Beszereztük Sergio Benvenuto „Városi legendák – Miért hisszük el, amit mondanak?” című könyvét. Benvenuto Rómában élő olasz pszichológus, aki azt vallja: a hagyományokat és szokásokat máig sem váltotta fel teljes mértékben a racionális tudás bizonyossága. Könyvének bölcseleti típusú elemzése hiánypótló a magyar nyelvű társadalomtudományi szakirodalomban. Ugyanakkor érződik – és az előszóban kifejezésre is jut – a szerző egyébként alaptalan félelme attól, hogy tudós kollégái lenézik őt a „felszínes téma” miatt. Emiatt néha ott is olyan tudományos magyarázatokkal bombázza olvasóit, ahol egyáltalán nem lenne erre szükség – mintegy bebiztosítva magát a felszínesség vádja ellen.

Kritikánkra, hogy művét kevés példával illusztrálta, Benvenuto úgy válaszolt, hogy Olaszországban sokszor éppen ennek ellenkezőjét mondták könyvéről, azaz hogy túl sokszor elkalandozott mondanivalójától ilyen-olyan legendák leírása felé. Igaz, így ő, ennek az lehet az oka, hogy hazájában nagyon sok olyan könyv jelent már meg, ami legendák, mesés történetek feljegyzésére vállalkozott, és ottani kritikusai talán másfajta, újító megközelítést vártak a pszichológus professzortól.

Benvenuto könyvében felvonultat jó néhány klasszikus városi legendát; ezekből apránként idézünk majd egy párat. Elsőként mindjárt a kedvencünket, az esernyőnyeles parmezánsajt legendáját, amely folyamatában mutatja egy legenda születését. A legenda szerint Olaszországban óvatosnak kell lenni a parmezánsajttal, mert elképzelhető, hogy esernyőnyelek, állati körmök, szarvak ledarálásával készül. E szóbeszéd alapja egy megtörtént esemény: a 60-as években felfedezték, hogy egy gyáros reszelt sajtként árult egy port, amit tejkazeinből készített. A kazein olyan tejfehérje, amelynek sajtgyártásban való felhasználása Olaszországban tilos, de felhasználják ragasztóként és lakkok, gyanták készítésénél is. Fomaldehiddel kezelve galatittá válik, és valaha gombok és esernyőfogantyúk gyártásához használták. Ennyi elég volt a sajtónak ahhoz, hogy a történetet így tálalja: „reszelt sajt esernyőnyélből.” És mivel az emberek azt hitték, az esernyőfogantyút nem műanyagból, hanem csontból és szaruból gyártják, a legenda tovább durvult: a parmezánt állatok csontjának és szarvának ledarálásával készítik. Így lett a valódi oksági kapcsolatok újraértelmezésével a sajt csontfogantyúkból készült termék.