lefotóztak egy reptér felé tartó vonaton az állattal – engedte el, miután realizálta, hogy nem tudja átvinni az ellenőrzőponton.

Krokodilpánik idehaza

A legenda városi csatornás változata idehaza kevésbé ismert, talán azért, mert az országban egyébként nem honosak a krokodilok (mint az amerikai Floridában), vagy talán mert a New York-ihoz hasonló csatornahálózatok sincsenek. Saját és hasonló történeteink mégis vannak, mint azt az MTI archívumában és a sajtóadatbázisban való kutakodás során kiderült.

Sokan a mecseki tigris rejtélyéhez hasonlították azt a 2000-es esetet, amikor krokodilveszély miatt megtiltották a horgászást a Hajdú-Bihar megyei Újszentmargita mellett lévő Tukai-tóban. A két állatot az MTI tudósítója szerint több helyi lakos is látta, de voltak olyanok is, akik “a jelenlétükre utaló csörtetést hallottak a nádasból”. A tavat figyelő mezőőr, illetve a rendőrségi megbízott ugyan nem látta az állatokat, de óvatosságból kihelyezték a “vigyázat krokodil” figyelmeztető táblákat.

Az ügy egyik főszereplője Lakatos Károly, a közeli Tilápia haltenyésztő kft. gondnoka volt, aki az MTI tudósítójának arról nyilatkozott, hogy horgászás közben egy nagy testű állat úszott vele szembe. Lakatos bevallása szerint ilyen hüllőt eddig csak a televízióban látott, de a “gülü szeméről és a hosszú zöldes testéről rögtön felismerte” (árnyalja a képet, hogy a Duna TV-nek kicsivel később így nyilatkozott: Riporter: Hogyan néztek ki? L. K.: Hát ilyen zöldes, hosszú feje, nagy szeme, úgyhogy száz százalékosan tudom állítani, hogy krokodil volt.)

Az észlelés után Varga Gábor, a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őre több napon át figyelte a vizet, de krokodilokra utaló jelet nem tapasztalt. Véleménye szerint ha valóban éltek volna krokodilok a vízben, nagyobb lett volna a riadalom a madárvilágban.

A TV2 híradása szerint voltak, akik azt állították, hogy már előző évben is lakott krokodil a nádasban. Hüllőszakértők ezt elképzelhetetlennek tartották, hiszen szerintük a déli melegekhez szokott krokodilok nem élnének túl egy telet. A helyiek azonban azzal érveltek saját történetük mellett, hogy egy helyen termálvíz ömlik a tóba, és ott még a legnagyobb fagyok idején sem hűlt a víz 15 fok alá. Szerintük itt nyaraló külföldi turisták engedték szabadon az azelőtt pórázon tartott, valószínűleg megunt hüllőket.

Az MTI tudósítójának faggatására egy magát megnevezni nem kívánó helybeli lakos is megszólalt, aki szerint reklámfogásról lehetett szó, legalábbis – így ő – a krokodil-ügy felröppenése óta megkétszereződött a közeli település presszójának a forgalma. Az eset szépsége, hogy kicsivel az alföldi eset előtt a Somogy megyei Deseda-tó horgászai állították, hogy krokodilt láttak sütkérezni a nádasban. A ragadozó ott sem támadott meg senkit, ezért a hüllőszakértők ott sem hittek a szemtanúknak.

Krokodilok

És akkor a végére a krokodillegenda egy honi feldolgozása Moldova György Krokodilok című novellájából:

“A turistacsoport megállt a beláthatatlan messziségben elnyúló tó partján, de mindjárt hátrább is léptek, mert a vízből egy kétméteres krokodil vetette fel magát, fogai a levegőben csattantak össze, alig néhány centire az oszloptól, melyen a „Budapest” és a „Tülkölni tilos” tábla állt.
– Igen – mondta az idegenvezető–, alig néhány évvel ezelőtt még itt kezdődött Magyarország fővárosa, mely napjainkra nyomtalanul elmerült; emberi hiúság, kényelmesség és gyávaság okozta a vesztét.
Lakói között még az 1970-es évek elején divattá vált, hogy gazdagságukat, rangjukat különféle jelekkel, ahogy akkoriban mondták, státusszimbólumokkal fitogtatták. Akinek nyugati márkájú kocsija volt, többre tartotta magát, mint aki Zsigulival vagy Skodával utazott, akinek csak kertes háza volt, előre köszönt annak, aki háza kertjébe úszómedencét is épített. De a harc tovább tartott azok között, akik nyugati kocsival és úszómedencével is rendelkeztek.
Divatba jöttek a különféle állatok, először a kutyák; hatalmas bernáthegyik és komondorok szíját fogták rettegő tulajdonosaik; ők szintén megkönnyebbültek, mikor lejárt a kutyák divatja. Jöttek a majmok, de ők is hamar megszokottá váltak, minden jobb budapesti villa télikertjében ugrándozott egy-egy kis cerkóf- vagy makimajom. Gazdáik rövid úton megszabadultak tőlük, az Állatkertnek ajándékozták megunt kedvenceiket, megnyílt az út a rang és tekintély új jelképei előtt.
Nem lehet tudni, hogy ki és honnan hozta be az első krokodilt Budapestre, a vállalkozás nem járhatott különösebb nehézséggel; az alig arasznyi kölyökállatokat minden célszerűen berendezett bőröndben át lehetett csempészni a határon. Számuk hamarosan elérte, majd meghaladta az ezret, a kis krokodilok elfoglalták a majmok elárvult helyét, ültek a télikertben, a szökőkút mellé telepített kis medencében, különféle mutatványokkal szórakoztatták gazdájuk vendégeit: úszkáltak, a levegőben kapták el a feléjük dobott eleven békákat és közben nőttek-növekedtek. Mikor a krokodilok elérték az egy-másfél méteres hosszúságot, és többé nem fértek el a medencéjükben, tulajdonosaik szabadulni igyekeztek tőlük. Mint a majmok esetében, az Állatkert most is átvállalt néhányat, de az egyre szaporodó kínálattal nem tudott mit kezdeni,
ezután a Kutyamenhelyeknek ajánlották fel a páncélos állatokat, két-három krokodil megszüntette a ketrecek túlzsúfoltságát, többre nem volt igény.
Más utakat kellett keresni. Egy krokodilt Bicskénél a vasúti sínhez kötöztek, abban bizakodva, hogy a gyorsvonat majd halálra gázolja, de az állat egyet rántott kötelén és egész Székesfehérvárig összekuszálta a gyengén megépített pályát. Néhány lelkiismeretlen egyén kint a Duna-parton engedte el mit sem sejtő krokodilját, ezekkel a szerencsétlen állatokkal a Duna vize végzett, alig ittak néhány kortyot a fenolos-kátrányos folyadékból, feldobták lábaikat, és fehéres hasukat az ég felé fordítva, kimúltak.
Ezt a hatóságok már semmiképp sem tűrhették el, felkutatták és megbüntették néhány elhagyott krokodil gazdáját, a többiek szinte egyöntetűen ugyanazt a megoldást választották, hogy megszabaduljanak egykori kedvenceiktől: a táplálékul adott békákba altató injekciókat fecskendeztek, aztán kihasználva a krokodilok aléltságát, megkötözték és a csatornába dobták őket, a kiürült medencébe pedig új státusjelképeket: apró fókákat telepítettek. Mivel a művelet éjszaka és érthetően a legnagyobb titokban zajlott le, sokáig senki sem szerzett tudomást róla, hogy a csatornába krokodilok kerültek. Az első jel, ami esetleg feltűnhetett volna, az volt, hogy mind több csatornatisztító munkás tűnt el nyomtalanul, de ebben a szakmában nem számított ritkaságnak, hogy az emberek minden indoklás nélkül otthagyják az állásukat, és később sem jelentkeznek a munkakönyvükért.
Az első krokodilok a körúti nagy csatornatörésnél jöttek ki a felszínre – a csatornában töltött idő alatt a Dunához viszonyítva tiszta és kellemes vízben három-négy méter hosszúra is megnőttek. Az emberek látták őket, de azt hitték, hogy valami szokatlan cirkuszi reklámmal van dolguk, megdöbbenve és csodálkozva hagyták, hogy a napfénytől megriadt krokodilok elmeneküljenek, és bevegyék magukat egy-egy közeli épület pincéjébe. Csak egy öregasszony vette a fáradságot, hogy elmenjen a legközelebbi rendőrőrsre és bejelentést tegyen, de végighallgatva beszámolóját, az ügyeletes megnyugtatta, hogy ilyen állat nincs.
A további csatornatöréseknél újabb és újabb krokodilok jöttek fel az utcára, főleg irodaházakban és közintézményeknél csoportosultak. Bár mindennap megettek három-négy embert, jelenlétüket mégis csak sokára fedezték fel, mert áldozataikat az igazgatók, az úgynevezett elvi osztályok és mozgalmi szervek beosztottjai közül választották ki, az ő hiányuk senkinek sem tűnt fel, a botrány akkor tört ki, mikor elfogyasztották az egyik irodaház egyetlen takarítónőjét.
Az illetékesek talán efölött is szemet hunytak volna, de a Szabad Európa Rádió bemondta, hogy Budapesten krokodilok garázdálkodnak, mire kénytelenek voltak komolyan venni a helyzetet.
Először a szúnyogok mintájára permetezéssel akarták kiirtani a krokodilokat, de a hatóanyag így nem érhette el a krokodilok föld alatti búvóhelyeit. Aztán Bábolna jelentkezett, vállalta, hogy a patkányok után a krokodiloktól is mentesíti majd a fővárost, munkájáért viszonylag szerény díjazást kért: minden budapesti ház földszintjét és első emeletét, ahol tojóházakat szándékozott berendezni. A helyzet azonban már súlyosabb volt annál, hogy egy állami gazdaság megbirkózhatott volna vele, Budapesten akkor már több százezer krokodil élt. A főváros végső kétségbeesésében vidéki városoktól kért segítséget, azok viszont örültek, hogy végre megbosszulhatják sok évtizedes mellőzöttségüket, és közölték, hogy erre a segítségre csak a következő, esetleg az azt követő ötéves tervben kerülhet sor.
A gordiuszi csomót – mint már annyiszor – most is a közgazdászok oldották meg.
Kiszámolták, hogy a krokodilok kiirtása nemcsak lehetetlen, hanem annál sokkal rosszabb: költséges volna, sokkal egyszerűbb vízzel elárasztani Budapestet Kispesttől egész Békásmegyerig, ez az intézkedés számos egyéb problémát is megoldana a lakáskérdéstől egész a gazdaságtalan üzemek szanálásáig. A kialakuló hatalmas tóban pedig nevelni kellene a krokodilokat, a bőrükből készített cipők, táskák és egyéb dísztárgyak magas áron értékesíthetőek a világpiacon.
Így is történt, a főváros eltűnt – fejezte be ismertetését az idegenvezető, és félrehúzódott az útból, mert egy tehervonat a krokodilok napi táplálékát hozta.”

Fotó: sxc.hu + mrdrybones.com

Hírlevél + Facebook + Médiaajánlat:



A cikk szerzője:

Végzettségét tekintve szociológus-közgazdász. Korábban dolgozott az Internettónál és a hvg.hu-nál, jelenleg a HVG Business és HVG Jövő lapok szerkesztője. Kedveli a történelmi és a városi legendákat. Szabadidejében könyveket fal, kosárlabdázik és vörös-fehér focicsapatok fanatikus rajongója.



9 Responses to Mutáns krokodilok a csatornából

  1. qvik mondja:

    Ehhez kicsit hasonló: valamikor a nyolcvanas évek elején talán, mikor még a világot megismerni akaró siheder voltam történt. Akkoriban még egy zalai város falusias részében éltem. Elterjedet a hír, hogy a helyi temetőben viperák tenyésznek. Persze a sírásón kívűl nem látta senki sem, de a legenda a szokásos módján dagadt, csak dagadt. Az lett a vége, hogy már nem mertek az emberek a temetőben egyedűl bemenni, s amúgy is mindenki vitt magával kiskapát, gereblyét, egyéb kerti szerszámot, s ezeket, mint fegyvert szorongatva párosával, vagy többed magukkal közlekedtek a veszélyes helyen, mert hát a sírokat azért gondozni kellett. Jellemzően főképp az asszonyok, azok közül is az idősebbek riogatták egymást a viperaveszéllyel. Aztán végül hivatalos ügy lett belőle, a helyi kanászkürt – Zalai Hílap – is leleközölt néha egy viperás cikket a temetőről. Uborkaszezonban jól jöttek az ilyen hírek. Az újság figyelmeztette a népet a veszélyre, meg mit kell tenni, stb. A Tanács (vagy csak a temetőt fenntartó vállalat, a sírásó, ezt már nem tudom)végül egy táblát tett a temető kapujára: Vigyázat! Viperaveszély! vagy valami ilyesmit. Sajnálom, hogy akkoriban nem volt fotózási lehetőségem, megérte volna! Főleg, mert végre elkaptak egy alattomos viperát! Az újság természetes lehozta a hírt, én is olvastam anno: Kézre került a bizonyító példány, az állat fejét levágták s további vizsgálatra (már nem emlékszem pontosan hova) a helyi/zalaegerszegi/stb. kórházba/akárhova küldték. Nos, kaptam az alkalmon, végre viperát láthatok! Mivel akkor már erősen érdekeltek a hűllők sokat olvastam róluk s a környéken élő fajokat már jól ismertem, gondoltam megnézem. Márcsak azért is, mert bár szerettem volna hinni a dologban, erős kételyeim voltak, mivel nem olvastam sehol, hogy ott élne vipera. Nos, mivel a temető 10 perc sétára volt tőlünk, odamentem, megnéztem a kígyót a kapura szögezve. S valóban! a kapun ott lógott lefejezve – egy erdei sikló! Még csak nem is hasonlít a viperára. Persze hiába mondtam ezt bárkinek, a sírásót is ismertem, meg a sírkövest is, gyerek, te ebbe ne szólj bele. Aztán a legenda még néha fel-felreppent, de egyre erőtlenebbűl, a kilencvenes évekre már csak távoli emlék lett. Odament, ahová való: Nessihez, a csatornás krokodilokhoz, etc.

  2. Figaro mondja:

    Rengeteg film készült a csatornából előbúvó szörnyetegekről, a hajnalban támadó krokikról Nyújork (ha nekik lehet Budapest- Bjúdapeszt)közepén. Bízom bene, hogy nem öltek milió dollárokat ezekbe a kutatásokba az USA-beliek, miközben nyomorba döntenek országokat szerte a Földön!

  3. poggyka mondja:

    A Deseda-tó Kaposváron van Somogy megyében.

  4. Nbazs mondja:

    Csak nekem ugrott be a Tini Ninja Teknőcök meséje a sztorit olvasva? :D

  5. Bambino mondja:

    A Tini Ninja Teknőcökben én nem emlékszem krokodilokra, viszont annál több teknősre.. :D

    Érdekes amúgy a történet, én is láttam egy ilyen témájú filmet, még jópár évvel ezelőtt, bár abban egy sintér hordta a krokinak a döglött kutyákat, és attól nőtt meg az állat (és indult felfedezőútra később), egyébként nem tudom elképzelni, hogy mit ennének egy csatornában….

  6. Dickhead mondja:

    mit ennének? hát szart!! az sose fogy el..

  7. Pingback: Vízre vár a csatornakrokodil | Urban Legends

  8. Pingback: Gyerekkori félelmeink | Urban Legends

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé)

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Back to Top ↑