2008. feb. 18.
Legendaturizmus Sztálin-freskóra építve
marinovTemplomfalra festett Sztálin-portréról és növekvő turizmusról ad hírt az MTI a nyugati határszél mentén húzódó Sopronbánfalváról.
![]()
A freskó a Sarutlan Karmelita Nővérek egykori hegyi kolostorában látható, a templomi karzat falán. Ezen Szent Mihály arkangyal küzd a megtestesült gonosszal – akit állítólag Joszif Visszárionovics Sztálinról mintáztak. A karmelita rend működésének éppen 1950-ben vetett véget a sztálini diktatúra, a híradás szerint ez inspirálhatta a felvidékről áttelepített művészt, Básti Zoltánt alkotása modelljének kiválasztásakor.
Németh Attila, a hegyi templom plébánosa szerint a felvidéki festő “titkát” csak nagyon kevesen ismerhették, köztük lehetett a munkálatokat megrendelő akkori plébános, Nagy István is. Igazából csak a rendszerváltás utáni időkben kezdett közszájon forogni, hogy kinek a portréját festette meg Básti Zoltán.
Nem hiszem, hogy az ehhez hasonló esetekben érdemes nyomozni a történet után, a bucsujaras.hu honlapon talált kép alapján úgyis mindenki eldönti maga, mennyire hasonlít a gonosz Sztálinra. (Hasonlít.)
((Helyi legendákat – legyenek azok valósak vagy kitaláltak – továbbra is várok a Fórumon.))

Megosztások: , Megosztom az iWiW-en


Erdélyben a román templomokban gyakori, hogy a vértanúkat kínzó pogányokat magyar népviseletben ábrázolják; sőt, egyes esetekben felismerhető pl. Bocskai István arcképe is
(személyesen láttam)
lajaja!
Fotóid nincsenek?
Én amire konkrétan emlékszem: a Marosvásárhely főterén álló hagymakupolásban láttam Bocskait
Több más templomból is magyaros népviselet rémlik, de erre emlékszem konkrétan.
Sajna fényképem nincs, de ha valaki arrafelé jár, fényképezze már le
az említett erdélyi freskókból én is láttam párat… fényképezni sajnos nem engedik, úgyhogy csak személyesen láthatod.
nem nem ez maga szaddam huszein!!!
Minden tiszteletem az akkori plébábosé, de ez a Szent Mihály abszlút nem hasonlít Sztálinra, azt leszámítva, hogy bajuszos. De Hitlernek is volt bajusza.
“Ha közelebb mennél, látnád, hogy ő maga a Sátán
Arcából nem látni semmit, de nincs zokni a lábán”
(Gorilla: Luni Bin)
Oszkár, leülhetsz, egyes.
Szt. Mihály nem is látszik a képen.
Naaaaaaaa….
lajaja meg a tobbiek, ha valaki konkretan ir egy templomot, ahol a fogeci magyar nepviseletben van, egy het mulva kuldom a video linkjet. Igy indulnak ki a legendak az urbanlegends.hu-rol
Ma láttam a freskot. Hát a bajszos gonosz akár Kövér Lászlo is lehet, ugyanugy mint Sztálin. A bajuszon kivül semmi hasonloságot nem látok a nagy vezérrel.
Hát nem is csoda, sz’tem a plébános és a festő kapott volna egy-két hosszú hétvégét valami rejtett szibériai gulagban, ha felismerik rajta a “sötét nagyúr” vonásait…
Lehet, hogy már túl egyszerű a mai világ – kell egy kis misztérium !
[...] linkek: – Legendaturizmus Sztálin-freskóra építve – Tovább az Urbanlegends.hu fórumára Címkék: Bodó Béla, Népszava, sztálin, [...]